happy - end

A következő a helyzet nálunk: (számlás) kintlévőségeink megközelítik a hatjegyű számok számtani átlagának megfelelő forintot, miközben erősen gondolkodunk, miből élünk a következő héten.

A felismerés sokk hatására utolsó filléreinkből színházjegyet vettünk.

Igazából vasalót.

Azt hiszem, ma ért véget a gyermekkorom.

a semmi ágán ül szívem*

Nem teljesen vagyok csúcsformában, pedig még csak február van és hosszú lesz a tél, kedvesem. Minden nyögvenyelősen megy, márpedig nyögni én nagyon tudok. Ránézek feladatokra, hogy miket kell elvégeznem és becsukom az excell-t iziben, ne nyomasszon. Ránézek horgolásra / kötésre, hosszan nézem és félreteszem. Ránézek a könyvekre.. na jó, olvasni még olvasok, van remény.

Mindazonáltal minden nehezen megy, de komolyan, felöltözni sincs kedvem, képes vagyok pizsiben dolgozni, reggelizni, éljen a home-office. Fésülködésnek annyi. Ha belegondolok, harmadik napja nem fésülködtem, jó, hát nem sokat jelent, legfeljebb a tudat, de azt meg lenyomom.

Rengeteg minden idegesít, olyan nagyon komoly dolgok, hogy ki mit ír, mit mond, mit nem mond, miért nem mondja, miért mondja, arról pedig, ami az országban folyik, szólni sem kívánok. El akarok költözni. Szavazni onnan is lehet, nemdebár?  

Most éppen nincs kedvem főzni, persze, főzök, nem hal éhen Zé, csak nem esik annyira jól arra gondolnom, hogy mit főzzek. Biztosan azért, mert külön koszton vagyunk és idegesít az aranygaluska. Vaníliaöntettel.

Megint megkeresett valami cég, hogy akkor én reklámozzam őket, akarom-e. Megkérdeztem, hoyg akarnak-e évi két wellness hétvégét adni nekem, az elsőt rögtön le is tudhatjuk (profiljukba vág). Kérdezzétek meg, akartak-e válaszolni. Pedig korrumpálható stádiumban vagyok, úgy érzem.

ez meg itt képes virulni, egy virulens.

* kis teste hangtalan vacog

szülinap kapcsán

Pénteken felköszöntöttük a Középsőt. 

Az ő születése viszonylag a társadalmilag elvárt formáknak megfelelően történt, én éreztem, hogy ebből ma gyerek lesz, jeleztük az orvosnak, de még nem mentem be szülni, hanem nem tudom, miket csináltam, az orvos szerint biztosan kivasaltam mindent, mert nem nagyon van más magyarázat arra, hogy ő 3 órán át várta az érkezésünket. Én ezt tagadtam, nem létezik, hoyg vasaltam volna. Főzni, azt inkább.

Mindenesetre én szépen, illedelmesen szültem, miközben Zé hazarohant  a Legnagyobbhoz, közben zaklatta a nővéreket (mármint telefonon, ő úgy is tud) és amikor egyszer nem vették fel, akkor éles logikájával kikövetkeztette, hogy esemény van és berohant hozzám.* Sajnos, a kaput bezárták és az én férjem, aki az első gyereknél még nem hozta az elvárt formát, magyarul elaludt, igen, el, későn rohant be, szóval, itt érezte, hoyg javítani kell a renoméján és felmászott a kapura, ahonnan végül egy nővér szedte le. Addigra Luca megszületett.

És ezt ünnepeltük.

Na jó, a harmadiknál sem sikerült jelen lennie, de erről meg megint nem ő tehetett, mert a Legkisebbet meg már rettentően túlhordtam és úgy volt, hogy reggel megindítják a szülést, de mégsem, de mégis, lényeg, hoyg mire reggel berohant (mert rohanni mindig rohant, csak sosem ért oda), pironkodva vallottam be, hogy én  már megint kijátszottam őt, a csomagot a gyerekosztályon keresse.

* dehogy hagyta magára Zsófit, neki nagyapa aznap este századszorra is elmesélte a Fehérlófiát

enigma

Onnan tudom, hogy a Legkisebb nagyon izgul a Hollandiában holnap sorra kerülő (angol) nyelvvizsga miatt, hogy arról ír, hogy én mennyire szép vagyok és nem is vagyok ráncos és milyen jó, hogy futok és amikor már nagyon-nagyon élessé vált a helyzet, még azt is írta, hogy hiányzom.

De én már ismerem a kódot.

rend a lelke (m)

Volt tehát ez a bejegyzés (egyébként tök érdekes, hogy azóta néhány blogban feltűnt hasonló témakör,  véletlen is lehet, de érdekes).  Érkeztek tanácsok és javaslatok, most elmondom, én hogyan, aztán innen lehet lépni felsőbb lépcsőfokra, de nekem az az érzésem szimplán következetesnek kell lenni, ami nálam nem nagyon be, a FlyLady is itt bukott el. Ugyebár.

