2013. szeptember 4., szerda

back to NL

Pénteken tehát hazaérkezett a Legkisebb a 12 hónap helyett rövidre zárt, így 1 hónaposra sikeredett svájci útról, majd ma, szerdán felraktuk őt egy újfent Hollandiába induló gépre. A kettő között pontosan 5 nap telt el, s ha emlékszünk még, hogy nemrégen 5 teljes héten át valósult meg a békés egymás mellett élés, akkor talán nem meglepő, hogy ha azt lakonikusan csak annyit mondok, hoyg ez az 5 nem az az 5 volt.
Mindenesetre az történt, hogy amikor becsekkolt és már majdnem átment a kapun, akkor mi egy pillanatra egymásra néztünk Zével és egyszerre sóhajtottunk fel, hogy, na, letudtuk, minekutána egyszercsak azt láttuk, hogy a Gyermek jön vissza. Esküszöm, összeszorult a szívem, felmerült bennem több lehetőség is, mittomén, körözött terrorista, lejárt az útlevele, a hollandok nem kérnek belőle, vagy akármi, de szerencsére nem, csupán a  beszállókártyát ( a hosszú, fekete hajú lánynak) Molnár Sándor nevére állították ki. 
Végül másodszor is elbúcsúztunk tőle, s állítólag lassan oda is ér. 
Rettegj, Hollandia.

2013. szeptember 3., kedd

előny

Soha nem gondoltam volna, hogy a testem komoly fegyvertény lehet, de ma a buszon mellém telepedő lány oly rohadt hangosan hallgatta a zenét (a fülébe dugott kábelen keresztül, WTF), hogy bár igyekeztem  rosszallóan ránézni (simán  visszanézett rezzenéstelen tekintettel), s igyekeztem ezt ráutaló magatartással  erősíteni (belehajoltam a képébe), egyszercsak meguntam, s az eredetileg összehúzott testem elengedtem. Éreztem, hogy ráutaló magatartásként fészkelődik és mocorog, de rezzenéstelen tekintetem nekem is van. Adandó alkalommal át is ült a szomszéd ülésre.

2013. szeptember 2., hétfő

de vajon melyik rész valós és melyik tréfás?

A múltkor meg az történt, hogy a közösségi oldalon valaki valamiért megdicsért (azt hiszem, a kendőért, amiért itt egyébként nem nagyon, nem is értem, majd jól nem mutatom meg a következendőket) és kérdezte vagy állította, már nem emlékszem, hogy milyen ügyes vagyok, hogy ehhez is értek. Én az igazságnak megfelelően válaszoltam, hogy frászt sajnos, több mindenhez értek kicsit és hogy szétszóródom. És ez a szó nagy tetszést aratott ott, nagyobbat, mint itt a kendő* és nagyobbat,. mint szerintem kellett volna, így gyorsan meg is sértődtem, mert van ugyan orra Cyrano-nak, de azért tán mégsem kellene ezt így, nyíltan és iziben javítottam magam, hogy nagyképűen ezt reneszánsz embernek mondják és ezt elég nagyképűen is mondtam, bár viccből. És ez is tetszett bizonyos embereknek, de csak kevés átfedés volt a két réteg között, szerintem ez jól jelzi a rólam alkotott véleményeket.
Mindez azonban nem jutott volna eszembe és nem hánytorgatnám fel, ha szétszóródó emberként nem több mindent olvasnék paralel és az egyik könyvemben nem jön velem szembe az alábbi mondat: " Aki csak egy dologhoz ért, ahhoz sem ért igazán.**"
Azt még nem tudom, hogy én ezzel egyetértek vagy sem, mert a sok minden, amire ugyebár szórom a figyelmem, annyira leköt, hogy nem tudtam koncentrálni erre az egyre, de milyen jól hangzik, bármikor zsebből előrántható, instant jól-megmondás.


* nem érzékeny pontom, dehogyis, ugyan

olvasok én sok pszichológiát

Én például igenis nem szeretem a hibáimat és a rossz tulajdonságaimat, de nem úgy nem szeretem őket, hogy akkor én inkább tökéletes szeretnék lenni, hanem úgy nem, hogy rendben, legyenek hibáim, de másfajták. 
Elfogadom én a tökéletlenséget, de nem lehetne, hogy másképpen legyek tökéletlen?

