csere

Szerintem (szerintünk) sokat változott a Legkisebb, sokat segít és nemcsak kérésre, hanem magától, például  most, hogy Lucánál időzött pár napig, annyit takarított, hogy Luca állítólag azt mondta neki, hoyg elviselhetetlen és maradjon már meg a fenekén. Holott Virág nem igazán segítőkész gyermek. Nem volt az.

Meg az is, hogy két nappal korábban jött haza, mert Pest egy betonbörtön (hát igen, a holland épített környezet után) és meleg van és már az éjszakai élet sem jó, meg különben is, hogy ő szeret velünk lenni. Mit tettek ezzel a gyerekkel odakint.

Azt pedig, hogy ma azon álmodozott (hangosan), hogy mennyire jól hangzik az, hogy dr. X.Y. (saját név), az pedig csak azért lehet, hogy mégiscsak ráismerjünk, ugye.

keveset vagyok, tudom

ezt nézzétek, milyen gyönyörű

második nap

A csemete egész nap tüsténkedett tegnap, takarított, vasalt, futott, Zsömit sétáltatott, sikált, nem akarok arra gondolni, hogy most tényleg ilyen disznóólban élünk a hollandokhoz képest, szimplán csak örülök a segítségének.. Így viszont végre dolgoztam, elkészült az a táska, amelyet a megrendelő (fotós) Nikon színekben szeretett volna. Azt hiszem, sikerült.

Mindemellett az a nagy újdonság van, hogy fogok futni versenyen mégis, ezzel a testtel, muhaha, de fogok. Csapatban. Én. Jótékonyságból. Részletek itt.

 

        

 

első nap

Már egy óra és én még nem ráncoltam a homlokom, de nem kell félni, ez ma a férjemre marad. Elvitte a csemetét leszedni a fogszabályzót, előzetes kutatások szerint is mélyen kell a zsebbe nyúlnunk. Nem is mentem velük.

Én ma nagyon szupermama vagyok, először is, mire felkelt a csemete, már futottam, aztán kiderült, hogy remekül értek a holland hajfesték leíráshoz, ráadásul iszonyú jól tudok másnak hajat festeni, de még ez mind semmi, hanem képes vagyok echte ungarische Speise-t készíteni, legyen az akár rakott krumpli is. Én ilyet szerintem 10 éve nem, de mi mindent meg nem tesz az ember a gyerekéért, ugye.

A 10 év azonban nem múlt el nyomtalanul, összekevertem a bonyolult sorrendet, hogy most akkor krumpli-kolbász-tojás, vagy mifene. 

Menetközben meg arra gondoltam, hoyg ez tök átverés, ebben a rakott krumpliban egy piramisjáték aljassága van ám, még hogy egytálétel, hagyjuk már ezt, mennyit kell mosogatnom, mire feltálalom azt az egyetlen tálat.

back home

Megkérdeztem az információt,  pontosan érkezik-e Amszterdam felől a busz és mi volt a válasz? Azt nem tudom, de Párizsból igen. Na jó, aztán kiderítették, hogy az amszterdami is pontosan, viszont ez nem volt vált be. A párizsi viszont tényleg.

Mindegy is, itthon a Legkisebb, kivonultunk elé testületileg és még elég jól bírjuk, csak egyszer forgattam a szemem. Busszal pedig azért jött, mert két iszonyú nagy* bőrönd is jött vele**, elmondása alapján a téli holmik és lovaglócuccok még ott maradtak, mert az új  svájci család cuki és nyaralás után elmennek a régi, ám szintén cuki családhoz és hazaviszik. Nem tudom, még nem ismerik a gyermek ruhákkal kapcsolatos mennyiségi felfogását.

Szóval, gyermekes családok lettünk, még szokjuk az új életformát.

* de nagyon

** nem lehet ennyi túlsúly után fizetni a repülőn

struktúra

Egy kicsit már én magam is nehezen viselem önnön magam, sok vagyok magamnak, felemésztődöm, nem lehetne, hoyg visszatérjek egy normál szintre? Nem a másik oldalt mondom, szimplán csak normális nem lehetnék?