Na. Először is van egy Excell táblázatom a megrendelésekre. Havi bontásban. Hála Istennek, nekem minden hónap szépen tele van, maradjon is ez így, ha lehet. Szépen beírom a megrendelő nevét, elérhetőségét, hogy milyen csatornán keresett (hol keressem a levelét) és hogy mit szeretne, milyen táskát, akármit. Ha egyszerű a kérés, akkor nem gond, de ha bonyolultabb összetettebb, akkor odaírom, hogy érdemes végigolvasni a levelezést. Ideírok egy megcélzott határidőt, ezt csak magamnak, hogy lássam, az adott hónapra vállalhatok-e még. 

Ezután egy-egy hétre betervezem a munkát, de ezt sosem csinálom meg előre, mindig csak szerda este, mégpedig azért, mert nálam a csütörtök a beszerzés napja, így értelemszerűen a munkahét sem hétfőtől vasárnapig tart, hanem csütörtöktől csütörtökig. Szóval, mindig megtervezem a hetemet, felmérem, hogy mit tudok elkészíteni, a tervezett tételeket valami halvány színnel jelölöm. Amikor eggyel végzek, azt zöldre színezem, így nyomon tudom követni, éppen hol állok. Hónap végére mind zöld legyen.*

 

(korábban a táblázatban még olyan rubrikák is voltak, hogy utalás dátuma, postára adás dátuma. akartam én precíz lenni, ebből is látszik. ma ez már nincs, ott a feladószelvény, ill. az online bank)

 ez egy pár éve készült tablicsku, kitöröltem belőle ezt-azt, de az elv az ugyanez

Következő fejezet.

Van a gmail-nek a naptár funkciója, én szeretem. Van rendes, igazi naptáram is bal kezem felől, abba is írok mindenféle fontos dolgot, vannak átfedések is (szeretem bebiztosítani magam), meg vannak csak ott vezetett adatok (hogyhogy milyenek? abszolút releváns infók: kiló, cm, táv, idő, elégetett kcal, satöbbi), meg recepteket is oda firkantok fel, meg telefonszámokat is, igazán úgy érzem, hogy funkcióját nemcsak betölti, de túl is haladja (és van ám éves jegyzetfüzetem is, mesélhetnék).

Szóval, a gmail-es naptárban vezetem a heteket. Ide szinte mindent beírok, gondolom, nem bízom magamban és nem is. Vezetem benne tehát a megrendeléseket mint abszolút fix feladatokat, a fentebb jelzett havi tervet hétre, majd napra lebontom, hogy hétfőn kismariska táskája, kedden meg kispéter táskája, így szépen. Beírom a heti programot, színház, mozi, X-ékhez megyünk, akármi. A világ egyik legfontosabb információja, hoyg mikor jár le a kikölcsönzött könyvek határideje...  amennyit én már a Szabó Ervinnek fizettem életem során.. ne is firtassuk. Ráadásul ezt úgy írom be, hogy 3 nappal előtte értesítést kapok a gmail-től (kihagyhatatlan lehetőség), mondom, szeretem magam többszörösen bebiztosítani.

Nagyjából megtervezem az adott heti futásaimat is, négyszer kell mennem, aki azt mondja, hoyg ez mehet spontánul is, az jelentkezzen, szívesen tanulok tőle, nekem nem megy, annyi mindenre kell figyelni, hogy heti négy alkalom, de legyen pihenőnap is a futások között, meg legyen keresztedzés is - nem vagyok egy észlény, na. Viszont van naptáram.

A Flylady nálam csúfos kudarcba fulladt, először át sem láttam, hogy hogy működik, aztán átláttam, végül beláttam, hoyg ez nem, nyilván a következetesség hiányzott belőlem, vállalom. Viszont készítek egy heti takarítós beírást is, nyilván nem azt írom be, hogy ki mosogat (a férjem), de azt igen, hogy adott fiókot rendberakom, hűtőt kimosom, ablakot megpucolom, mit tudom én, így. 

Mi is van még benne? A feladatok. Hogy meghatározott időpontra hol kell lennem, hogy mi a végső határideje egy adott feladatnak, hogy kinek milyen étket ígértem mikorra, meg ilyenek. Minden. Nem káptalan a fejem, ugye.

Az egyes feladatokat szeretem színekkel elkülöníteni, a futás nyilván más színt kap, mint egy munka, a színházi este pedig megint más, jó játék. Ha nagyon precíz vagyok (öhöm), akkor a már elvégzetteket egységes színre írom ár, just for fun, hogy érezzem már magam királynak. Sajnos, gyakran elfelejtem, hogy ez a királyságom feltétele.

ez most csak egy részlet, játszásiból, illusztrációnak, de tényleg ilyesmi. viszont döbbenetes, hogy ha gondolkodnom kell, alig jut eszembe feladat, bezzeg amikor élesben megy

Aki ezt túl szabályozottnak látja, az nem ismer engem, a legkisebb rést is megtalálom a pajzson, trójai falovakról meg, amelyeket ide csak úgy betolnak nekem, ne is beszéljünk, kijátszható a rendszer és hát na, ki is játszom, de azzal vigasztalom magam, hoyg egyrészt időről időre lépek egyet felfelé a tudatosság lépcsőjén (legalább 60 centi magasak lehetnek a lépcsőfokok), másrészt pedig ne akarjunk abba belegondolni, hogy mi lenne, ha ez sem lenne.