2013. szeptember 1., vasárnap

hello szeptember

Elfáradtam a nyártól, a hőségtől, a rengeteg napfénytől (majd visszasírom, de ki tilthatná meg akár a mostani, akár a nyafogós változatot), elfáradtam a megoldhatatlan, vagy annak tűnő feladatoktól, a restanciáimtól, a mások részéről rám nehezedő nyomástól, de attól is, ami állítólag nem nehezedett rám, csak úgy éreztem (röhögnöm kell), de még attól is, amikor türelmesek voltak velem, pedig presszionálniuk kellett volna.

2013. augusztus 28., szerda

család ellen nincs orvosság

A legújabb hírek szerint a Legkisebb pénteken érkezik haza, én bemegyek érte, hazajövünk, aztán innen visszamegyünk Pestre, de már Zoltánnal, bent felszedjük a Középsőt, hárman lemegyünk Csongrádra, apósomhoz, de onnan Luca szombaton délután vissza Pestre, mert koncertre megy. Este Zoltán átmegy Szegedre, miközben én máshová megyek, hoyg aztán végül együtt induljunk haza.
Mindeközben Virág itthon intézkedik ezerrel, mert ha minden igaz, már megy is tovább, vissza Hollandiába, ezúttal Rotterdamba.
A Legnagyobb? Ő problémamentes.

2013. augusztus 27., kedd

kertek alatt jár

2013. augusztus 25., vasárnap

káosz

Mégis ki kérte a gmail-től, hoyg rendszerezze a beérkező leveleim? Mert én biztosan nem. Mióta önkényuralom van, azóta a blogokra érkező kommentek felét nem kapom meg, mert rapszodikusan helyezi el az általa kitalált három mappa egyikében, erre pedig csak akkor derült fény, amikor véletlenül a közösségi mappára kattintottam és találtam benne érdekes leveleket. Naná, hogy megnéztem utána  a promóciósat is, de milyen jól is tettem.
A legátláthatatlanabb, de megszokott rendszer is jobban működik,  mint a könnyítésre létrehozott, ám működésképtelen rendszer.

2013. augusztus 24., szombat

hát így és ezért

A Legkisebb egyébként egészen jól van, csak elege van a családból és eljön onnan, nem az a típus, aki ha nem érzi jól magát egy a helyzetben, akkor is csinálja becsületből, konokságból vagy akármiből, ő szereti jól érezni magát és ha ez nem valósul meg, akkor ő abból kilép és új utakat keres magának. Nem mondom, hoyg nekem ez nem szokatlan, én addig veszek részt egy-egy ilyen szituációban, amíg bírok, gondolom, ezzel sokkal több kárt okozva magamnak.
Mindenesetre Virág szereti, ha van magánélete, ő szeret egyedül lenni, neki nem gond, ha egyedül megy sétálni, vagy ha nincs programja délutánra, ő elmegy futni, hegyet mászni, bicajozni, bármi, neki szüksége van, hogy naponta legyen x órája, amikor csak maga van, itthon is sokat üldögélt a hegyoldalban és szerintem ez érthető és elfogadható. Természetesen szeret buliba is járni, ezek nem egymást kizáró tényezők. 

Most viszont úgy alakult, hoyg teljesen belemásztak az életébe,  s bár fentebb írtakat próbálta tisztázni a host-family-vel, egyszerűen nem ment, állandóan a nyomában jártak , na jó, ez az ő elmondása, de azért az, hogy szombaton reggel 7-kor felkeltik azzal, hoyg az  esti beszélgetéskor valami kimaradt, az tényleg nem normális dolog, mint ahoygan az sem, hogy az anyuka teljesen a horoszkópnak veti alá magát és minden történést, nem-történést ezzel magyaráz, ráadásul Virágot is elküldte a saját spirituális vezetőjéhez (?), akinek a címét ő nem találta meg szerencsére. Az ember azt nem talál meg, amit nem akar, ugye.