Mindenesetre itt ez a  fénykép, nagyon szeretem, mert látom a színeket, a kopásokat, a töréseket, a rétegeket, vagyis a nagy egészt. Csak nagy egészként szabad nézni bármit is.

felmutatni

Volt az a két nap, amikor a lábam lógattam jegeltem és  nem volt varrógépem sem, na, akkor fejeztem be ezt a kendőt. Egy nagyon-nagyon kedves ismerősnek kötöttem, mikor a fonalat megláttam Bucinál, már őt láttam meg benne.

  

fonal: Bucikám

minta: Shaelyn shawl

súly: 97 gramm

méret: 60 x 148 cm

mozzanat

Jól van, hoyg nem értitek, mitől tartok én az elkövetkező egy hónapban, hát pl. az előbb fel kellett hívnom a Legkisebbet és azt hittem, a legfontosabb az egész beszélgetésben az volt, hogy mennyire meghatódott, mert sorra búcsúznak tőle az ismerősök és a családtagok pedig hoyg dicsérik, mert milyen nehéz volt neki az első két hónap*, de milyen ügyesen helytállt és mennyire megfelnőttesedett, satöbbi, ez olyan 10 perc volt, majd a végén mondom neki, hogy jaj, megvan a jegyed, ugye, és hogy jaj, hát mindjárt érkezel**, hát mindjárt csütörtök, erre azt mondja, milyen csütörtök, pénteken érkezem.... irgalom, ez a felnőtt gyerek képes lett volna egy nappal később kicuccolni hazainduláshoz.

* tényleg nagyon nehéz volt, nagyon, nem tagadom, sőt
** Hollandiából haza, majd el Svájcba

(kényszer)pihenő

Tegnap reggel tornáztam egy rendeset és késő este (10 után indultam) még futottam 3 km-t, amit a bal térdem (emlékezhetünk, hogy télen egyszer betonra estem vele egy wampon) nem tolerált.Most van jegelés és felpolcolás.

Ezzel párhuzamosan a varrógép is azt mondta, hoyg game over, már bejelentettem egy tisztítókúrára, de az csak kedden lesz, így most pihenő van.  Sem térd, sem gép.

Mondjuk, éppen lehetne takarítani, de nehogy már. Ha pihenni kényszerítenek, akkor én pihenek. Fogcsikorgatva.

A hír igaz. Ön bal lábon, fagyasztott málnával végrehajtott jegelést lát.

 

reggel

Korán kelünk, hogy legyen olyan része a napnak, amit élvezünk, nagy elvárás ez mostanában. A kertben iszom a kávém, az elsőt, lesz több is, ahogy több feladat, több aggodalom és reménység szerint több öröm is. Kicsit olvasok, de ma elkalandozom. Nézem a hatalmas cseresznyefát. Lusta vagyok odamenni, végül csak ráveszem magam. Beállok mezítláb a fa alá, beborít a lombja. Fáról eszem a gyümölcsöt.

Lehasalok a földre, s elengedem magam. Fényképezem.

Egy órával később már serény önmagam vagyok.

hő

Nem fogtok meglepődni: hőség van. Hőségben én nehezebben veszem a levegőt, nehezebben dolgozom, nehezebben jut eszembe bármi is, nehezebben vagyok toleráns, kedves és megértő, viszont nehezebben is leszek ideges és kezelhetetlen. Elfolyó, szétcsúszó maszlag vagyok csupán.

Ja,futni azért.

a minta

Nagyon sokáig hittem azt, hogy a gyerekeink szédületesen rendetlenek, egészen pontosan, hogy ők azok, mi nem. Amikor szép lassan kirepültek, az első döbbenetes érzésem, sosem felejtem el, az volt, hogy leteszem a valamit a valahová és az ott marad. Nem tűnik el, nem nyeli el a föld, odanyúlok, ott van. Azért ez elég jó érzés volt, sokáig ez volt az egyetlen jó érzés ebben a megváltozott életben.

Közben azonban a kép árnyaltabbá vált és egyre inkább be kell látnom, hogy mi sem vagyunk jobbak a gyerekeinknél (nahát), de először azért ez nem így jött direktben, hanem úgy, hogy jé, hát Zoltán is milyen iszonyat rendetlen, ez elképesztő, nem foghatja a lányokra a kialakult rendetlenséget, csak maga tehet róla, hiszen már csak én vagyok itt, én meg, ugyebár.