 * sajnos, nem így van,  akad megrendelés, ami elcsúszik valami miatt és előfordul, hoyg elmarad. ezen még javítani kell.

körmagyar

Elkezd a Középső dolgozni egy kávézóban, már nem diákmunka, hanem rendes, igazi. Megkérdezik tőle, vajon nem jogosult-e START kártyára. Fogalma sincs, bemegy az APEH- be (asszonynevén: NAV), kiszámolják, nahát, éppen jár neki (volt már egy rövid, felnőttes munkája). Óh, de nagyon jó. Levél a Hivatalba, közben elkezd dolgozni.
(természetesen ott, helyben nem igényelheti meg)

1. levél: Ön nem kaphat START kártyát, mert 3 nappal túllépte a  kártyaigényléshez megengedett munkavállalást.

1. válasz: basszus, persze, hogy túlléptem, hiszen 3 napja már az új helyemen dolgozom!  az azért vicc, ha azért nem kapom meg az új helyre a kártyát, mert a válaszra nem várva kapva kaptam a lehetőségen és elkezdtem dolgozni az új helyen és ezt beleszámolják.

2. levél: Ön most fellebbezett? Csak mert nem írta oda, hogy ez egy fellebbezés. Ha fellebbezésnek szánta, kérem, írjon egy levelet, hogy ez egy fellebbezés.

(szünet)

Ha nem válaszol semmit, akkor ezt a levelet én fellebbezésnek tekintem.

mostantól konkrétabb leszek

Van az a klasszikus mondás, hogy ne halat adjunk, hanem tanítsuk meg halászni a másikat, ezt most szeretettel küldeném annak  a Zsuzsinak, aki felajánlott egy vasalót nekem, bár egy kicsit sántít a dolog, mert nem vasalót, hanem vasalónőt kérnék inkább.
Olyat, aki hozza magával a vasalóját is.

fülön csíptem az időt

Ma például készítettem (holnapra, időgazdálkodás +)) amerikai káposztasalátát, én ugyanis nagy rajongója vagyok, de nem a majonézes változatnak, hanem ennek. Mondjuk, azt nem tudom, hoyg egy salátagyárban tényleg úgy készítik a káposztát, hoyg előre besózzák? És leöntik a levét? Hagyjuk már ezt, rögtön bele mindent a tálba (időgazdálkodás +) a vitaminnal zusammen. Az egyetlen különbség, hogy csak narancsos olívaolaj van itthon, de esküszöm, még jobb lett tőle.

Na, most az van, hogy kedvem szottyant fényképezni, így nem szabtam , hanem ezt cselekedtem, így sikeresen elvacakoltam ebédig (időgazdálkodás -), de ez még semmi, mert a futásból és bringázásból hazatérve (nem mindet én) erős éhség vett rajtunk erőt és megettük. Ez most bárhová beilleszthető, hiszen pocsékba ment a holnapi saláta, csinálhatom újra (időgazdálkodás -). viszont tekinthetek úgy is a mozzanatra, hogy hamarabb végeztünk el egy későbbre kiírt feladatot (időgazdálkodás +, ez nekem jobban tetszik).

Hogy ezt rögzítettem,  az mínusz, de még így is nyerésre állok.

terv 1. 0.

Olyan nagyon sok tervet nem kovácsoltam idénre, kérésem persze lenne több is, mondjuk, nagyobb anyagi biztonság*, mert a múlt évben ez megviselt minket rendesen, Zé elvesztette a roppant szűk, de legalább létező keretét, s bár akkoriban sokan biztattak minket, hogy mi úgyis talpra esünk (ezt hogy utálom), végülis talpra estünk, de nagyon - nagyon az élére és ma is elég fájdalmas a járkálás az élenjárás, tudjátok, a  kardélen való járkálás. És ezt eléggé unom, valljuk be, ki a fene szeret állandóan osztani- szorozni, hogy most éppen melyik számlát fizesse be. Meg lehet nyugodni, minden befizetődött és még életben is maradtunk és sajnos én sem fogytam annyit, mint kellett volna.

Szóval, innen csak felfelé szeretnék már haladni, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hoyg az egyetlen tervem**, nevezzük feladatnak, az időgazdálkodásom hatékonyabbá tétele. Megőrülök ugyanis magamtól. Tipikus halogató vagyok, Pató Pálné született Zazálea.

Hihetetlen káoszt tudok kialakítani magam körül, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy azt képzelem, nekem minden a fejemben van, ami igaz is, benne van, de tényleg, csak egyszerűen nem látom át őket, nem tudom a feladatokat csoportosítani, az egyetlen csoport a must have, innentől kezdve miről is beszélek, ugye.

