Azt álmodtam, hogy meghalok.
Nem most vagy mostanában, hanem azt hiszem, már elég öreg voltam és vártam, hogy mikor halok meg, de nem volt rossz érzés, valahogy olyan volt, hoyg éltem eleget, láttam eleget, beteltem az élettel és nem úgy, hoyg torkig vagyok már vele, hanem afféle teljességgel, hoyg akkor most már hazatakaríttathatom. A Károli-féle fordításban van ez a mondat (beteltem az élettel) , talán Jób könyvében, szóval, nem ezoterikus izére kell gondolni.
Álmomban nem láttam magam, tehát nem tudom, hoyg milyen öregasszony lettem, hogy szép voltam vagy ráncos, vagy legalább vékony?, vagy hogy és mint és igazából semmire nem is emlékszem, csak az érzésre, hogy akkor én most már akármikor meghalhatok és várom. Azt hiszem, meg is haltam, vagy csak vártam?
Nem tudom, de Polcz Alaine büszke lenne rám.
Tegnap férjem nagymamájánál voltunk. 97 éves, és ő igazán várja. Most már járni sem tud a combcsonttörése után, egyik szemével lát csak, a másikat is műteni kéne de hát most nem lehet és már nem is akarja. És tegnap volt először ráírva az, hogy feladta. Hogy unja. Hogy a napok csak az élettevékenységekből állanak: ébredés-evés-wc-alvás, és minden ami ezen kívül van, az csak hosszú, múlni nem akaró másodpercek sorozata.
VálaszTörlésAddig jó, ameddig az ember csak álmában van így.
De lehet, hogy akkor már élőben is jó, én nem tudom. De szomorú. És 37 éves fejjel nézni nehéz. Ijesztő.
én ebben (hogy is mondjam) elnézőbb vagyok, el tudom képzelni, hogy 97 évesen már nyűg az élet, hogy annyira romlik a test állapota, ahogy írod is, hogy minden nap nehéz. ráadásul azért mégis csak tudja az ember, hogy ebben a korban már bármikor. (na, nem mintha korábban nem)
Törlésés nem hoz frissülést az alvás, nem hoz kíváncsiságot az ébrenlét.
persze, ijesztő, hogyne lenne az!
Igen, valahogy így. Tulajdonképpen nem a halálvárás az ijesztő, hanem az, hogy az ember lehet már annyira nehezen, hogy a nemlét jobb neki, mint a lét.
VálaszTörlésNagyon szeretnék úgy meghalni, ahogy Te álmodtad. Félelem nélkül, elkészülve, természetesen. Az én nagymamám így ment el. Először kapott egy halálos kórságot, de annyira félt a haláltól, hogy inkább meggyógyult. Aztán gondolkodott az egészen, és néhány hónap múlva fogta magát, s gyakorlatilag önként és dalolva éhen halt. Otthon, a családja körében. Nem vittük kórházba, elfogadtuk a döntését, én egy kicsit irigyeltem is.
VálaszTörlésfélelem nélkül,elkészülve, felkészülve,hittel.
Törlésnagyon keveseknek sikerül.
azért ezt megírhatnád, ezt a történetet. nincs blogod?
Az Onleány Társasblogon írogatok, tök jó ötlet, hogy írjak róla, még nem jutott eszembe, köszi!:))
Törléspedig!
Törlés