Viszont egyszer csak  meglepetten vettem észre, hogy én is. Hogy én sem. Hogy széthagyom, hogy nem rakom el, hogy másnap sem rakom el, hogy nem is izgat, hogy a polcaimon dől ki minden, hogy jaj, porszívózni kéne, de majd holnap, hogy nincs ott, pedig ott a helye, hogy ott van, pedig nem ott a helye, hogy tornyosul, hogy ledől, hogy kilóg, hogy nem tudom becsukni, hogy beljebb lököm, hogy rázárom, ne is lássam, hogy ....

Meg vagyok döbbenve.

hon - vágy

Én már most minden hétvégén lemennék inkább Tihanyba, ha lehet.

nem tehettem róla

Reggel, amikor a fénykép készült, még azt hittem, hogy időben el tudunk indulni Tihanyba, de reggel még nem tudtam, hogy Zé letöri a fürdőszobában talált kisgyík farkát és az farok nélkül elszalad a polcok alá, így aztán indulás helyett most keressük az állatot. És hogy milyen por van a polcok alatt, azt sem tudtam.

SBS kendő

Ez nem új, csak újrafotóztam, mert ebben leltem kedvem ma reggel.

actually love

Fél éve van valami, amiről írni szeretnék, nem lényeges, nem érdekes, nem fontos, nem kedves, meg semmi sem nem, szóval, részletkérdés, mégis. Már úgyis helyretettek Barhesz dolgában, tökmindegy, nyugodtan mondhatok, amit akarok.

Szóval, télen, az egyik blogon volt egy ajánlat, hogy milyen filmeket nézzünk karácsonykor (fél év az átfutási időm, mondom) és abban volt egy csomó (számomra!) érdektelen film, de nem is ez a lényeg, hanem, hoyg az Igazából szerelem az nem karácsonyi film és közös családi mozizásra nem ajánlatos.

Szerintem ha valamire, pont arra való, egyedül kamasz ne nézze meg. Mi is együtt néztük meg, bár a mi gyerekeink tényleg átlagon felüli EQ-val bírtak és nagyon szerettem, hogy meg lehetett velük beszélni az egyes epizódokat és hogy jól értelmezték azokat.

A filmben (én így látom, hát elnézést, ha tévedek) nem a szerelemről van szó, hanem a viszonyokról, kapcsolatokról és mivel szerintem ezt a gyerekek (na jó, hány éves gyerek?) jó, ha tudják, jó, ha megismerik, nem tartom feleslegesnek a film utáni többszöri és mélyebb beszélgetést, de ezt is csak spontánul, tehát nem a leülünk és most egyszer és mindenkorra helyretesszük a dolgokat típusút. Én egyébként is úgy élem meg a színházi darabokat is, hogy sokáig felvillan egy flash és akkor arról muszáj beszélnem, így aztán képes vagyok azt gondolni, hogy a gyerekeink is így működnek. 

Nem nagyon értem, hogy karácsonykor tényleg csak kedves és boldog filmeket nézhetünk, semmi kapcsolati válság (vagy ha igen, akkor csakis happyend-del végződőt), semmi gikszer, semmi kisiklás, semmi boldogtalanság? Én nem hiszem, mint ahogyan azt sem hiszem, hogy keresztény filmeket kellene néznünk (mondom én, a hívő), igaz, cserében azt sem hiszem, hogy csak karácsonykor kellene azt néznünk.

Szerintem az Actually love jó film, nem a szereplők miatt, hanem azért, mert rengeteget lehet róla beszélni, rengeteget lehet róla gondolkodni, hát nem ideális viszonyokat tükröz, az már igaz, talán ezért is kedvelem. Teljesen emberi és igen, nem támogatom a pornószínészeket és igen, legközelebb, ha felbukkan egy hír akárhol egy pornószínészről, nem fogok a filmben megismert kedves párra gondolni, ne legyünk álszentek.

Viszont gondolok a szerencsétlen fiatal titkárnőre, hogy mennyire üres és magányos, s talán észre sem veszi, és gondolok az anyukára, hogy a családi üzem működtetése közben hányszor veszti el férjét, vagy hogy mennyi a szeretet és mennyi a függőség a testvérek kapcsolatában és ezek nagyon emberi viszonyok, emberi nehézségek. És erről nagyon sokszor lehet beszélgetni. Hogy nem kedvelem a cukormázas és rózsaszín világot, az nyilván itt már kiderült, nyilván nézek én is hasonlót, de nem bír a felszínnél beljebb hatolni és el lehet képzelni, hogy röhögni is szeretek filmeken, szóval, a vígjátékokat sem vetem meg, és a krimiket sem, és egy csomó mindent megnézek, de szeretem a drámát is, mindennapi, emberi drámák, nem végződnek jól, sírni kell utána.