És elhatároztam, hogy ennek vége, elvégre is azt, hogy rend lesz a házban, csak nem fogadhatom meg, de a fejemben, naptáramban talán megvalósítható ez, nem? Van erre taktika? Hogy napló, meg naptár, színes cetli, fontossági sorrend, meghatározott idő? Mondjuk, aki egy személyben csinál mindent, az hogy oldja meg? Már arra is gondoltam, hogy ez biztos a home-office hátránya, mert emlékszem, hogy amikor a multinál dolgoztam és két külön területet vittem egyszerre, akkor tök hatékony voltam, de az úgy volt, hoyg bementem a céghez és elkezdtem dolgozni. És nem az volt, hogy ... ja, dehogynem.  Ott is bejöttek és meg kellett szakítani az éppen végzett feladatot, sőt. Akkor nem tudom, talán csak fiatalabb voltam? Vagy okosabb? (és szebb?)

Nyugodtan jöhetnek a segítségek, kézzelfogható, markáns vonalakkal bíróak, küldhettek vasalónőt***, válaszíró programot, portörlő kisiparost, de mindezek hiányában beérem saját példákkal is. Kiszervezés nem opció, most szólok.

* egyáltalán: a biztonság

** valójában nem ez az egyetlen, csak a  többi olyan kis megfoghatatlan, ez meg ilyen nagyon konkrét, nagyon súlyos

*** kevéssel is beérem, vasaló is elég, a mienk éppen elhunyt. nyilván nem elvárható így, hogy vasaljakon a férjem (BL- meccseket is kérek a TV-be)

akkor pedig

Jó, rendben, engedek a rábeszélésnek, hogy nekem továbbra is színes, érdekes, izgalmas életem van, legyen nektek igazatok, csak éppen az történt, hogy tegnap este a fürdőkádban ellazultam és arra gondoltam, hogy de tényleg, miért is ne lenne az és már majdnem átadtam magam ennek az érzésnek, amikor felütötte fejét egy alattomos gondolat, mint a példázatban, előbb csak a lábfejét dugta a résbe, majd a lábát, míg végül az egész teste bent volt diadalittasan, és azt (kezdetben suttogta) ordította  a képembe, hogy akkor marad az az opció, hoyg elvesztetted az íráskészségedet.

Sose engedjetek a fürdőkád csábításának, maradjatok a zuhanynál.

back to the future

Valamikor karácsony előtt történt meg az, hogy keresgélnem kellett  a saját blogomban, így több régi bejegyzést is elém került, itt is ragadtam. Ennél rosszabb volt az a felismerés, hogy micsoda vidám, szarkasztikus, csípős, jópofa bejegyzések kerültek ki a kezem alól, ami egyenesen abba a keseredésbe torkollott, hogy micsoda szuper csaj nő voltam én nem is olyan régen, most meg tessék, itt van ez a permanens nyafogás, ha nem nyafogás, akkor véleménynyilvánítás, ha meg nem az, akkor nagyjából semmi.

Kérem vissza az életem. Most.

fékezett habzás

Már ezer éve gondolom, hogy majd megírom én ezt a FB-os dolgot, de karácsony után egyszer elkaptam a TV-ben a Zuckerberg egyetlen mondatát, azóta még többet gondolkodom rajta. A mondat roppant egyszerű volt,  valahogy így szólt: és észrevettük, hogy az emberek egyre több mindent kívánnak magukról megosztani. Semmi túllihegés, meg magyarázkodás, teljesen igaza van, piaci résre piaci kínálat a válasz.

Nem is őt nem értem, hanem az embereket, mondom ezt úgy, hogy nemcsak fent vagyok a FB-on, hanem naponta használom is, kommentelek, lájkolok, rendes, igazi FB felhasználó vagyok, sőt, van egy biznisz  és egy mozgós aloldalam is. Valószínűleg nem kell értenem mindenkit, de azért tényleg meg szokott lepni, hogy miket írnak ki mások, hangsúlyozom, ez az én véleményem, ami pedig (egyelőre) szabad.  Lehet rá válaszolni, hogy akinek nem tetszik, ne olvasson Fb-ot, csak ez nagyon demagóg, ettől azért értelmesebb kommunikációt várnék.

Én sok mindent szeretek a FB-ban, például, hogy olyan cikkek, blogbejegyzések kerülhetnek elém mások által, amelyek egyébként nem és ha a megosztó még véleményt is fűz hozzá , akkor még érdekesebb, hiszen jó megismerni mások meglátásait, miközben a magam véleménye is kialakulóban van. Nekem ez tetszik, bírom, néha izgalmas viták is kialakulnak, s bár elég kevés bennem a hajlandóság, hogy mások szemszögéből tekintsek egy adott témára, azért ez is előfordul, legalábbis ez is segít benne. Jó, ez most rám nézve nem kifejezetten pozitív, de legyünk őszinték, 45 körül már van egy kialakult világnézetem, amelyhez egy nem túl belátó és nem igazán engedékeny személyiség társul (de azért csapjuk még hozzá az őszintét is), mindazonáltal most nem ez a lényeg.