Szóval, változások vannak, és ez mindig abban érződik a leginkább, hogy váratlanul kiderül rólunk, szülőkről, hogy tök jófejek vagyunk, kedvesek és megértőek és nagyon hiányzunk, és beszéljünk már csak azért is, hoyg hallja a hangunkat, de mindenek mélypontját az jelentette, mikor a Teliholdfutam utáni izzadt képemhez valaki odaírta, hoyg na, hát 10 évet fiatalodtál, Rita, szóval, ezt Virág kiegészítette, hogy és milyen szép is vagy.  Azt hiszem, nagyon jönni akar a Kölök.
,

2013. augusztus 23., péntek

Cascata

(iszonyú sok kép következik)

Több hete (úgyismint: hónapja) kezdtem el a Cacscata kendőt, régóta izgatott a mintája, a formája, csak elég nehezen tudtam túltenni magam a szemfelszedésen, vagyis, hogy 383 szemmel kezdődik Legalább négyszer ugrottam neki, mire ez sikerült és nem mondom azt sem, hoyg az első sorok már könnyebbek voltak, de azért csak belejöttem. 
Megérte. Én sokkal jobban szeretem (viselni) a hosszan elnyúló formájú kendőket, semmint a háromszög alakúakat, de erre nincs magyarázat, csak a tény van.












Minta: Cascata
Fonal: Buci barátném által festett fonal, 90 % merino, 10 % selyem
Mérete: 215 cm x 41 cm
Súlya: 70 gramm

2013. augusztus 22., csütörtök

szép napunk lesz ma

Alacsony vérnyomás esetén nekem bevált trükköm, hogy elmegyek valami ruhát nézni magamnak, a legjobb a  nadrág, bár az igaz, hogy általa nemhogy emelkedik a vérnyomásom, kipirul az orcám, de rendkívül zaklatottá is válok. Nem is merem gyakran alkalmazni ezt az ősi praktikát.

2013. augusztus 21., szerda

nulla

Mindezek közben vettünk egy ipari varrógépet iszonyat sok pénzért, hogy nekem jó legyen, de szerintem igazából csak azért, mert megrémültünk, hogy van egy kevéske pénzünk és tétováztunk, mit is tegyünk vele, mikor is felkiáltottunk, hogy heuréka ipari varrógép. Mivel pénzünket ily módon sikeresen elvertük, s a számlánkon ismét semmi, nyugodtan hajtottuk álomra fejünket.

2013. augusztus 20., kedd

még ez is

Elég, ha annyit mondok, hogy a Kölök jön haza Svájcból? Hm?

2013. augusztus 18., vasárnap

öt betű

Helyrebillenni látszik a kizökkent idő.
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, nem ragoznám inkább, mindenesetre talán újra a fedélzeten. Talán teljes gőzzel előre. Talán letudom végre a restanciákat.  Talán kialszom magam igaziból. Talán feldolgozom, hoyg egy barátnőmmel kevesebb. Talán koncentráltabb leszek, s nem szórom szét az erőimet (erőimet..) mindenre, talán nem forgácsolódom szét.
Talán mindez sikerül is.

2013. augusztus 12., hétfő

Suhanj

Elmentem, lefutottam 8 km-t, hihetetlen feltöltődés volt. Suhantam.

2013. augusztus 10., szombat

2013. augusztus 9., péntek

back to

Örömmel jelentem, hoyg jövő héten vége a 40 foknak, s ezzel párhuzamosan vége a hallgatásnak is. Remélem, visszatérnek a gondolatok a fejembe, már hiányoznak.

Addig is még futok egyet hajnal 3 és 4 között.

2013. augusztus 7., szerda

40 fokban végképp ne tegyétek ezt velem

Úgy gondoltam, hogy 40 fokban nem írom le azt az egyetlen, viszont ismétlődő gondolatot, hogy derohadtmelegvan, más meg nagyon nem bír eszembe jutni, azonban kiderült, hogy van ott más is.

Egyrészről el szeretném mondani, hogy lehetséges, hogy a válaszadási technikám kifinomultságán még dolgoznom kell, esetleg fel kellene vennem valakit, mert ez az all-in-one mostanában kevésnek bizonyul, én meg ember vagyok, ez van. Viszont mindenkinek válaszolok, és rendszeresen szoktam kérni, hogy csapjanak nyugodtan az asztalra, ha nem érkezik időben reagálás.  
Azt egy kicsit valóban rosszul viselem, ha nem kérnek számon, ellenben egyéb forrásaim által kell megtudnom, hoyg egy nagy FB csoportban jelentik ki, hogy milyen is vagyok. Főleg, ha a  célzott kereséssel átbogarászott e-mailfiókokban és FB oldalakon sem találok megválaszolatlan levelet.. Nehéz ember vagyok, na.

