Böjtölve

Hosszan gondolkodtam rajta, hogyan is lehetnék én a böjtnek aktív része. Ha jól érzékelem, már túl vagyunk azon, hogy pusztán a húsról mondjunk le, sokkal inkább átvitt értelmet kap a böjt, önmagunk megtartóztatása, valahogy így foglalom össze. És ez szerintem remek. 

Először arra gondoltam, én a léckatonáimat bontom le, egyiket a másik után, lassan, komótosan, eltüntetem sün-életem tüskéit, de azért mégse vállaljunk olyat, ami előre kudarcra van ítélve, ugyebár, viszont van nekem még néhány olyan tulajdonságom, amitől ha megszabadulnék, könnyebben lélegeznék, egészen biztos vagyok, ráadásul nem kevés önmegtagadást igényel a végrehajtás. Például született  pesszimista vagyok, vallom, hogy az optimistától csak az különböztet meg, hogy nekem több infó van a birtokomban, szeretek komor és viharos képet festeni magam elé, akadályokat és gátakat és ellenállást látok ott is, ahol nincs, mert az nem lehet, hogy nincs, ha  pedig mégsem, akkor ez nyilvánvalóan csapda. Szeretek nyafogni, nyafogni nagyon szeretek. Sajnos. Fetrengeni a nyafogásban, az a nekem való.

Amikor NH-néval arról értekeztünk, hogy hogy is van ez a dolog az elégedettséggel, meg amikor magamban értekezem erről, mert egyre gyakrabban bukkan fel mintegy önvizsgálati kérdésként, szóval, ha végiggondolom, akkor azért látom, hogy rengeteg jó dolog vesz körbe, de azért szeretném hozzátenni, hogy nem kell ehhez tudatos átgondolás, anélkül is bennem van, de azért én szeretek megmerülni az önsajnálat mocskában, mit tegyek, ez van. Mostanában elég élni a mindennapokat,  noch dazu ki sem kell lépnem a magam köré húzott kerítés mögül, benne vagyok a sűrűjében, de azért azt nem gondolom, hogy mi lennénk a legrosszabb helyzetben. Mondom ezt úgy, hogy engem gyerekkoromban sem érintett meg az "Afrikában meg éheznek a gyerekek" szöveg és az a helyzet, hogy most sem attól  érzem magam jobban, ha látom a FB-on, hogy a világ másik felének még  nehezebb. Én ilyen cinikus is vagyok, vagy miaszösz. 

Még azt is hozzáteszem, hogy nem hiszek a pozitív gondolkozásban sem, meg az ezotériában sem, meg a keleti vallásokban sem, mindezek összemosásában sem, én mélyen hívő (keresztény)ember vagyok, a leggyengébb láncszem az Isten-ember viszonyban, azonban. Azonban tudom, hogy képes vagyok belesüppedni a saját magam mocsarába azzal, ha csak a negatív hatásokra figyelek, mert közben eltelik egy nap, egy hét, egy év, én meg itt ülök és nyafogok (visszacsatolás: abban jó vagyok), ahelyett, hogy legalább ami jó van, arra figyelnék. A múltkori bejegyzésnél írta Kata, hogy ők akkor most minden este három jó dolgot emelnek ki a napból, meg NH-né is írta, hogy ő pedig egész nap koncentrál a jóra és ez engem megfogott, mert ez nekem erőfeszítés, nem is kevés, önmegtartóztatás a javából, hogy én a jóra koncentráljak, miközben itt van mellettem karnyújtásnyira a megszokott, jól bevált, ismerős nyafogásom, körítve némi pesszimizmussal? Mint másnak a húsostál böjt idején, olyan nekem a nyafogás. 

Szerintem Isten elfogadja ezt az én böjtömnek, én úgy gondolom, van benne lemondás, megsanyargatás, önfegyelem, nehézség is, tiltólista  is (még egy rendes nyafogást sem?). Egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy ez életszemléletté válna, de még csak a későn kezdett böjt első napján vagyok,még sok gyakorlásra van szükségem. Én vagyok Isten idétlen báránya, de nem baj.

Kezdve a sort rengeteg jó dologgal... 

például a tegnap éjjel, a fürdőszobában, a mosdó alatt látott (számomra) azonosíthatatlan objektumról kiderült, hogy mégsem macskakaki

például az éves gázelszámolásunkat 0-ra hozták ki
például nagyon megörültem az egyébként nem böjti desszertről készített fotómnak

például sikerült mindebben a jót meglátnom.