Kedvelem tehát, hogy megismerem mások véleményét, még akkor is így van ez, ha nem értek azzal egyet, mert bár fel tudnak idegesíteni emberek, de azért csak tiszteletben tartom a véleményüket, nem? Legfeljebb nem fogadom el, nem teszem a magamévá, de attól még csak szorult belém intelligencia is. (kicsit most elmentem a magam mentegetésének irányába, de hát ez az én blogom, ugye)

Szóval, visszakanyarodva, én ezt szeretem. És szeretem, hogy - bár nyilván csupán a felületi karcoláshoz hasonlóan, de mégis - változik a másik, esetleg csak virtuálisan ismert emberről alkotott véleményem, vagy nem is változik, inkább tágul a perspektívám vele kapcsolatban, már nem kizárólag köt / fut / befőz / fényképezik / varr / akármi *, hanem hétköznapi, esetleg közéleti témában való megnyilatkozása által mégiscsak el tudom őt helyezni a világegyetemben. Jó lenne, ha közélet kapcsán nem politikára gondolnánk, legalábbis nemcsak arra, bármennyire is ijesztően leszűkült mára a szó használata.

Amit viszont nem értek, hogy miért érzik úgy mások, hogy mindent közzé kell tenniük magukról? Az komolyan a nyilvánosságra tartozik, hogy fáj a fejem / lázas vagyok / hasmenésem van? Ilyenkor nem az van, hogy megoldom a problémám? Vagy ez már letűnt? Tudnia kell mind az összes x száz ismerősnek, meg általuk a nem-ismerősöknek is, hogy beteg vagyok? Egyébként meg nem úgy van, hogy ha beteg vagyok, akkor fekszem az ágyban és szenvedek? Ja, nem, oké.

Szintén nem értem, hogy azt tényleg úgy kell, hoyg üzenek a gyerekemnek / anyukámnak / apukámnak / férjemnek / feleségemnek, írok egy nyílt  bejegyzést és megírom benne, hogy te vagy a best ever és nekem a legjobb a világon és ezt az alapvetően  személyes hangvételű és egyébként tényleg kedves vallomást közzéteszem a FB-on, hogy hadd olvassa mindenki? És lájkolják? Tejóég. Nehéz nem arra gondolnom, hogy nem nyálelválasztás- serkentés a cél.

Iszonyúan fel tud idegesíteni az a mentalitás, hogy kezdődik valamelyik TV csatornán egy műsor, általában valami zenés- táncos, beválogatós típus és szombat esti programként mint keselyűk gyülekeznek az emberek, hogy na, akkor ma kin fogunk röhögni? És képesek műsorszámonként beírni a tutit, hogy kinek szar a hangja, nem tud mozogni, tök béna, milyen inget adtak rá, nézd a haját, totális fikázás- ez emberek szombat esti programja?, ettől érzik jól magukat?, én nem értem. Nem azt nem értem, hogy van véleményük, az legyen is, meg azt is megértem, ha egy ilyen műsort ócskának találnak, de az, hogy azért várjanak egy műsort, mert akkor nyíltan le lehet szólni mindenkit, kommentek hadában lehet osztani az észt, hát nem tudom, szerintem ez .. gusztustalan. Nem kell nézni, tetszik tudni. Ja, hogy akkor elmarad a fröcsögés, hát igen.

Persze, én is azt gondolom, hogy mindenki azt csinál, amit akar, azt ír le, azt oszt meg, amit jónak lát, nem kell szabályozás, én is kiejtem azokat, akiknek a tevékenysége már nem fér be az én kereteim közé, engem is kiejtenek, tegyék is, rendben van, de azért mégis megdöbbentő, hogy Zuckerberg-nek ennyire igaza van.


Update: még amitől meg tudok őrülni, az a lájk. Az tök jó, ha valaki egyetért  a másikkal, ki ne szeretné, de nem véletlen ragaszkodom én a blogos lájkhoz, az, hogy megjelenik egy link a FB-on és 10 másodperc múlva már van x lájk, az semmi, azt hagyjuk, annak nem hiszek. Nem kell velem jópofizni, nem tesznek velem se jót, sem rosszat, nem annak alapján alakítom ki a véleményem másokról, hoyg milyen gyakran, s milyen sokszor lájkolja ott a bejegyzésem. Persze, szeretem én a lájkot, de főleg itt szeretem, mert akkor azt látom, hoyg legalább vették a fáradtságot és egyet kattintottak és eljöttek az oldalra. Ah.

* elég jól lefedhető az ismerőseim köre

a farkas szárnyait keresni*

A karácsonyi nagytakarítás érdeklődés idő hiányában csak a stratégiai fontosságú helyekre korlátozódott,  a szürke ajtók ebbe a  nyilvánvalóan elitklubba tartoztak, ezzel le is fedtem a tevékenységet. Azóta (és mióta a Legkisebb ismét távozott) azonban friss lendület vett lészen rajtam erőt, elvégre új esztendő, sőt, már új hét is van és gondoltam, hogy ez így nem kóser, nem tudok rendet tartani tenni, kell egy komód. Egy nagy, sokfiókos cucc.

Állítólag tavaly is ugyanígy kezdtem, így tavaly is vettünk egyet, meg most is, csak most pontosan kétszer akkorát, melyet most ezzel a rejtvényújságba illő fényképpel prezentálok. Több gomb, mint fiók, annyit elárulok. 