Másrészt (szintén) nem viselem jól, ha megkérdőjelezik az áraimat.* Engem nem érdekel, hogy a Meskán 5000-ért lehet kapni táskát, lehet, persze, sőt, a kínai üzletekben kevesebbért is. De számoljunk már egy kicsit.
Vegyünk alapul egy normál táskát, amelynek az alapanyaga kb. 5500 forint. Csak az alapanyag, tehát ebben nincs benne a munkadíj, órabér, ki hogy nevezi. Tegyük fel, hogy 800 forint az órabér és tegyük fel, hoyg  3 óra alatt készül el az adott táska. Már 7900 forintnál tartunk, de még egy fillér járulékot sem fizettünk.
És még nincs vége, ugyanis ha egy kicsit is vette a fáradtságot a készítő és elment egy könyvelőhöz segítséget kérni, netalántán nem hasraütés alapján kívánt árat alkotni és részt vett egy árképzéses workshop-on, akkor tudja, hogy még iszonyú sok minden jön. Egyrészt nem árt résen lenni, hiszen a gépek nemcsak javításra szorulnak időről, de még tönkre menni  is képesek (ilyenek), tehát erre is el kellene különíteni. 

Másrészt gondolt-e már valaki arra, hogy ha  4000 forintért kínál egy 2000 forintos anyagáras táskát, akkor pont annyi a bevétel, hogy abból be tud ruházni egy következő táska alapanyagára? Bevételt mondok, nem hasznot. És főképpen nem nyereséget***. Mit tegyünk azokkal, akik nincsenek tisztában a közgazdasági alapokkal és ennek megfelelően alkotják az áraikat?
Pozicionálásról már szót sem ejtek, tessék utánanézni. 

Mindazonáltal, hogy majd valami jót is írja végre,  írok majd a szombati Suhanj-ról. Yes.

* annak viszont még örülhetek, hogy ez nem egy olyan csoportban történt, ahol tag sem vagyok, hanem levélváltáskor.

** halkan kérdezem, hogy mit számítunk bele az óradíjba?a tényleges (mondjuk) varrást? a szabást nem? a levelek válaszolásával töltött időt nem? (mondjuk, nekem könnyű, mert én nem válaszolok, mint tudjuk) és hol marad a marketinggel töltött idő? hogy fényképezik, feltölt, szerkeszt?  hogy postára jár?

*** bizony, 3 különböző fogalom

2013. augusztus 4., vasárnap

(cím nélkül)

Az, hogy a legkisebb busszal ment Svájcba, úgy történt, hogy hihetetlen mennyiségű cuccal érkezett haza másfél év Hollandia után, a legnagyobb méretű görgős bőröndökből kettő darabbal* és nincs az légitársaság, amelyik ezt tolerálná, s mivel busznál nincs túlsúly, tehát maradt ez a megoldás. Jelzem, ebben a két csomagban a téli holmik nem voltak benne,  meg a lovaglócucc sem, ezeket a mostani család (mivel van kötődésük Hollandiához és ott nyaraltak), ha minden igaz, felvette a korábbi családnál és magukkal vitték. 
Tehát busz. Nem nagy cucc egyébként, mert (tegnap) este 11-kor indult és ma kora délután (1 óra után) már ott is lesz, gyönyörű helyeken megy át, légkondis, több helyen megáll, satöbbi, nem kell sajnálni**. Különben is, aki ennyi cuccot akar magával vinni, annak ez van.
Mi utaztunk már eurolines-szal, tiszta, rendezett, légkondis, ülések fölött lámpás, ahoyg az egy hosszabb út esetén elvárható. A sofőreink értelmesek, ne mondjam, kedvesek voltak, szóval, kibírható.

Ehhez képest (az előrevetített tartalomnak megfelelő szöveg érkezik) tegnap este úgy tértünk haza, hogy nem jutottunk szóhoz a döbbenettől. Nekem az valamiért komoly félelmem, hogy lemaradunk, bárhová is megyünk, csak nehogy lemaradjunk, így mindig időben korán érkezünk a megfelelő helyre, tegnap pl. a 11-kor induló buszhoz már fél 11 előtt kint voltunk. Szerencsére.
Az Eurolines járatai fél Európát megteszik váltott sofőrökkel, ez most éppen Romániából érkezett, nem vagyok előítéletes, nem akarok az lenni, románok a  sofőrök, na és. De basszus, a két sofőr egyike sem beszélt sem magyarul (oké), sem angolul, sem németül, tehát azt a bonyolult kérdést, hogy mikor lehet felszállni?,  nem értették meg egyik nyelven sem, majd mindehhez, mikor a csomagbepakolás után V. felszállt, becsukta az ajtót és elment. 21 óra 40 perckor. 
20 perccel a kiírt indulás előtt.

