a farkas szárnyait keresni*

A karácsonyi nagytakarítás érdeklődés idő hiányában csak a stratégiai fontosságú helyekre korlátozódott,  a szürke ajtók ebbe a  nyilvánvalóan elitklubba tartoztak, ezzel le is fedtem a tevékenységet. Azóta (és mióta a Legkisebb ismét távozott) azonban friss lendület vett lészen rajtam erőt, elvégre új esztendő, sőt, már új hét is van és gondoltam, hogy ez így nem kóser, nem tudok rendet tartani tenni, kell egy komód. Egy nagy, sokfiókos cucc.

Állítólag tavaly is ugyanígy kezdtem, így tavaly is vettünk egyet, meg most is, csak most pontosan kétszer akkorát, melyet most ezzel a rejtvényújságba illő fényképpel prezentálok. Több gomb, mint fiók, annyit elárulok. 

Egy napig pakoltuk a (leendő) komód helyén a dolgokat, ez eleget mond, s ennek mindnek helyet kellett találni a fiókokban, állítólag ez a baj velem, a túlkvalifikált elvárás. Nem is bírt a komód eleget tenni.

Ha tervekről kellene valamit mondani, akkor elintézném annyival, hoyg terv? terv az van, első körben említeném Zé munkahelyi évkezdő megbeszélését, mely széles spektrumot kínál a reménykedéstől az aggodalomig. Ha mélyen magamba néznék (ez a most olvasott könyvben - gondolom, a nyomaték kedvéért-  így van :vizslaként vizslatva), találnék ott még ezt-azt, de feneketlen kútba idén sem nézünk, nevezzük ezt fogadalomnak.

Ami biztos, hogy szeretnék sok haszontalan dolgot csinálni, van képességem a lényeg megragadására, ugye? Nem gondolok konkrétumokra, de már annyira tervszerű lettem az utóbbi időben, hogy ez mindenképpen változtatásra szorul, nem teljesen felesleges dolgokra gondolok, de azért olyasmikre, amelyeknek nincs kimenete, nem lesz belőle feltétlenül valami.  Lupi alas quaerere.*

A komódból azért lett.