Egy napig pakoltuk a (leendő) komód helyén a dolgokat, ez eleget mond, s ennek mindnek helyet kellett találni a fiókokban, állítólag ez a baj velem, a túlkvalifikált elvárás. Nem is bírt a komód eleget tenni.

Ha tervekről kellene valamit mondani, akkor elintézném annyival, hoyg terv? terv az van, első körben említeném Zé munkahelyi évkezdő megbeszélését, mely széles spektrumot kínál a reménykedéstől az aggodalomig. Ha mélyen magamba néznék (ez a most olvasott könyvben - gondolom, a nyomaték kedvéért-  így van :vizslaként vizslatva), találnék ott még ezt-azt, de feneketlen kútba idén sem nézünk, nevezzük ezt fogadalomnak.

Ami biztos, hogy szeretnék sok haszontalan dolgot csinálni, van képességem a lényeg megragadására, ugye? Nem gondolok konkrétumokra, de már annyira tervszerű lettem az utóbbi időben, hogy ez mindenképpen változtatásra szorul, nem teljesen felesleges dolgokra gondolok, de azért olyasmikre, amelyeknek nincs kimenete, nem lesz belőle feltétlenül valami.  Lupi alas quaerere.*

A komódból azért lett.

fűszeres dió

Tegnap készült és mondjam-e, hogy még aznap el is fogyott, rémes, hogy eteti magát.

Két változatban készül, ez éppen az édes, de  megírom a sósat is, mert bár nem egy nagy recept, de egyesek nyöszörögtek érte a FB-on, én meg szeretném, ha más is hízna.

Az eredeti recept itt olvasható, én kézen- közön jutottam hozzá.

Szóval az édeshez szárazon megpirítom a diót / mogyorót / mandulát (nálunk az első van főleg), hogy mennyire, az attól függ, hogy elfelejtkezem-e róla vagy sem.

Ha két bögrényi volt a dió, akkor közben egy másik edényben felforralok 1/3 bögre vizet 3/4 bögre cukorral és valamennyi fahéjjal (én imádom, tehát sokkal), olvadjon el a cukor, halk tűzön szoktam csinálni.

Amikor a diót megpirultnak ítélem, akkor egyszerűen ráöntöm ezt a fenti egyveleget, lehet, hogy illene külön edényben, de én mindig a gyengébb ellenállás felé hajlok. Cukin sistereg.

És akkor 10 percig kell ennek rotyognia, sosem mértem, de szerintem nálunk nem rotyog eddig. Olyan jó chilis babnak kell kinéznie.

 Egy idő után tisztul a kép és párolog a víz, a dió meg szívja magába a cuccot, ilyenkor szoktam érezni, hogy ebből bukás* lesz.

Kiborítom sütőpapírra, de biztosan lehet olajozott alufóliára is, hűlni hagyom és mondogatom Zének, hogy ez most hűl.

Széttöröm kicsit.

Majd megesszük. Szerencsére tömény, így nem lehet sokat enni belőle, de azért mérlegre ne álljunk másnap (sem).

 A sós változat Nigellától ered, de ahogy Chili írja, nekem is sokkal több fűszer kellett hozzá, az első próbálkozás során a dió szinte eltüntette az ízesítést. Ugyanúgy készítem, mint az édes verziót, serpenyőben diópirítás, másik edényben vajas- fűszeres cucc, majd ezzel nyakon öntöm a diókat.

Felelősséget nem vállalok, nekem senki ne sírjon, hogy nem lehet abbahagyni.

*  fogyókúrailag erkölcsileg

mert nagyon, de nagyon ráérek, így tagadom a soha, de sohát

Nem nagyon vágyom a részletes beszámolóra, szerettem a karácsonyt, ez a lényeg. Meg az egészet.

Inkább azt írom le, hogy min gondolkodtam az elmúlt időben elég sokat, de ez sem lesz hosszú, mert magát a folyamatot már nem tudom felidézni, csak a végeredményt. Szóval, hogy van az a mondás, hogy "soha ne mondd, hogy soha" és hogy én ezt hogy utálom. Ilyen komoly dolgokon járt az eszem, aha.

Szóval, szerintem ez egy bődületes marhaság és értem én, hogy ez azért van, hogy nyitottak legyünk mindig az újra és legyen bennünk szabadság a még nem látható eseményekre, akármikre, mert csak így van esélyünk megőrizni a frissességünket és a vállalkozókedvünket, meg a nem tudom, miket, de szerintem ez hülyeség. Én, ha azt érzem, hogy valamit soha, de soha, de soha nem fogok megtenni vagy elérni, akkor azt mondom, ugyanis abban a pillanatban / állapotban én tényleg ezt gondolom és ezek szerint én elég beszűkült is vagyok ahhoz, hogy azt is gondoljam, amit mondok, ill. hogy azt is mondjam, amit gondolok. Utóbbi változatban ez maga a nyitottság és az őszinteség, az adott időszak lenyomata és nekem jólesik azt mondanom, ami van, mint ahogyan később, ha ez változik, jólesik visszagondolnom arra, hogy bizony, bizony, volt időszak, amikor nem így gondoltam és tessék, mégis, ugye, milyen szuper vagyok, hogy változom.