Na jó, ebben a filmben nemcsak ez van, van benne egy fiú, akinek csak a szex kell, semmi más, de az dögivel, szerencsétlen, őt is sajnálni kell. Meg van egy balfék író, őt is sajnálni kell, és jó kis giccses vége lett a történetének, hát ez van. Ki is van még? Ja, akinek meghalt a felesége és ott marad egy kisfiúval. Tetszik az apaszerepe, még ha ez a gyerekkori, első szerelem túl is van spilázva (erősen).  Tetszik a barátsága a másik anyukával, én szeretnék ilyen barátot.

Jah, a miniszterelnök - hát az a vígjátéki elem. Kell.

Mit is mondjak még? Bírom. És az elvetemült kölkeink is bírták, bírják. Szeretem azt hinni, hogy értik is. Ja, hoyg nem karácsonykor kellene? Nekem nincs ünnepi listám, hogy ma csak szépet és jót, emberit és drámát semmiképpen nem, pornószínészek kapcsolatát végképp nem, sőt, mást mondok. A Legnagyobbunk (kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban) a karácsonyfát évek óta úgy díszíti fel, hogy közben ez szól a háttérben (ez a gyerekünk olyan ... szokásokhoz ragaszkodó, de még hogy teremti is őket) és lehet rajta nevetni és lehet róla beszélni (ezredszerre is) és hát igen, ez megint nem egy optimalizált vörzsön, mert ugye úgy kellene, hogy minimum Bach szól a háttérben és ünneplőbe öltözött anyuka és gyerekek adogatják a gömbdíszeket, hogy édesapa felrakja a csúcsdíszt a karácsonyfa legtetejére, miközben lentről áhítat tükröződik az arcokon... tudom én. Azt hiszem, nem mi vagyunk az ideális család.

Szerencsére.

dream

Én sokáig biztos voltam benne (pontosabb fel sem merült az ellenkezője bennem), hogy az én férjem természetesen rám gondol elalvás előtt, hogy milyen kedves és aranyos kis felesége van, esetleg, hogy esténként átsuhan rajta a gondolat, hogy nem cserélne el engem semmiért, meg ilyenek. Most azonban kiderült az igazság, idézem:

"Arra gondolok, hogy ha a dédapám hegedűjét Menuhin kezébe adnák, közben pedig az ő Stradivari-ját az enyémbe, akkor melyikünk játszaná el szebben a Boci, boci tarkát."

Ez a kijózanító valóság. És így indul egy hétfő nálunk.

felhozatal

Messze nem teljes a képcsarnok, de ezek is lesznek nálam holnap, a wampon. Így talán érthetővé válik az elmúlt időszak szófukarsága.

 

               

         

csökkent értelmű medvebocs

Nem állítom, hogy könyvkritikus lennék, én csak egy olvasó vagyok, aki olvas és van véleménye, helyenként pozitív, helyenként meg nem. A Barhesz nekem nagyon nem, emlékeztek rá, nem ismétlem meg, ellenben fenntartom a  véleményem, még akkor is, ha a könyv szerzőjének édesanyja szerint nem sikerült megértenem a lényeget. Szerencsére belinkelte nekem a repdeső kritikát, így aztán most megvilágosodás támadhat a gyenge értelmemben, s mivel elég sokan lájkolták a bejegyzést (feltételezem, ez egyetértést jelent, nyilván olvasták mások is a könyvet), ezért most ajánlom, olvassátok el, hogy miről is olvastatok.Olvastatok volna, ha figyeltetek volna. Vagy nem értettétek, vagy nem figyeltetek. Velem együtt.

Olybá tűnik, hogy én renitens vagyok, beleolvastam megint, és képtelen vagyok változtatni a véleményemen. Makacs ostobaság, tudom. Ez van, nekem kell önnön magammal együtt élnem.

Viszont a kritika vélemény folyamodványaként remek barheszreceptet kaptam Annától.