És azzal, hogy kijelentem, hoyg ezt márpedig nem, egy adott lépcsőfokra állítom magam és ehhez viszonyítva még mindig előttem a lehetőség, hoyg lefelé vagy felfelé lépek és ez pedig emberi. Az elmozdulás lehetősége továbbra is fennáll, de magát a kimondást, meg az e mögött lévő aktuális hozzáállást szerintem jól jelzi és ez nemhogy nem baj, de kifejezetten jó.

Például, ha arra gondolok, hogy tavaly ilyenkor (meg az előző x évben) arra gondoltam, hoyg futni én soha, de soha nem fogok, és most mégis futással kezdtem az évet, akkor az nekem határkő. Tessék, ilyen voltam és ilyen lettem. Before - after. Tök jól meghatározza az életem időszakait, és félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy milyen jó, hoyg akkor nem, hanem, hogy azóta mennyit változtam. Nincs elsikálva a dolog, nincs ez a trendinek számító folyamatosan nyitott és mindig minden meglepetésre kész állapot akár erővel is fenntartott jelenléte. Én szeretem, hogy vállalhatom ennek tagadását, sokkal jobb körvonalai vannak az életemnek, miközben persze tudom, hogy mást éppen ez taszít, de én szeretem a kereteket.

Ha úgy tetszik, szerintem az még nagyobb szabadságra utal, hogy ki merem mondani, hogy ezt én soha. Mert ha közben mégis, akkor mérhetőbb a változás.

Na, hát ilyeneken gondolkodtam az elmúlt időben. Látszik, hogy ráérek, mi?

valahogy így

 

A karácsonyt úgy kezdtük, hogy szenteste napján eltévedtem futás közben és 2,5 óra múlva bukkantam fel újra. Ahogy láttam, a családom nem nagyon izgult értem, azon inkább, hogy odaérünk-e időben a célállomásra, ilyenek, mit tegyek. Egyébként nem értünk oda.

Viszont tényleg együtt voltunk és ajándék is volt és vacsora is, és szerettem nagyon az egészet. 

Az ezt követő napok beosztás nélkül  állnak, azt tudom, hogy pl. volt olyan, hogy rendet tettünk Zével, de előtte még kinyitottunk egy üveg Tokajit. Szarvasgombás pirítóst ettünk hozzá holland füstölt sajttal. Fel is gyorsultunk.

Volt egy filmnézős, nyugodt délutánunk, én erre fél éve vágytam, ha nem több, tessék, abszolváltuk. Közben bejglit majszoltunk.

Voltunk sétálni, amiből szinte túra lett. Aludtunk sokat. Volt nagycsaládos ebéd, melynek során szóba került a politika és lett lészen hangzavar.

Kaptam vágyott könyvet, mindenféle luxusdolgot, mire én nem költenék, de nem sorolom fel, pedig az olyan jó kispolgári.

Mit mondjak még? Élvezem a nyugalmat.

hogy kerül a függöny a fára

Amikor a Legkisebb azt mondta* pár hete, hogy gyerekkorában feküdt az ágyban és a szemébe sütött** a toboz alakú égősor és az milyen jó volt, akkor eszembe jutott, hogy 20 év után ez az égősor megadta magát, el ne felejtsem, hoyg venni kell egy újat. Elfelejtettem. Hosszan. Viszont a megfelelő időben a megfelelő helyen voltam, így az üzlet bejáratával szemben 5 méter hosszan és 2 méter magasságban sűrűn elhelyezett égősordobozokról eszembe jutott, hogy hát tényleg. Ki is választottunk Zével egy  200 égőset, ár - darabszám arányban ez vitte a pálmát, kell a 200, nem is kérdés.

Itthon aztán megpróbáltuk ráborítani a karácsonyfánkra (mert nekünk már áll a fánk, ennyire előrehaladott állapotban vagyunk), és én úgy gondoltam az éles logikámmal, meg a sok éves tapasztalatommal, hogy sokkal célszerűbb előbb feltenni az égőket, megelőlegezendő, hogy a korábban felrakott díszeket és mézeskalácsokat mind leverjük, szóval, próbáltuk ráborítani a fára a cuccot és hát csodálkoztunk, hogy milyen bénán van ez összerakva, nem akarom mondani, hogy Zé mit feszegetett, hogy hova kell azt rakni, még jó, hogy nem rontottuk rögtön el, lényeg a lényeg, hogy kiderült, beltéri függönyégőt (égőfüggönyt? égő függönyt??) vettünk. A függönyégő az a cucc, amit nem fára szoktak tenni, hanem dekorációnak, gondolom én, mert igazából az elmúlt években nekem ez a játék kimaradt. Mi rövid belső meghasonlás után rátettük a fára, meg lehet nyugodni. Tök jó lett, messziről olyan, mintha egy nagy csillag lenne  a szobában. Karácsonyfa helyett. A beazonosítás céljából alkalomadtán még díszítgetjük majd.

Mindazonáltal úgy érzem, magyarázatra szorul, miért is érkezett idejekorán a fa, hát megmondom: csak. Mert úgy volt kedvem. Mert úgy éreztem, kevés részt hasítottam az adventből. Mert kell az illata és az erős ágai, hoyg elhihessem, lehet szent az este. Lesz is.

Ajándékok még nincsenek, nekem vasárnap még wamp, de perpill úgy érezzük, a szombat esélyes a beszerzésre, a késői vásárlás előnye (és nézzük azt), hogy fejben néhány játszmán túl vagyok, kinek mit és hol, már csak a materiális része van, ugye. Nagyjából tudom, hoyg mit főzök hétfőn (all day long), még kicsit csiszolom, hogy a jóétvágyú férfikar, a vegetáriánus Középső, a végre itthon lévő Legkisebb és a magát gluténérzékenynek gondoló Legnagyobb is örömmel üljön az asztalhoz. Én a Mindenevő szekciót erősítem.

Rend nincs, tisztaság sem, viszont a lehetőség a takarításra adott, ugyanis az történt (felfejtettem a fonalat, mert megrökönyödtem, meglátva a sok flakont), hogy én, kérem, akartam takarítani, ezért az elmúlt pár hétben vettem is a szokásos bevásárlás alkalmával tisztítószereket és mindezt minden héten. Minden héten tiszta lappal nulláról indultam.

Így azt mondhatom, hogy bár nem sikerült elérnem a minimális fokozatot, a házban benne rejlik a lehetőség egy szép, tiszta, új évre.

* a család bizonyos részei által szó érte a ház elejét, hoyg mindig csak a Legkisebbről írok, a többiről nem, így most megragadom az alkalmat és elmondom, hogy pl. amikor aggódtam, hogyan lesz a karácsony a Középső albérletében, a konyhában pl. mi nincs és mi van, akkor a csemete azt kérte, írjam ide, hogy ez aljas rágalom, az ő hűtője nem üres, van benne például két üveg sör és egy fél üveg vodka. akarhatja- e valaki, hogy írjak róla többet?

** klasszikust csak pontosan lehet idézni, így nem finomítanék

így állok, feleim

Most pontosan úgy állok, hogy ha már csak 3 órákat alszom per nap, akkor az 5-6 hete elkészített* ütemterv alapján a kiszámolt termékszám 80 %-ának a 60 %-a lesz készen a végleges határidő utáni második hétre.

Lőjetek le, ha én ezt még egyszer.

* nyugodtan, kockás papír és naptár és kávé és süti mellett

járt itt is

A Mikulásnak teljesen igaza van, hogy évente csak egyszer megy az emberek közé. 

Victor Borge

Mit is mondhatnék még? Minden benne van.

Idén furcsára sikeredett a Mikulás beszerzőútja, egy házaspár két Mikulástagja is ugyanazon térben és időben igyekezett megoldani a dolgot és lehetetlenné vált a titokbantartás, s amikor ezen a női Mikulás siránkozott (statikus, decemberi, siránkozó hang), a férfitag kitalálta,. hogy jó, akkor ez már veszett fejsze nyele, de majd akkor legyen az, hogy el kell dugniuk (mármint a Mikulásoknak) a meglepetést és meg kell keresni és az jó móka* (statikus, decemberi, vidámító hang).

Így aztán ma fél órával később álltunk munkába. 

Szívesen gondolnámm, hogy a kellemes reggel következtében támadhatott kedvem megmosni egy ajtót, de az igazság inkább az, hogy hetek óta nézem, milyen kopott ez az ajtó, mígnem ma közelebb menvén kiderült, hogy amit avíttnak látom, az valójában nem az idő vasfoga, hanem kosz valami más - de már csak kopott, vágjuk rövidre.

A koffein élvezeti cikként való népszerűsítése érdekében pedig mondom, hogy én ezt használom, Zé szerint olyan, mintha egy bögre tejeskávéban ücsörögnék. Engem nem lehet már holmi mézes / mandulás / levendulás / narancsos tusfürdőkkel levenni a lábamról, de  a kávés, na, az igen. Ráadásul nincs benne kőolaj-akármi, meg lebomló maga a csomagolás is, de még megfizethető is, mondja valaki, hogy nem figyelek a részletekre.  És nagyon jólesik az adventi lelkemnek.

Mi is van még? Ja, hogy megettem három müzliszeletet is reggel óta. De az semmi, Zé egy egész tábla csokit tömött magába, láttam.

a Zsömi buckója meg olyan, hogy nem igényel külön magyarázatot a koherenciáról, bárhová beilleszthető aranyfeje van

* a móka státuszt erősíti, hogy így viszont nem kellett cipőt pucolnom

mostan színes táskákról álmodom

Azt tehát, hogy az emberek önzők és csak magukkal törődnek és a saját maguk húzta körön kívülre eső személyek, tárgyak, szituációk, érzések nem érdeklik őket, már rég tudom, és azt is tudom, hogy ez azért nem így van, de most ezt esik jól leírnom, és ezt úgy képzeltem kompenzálni, hogy most feltöltök ide egy halom fényképet, színeseket és táskákról, mert azok meg régen voltak. És egyáltalán nem érzem bajnak, ha ok-okozat között  széles a sáv, már szinte felér egy többsávos autópályával, jó ez így.

És most keresek valami alkoholt.