Mindez oly gyorsan történt, hogy én nem is hittem el, hoyg ez most tényleg továbbáll, döbbenten álltunk még egy darabig. Egyszerűen nem térünk magunkhoz. És ha csak 15 perccel indulás előtt érkezünk meg? Nézzük a busz fenekét?  Vagy ezt most hogyan? Nem értem.


* Hollandiába 20 óra volt az út nekünk
** olyan nehezek, hogy Zé megemelte és azt mondta, ezt így nem lehet még húzni sem

2013. augusztus 2., péntek

nepara

Hogy jobban bírjam ezt a hőséget, beszereztem egy gyomorrontást, így aztán én vastag takarók alatt töltöttem a napot. Mert telhetetlen is vagyok, ezt Virág gyermekünk egy darabig utolsó, itthon töltött napjára időzítettem,  így felmentésem volt az idegeskedés alól.
Akkor hát holnap.

2013. július 31., szerda

arról, hogy nem esnek jól

A legutóbbi tihanyi hétvégén kényszerből vett krimi valami csapnivalóan rossz, pszichokrimi, aha, egy nagy semmi. Nemcsak az zavart, hogy az író egyszerűen elfelejtette, hogy korábban mit írt, olyanokra gondolok, hogy pl. volt egy ilyen mondat: ekkor láttam utoljára Eden-t, majd három lappal később újra találkoznak, és nem az idősíkokkal történt játékról van szó. De olyan is volt, hoyg miközben a könyvben végighúzódik egy anya-fia kapcsolat, mégis, amikor anyuka újból kisbabát várt és eldöntötte, hoyg otthon szüli meg, az író ezt úgy tárta az olvasók elé, hogy mégis, kicsoda akadályozhatja meg, hogy első gyermekét otthon hozza világra. Én ezektől rosszul vagyok, bár eldönthetetlen, hoyg az író vagy a fordító volt tökhülye, mert azért a fordításban is voltak hajtépésre okot adó mondatok.
De ahogy említettem, nemcsak ez zavart, hanem nagyjából a könyvben minden, végig volt egy rossz sejtelmem, hogy itt soronként fizettek az írónak, mert a felesleges mondatok,  bekezdések, oldalak tömege tette ki a könyv jelentős részét. Hogy minek olvastam végig? Gondoltam, csak lesz valami váratlan fordulat, meghökkentő esemény, csak krimi lesz belőle a végére. És nem.

Olyan is volt / van, hogy ugyebár munka közben én sorozatokat nézek / hallgatok, sokkal hatékonyabb vagyok, ez volt december felfedezése, mivel azonban nem vagyok túl járatos a témában, ezért tanácsot szoktam kérni. Így jött a Revenge is (Bosszú), hát komolyan, ez meg micsoda. Nagyon azért nem törekedtek a készítők a realitás ábrázolására, de nem azért mondom ezt, mert multimilliomosék a főszereplők, hanem, mert egyszerűen nincs egy épkézláb, józan* ember által elfogadható, lépésről lépésre felépített fejlődéstörténet, csak a bosszú és minden részben hulljanak a  fejek, mindezt olyan ravaszul és intelligensen, hogy én azt sajnos a főszereplőből ki nem nézhetem. És mennyien imádják.

És hogy a rádió se maradjon ki, bár ezzel kellett volna kezdenem, mert viszi a pálmát. Egyszerűen nem értem,  mert az, hoyg közszolgálat és pártatlanság, már rég nem működik, a göbbelsi pártpropaganda ömlik mindenhonnan** (tegnap pl. ujjongva közölték, hogy Esztergomban egy beruházás által 11 (= tizenegy) munkahelyet teremtettek, nem sok az egy kicsit?), de ezt már megszoktam, utálom, hányni is tudok tőle, de eljutottam oda, hoyg egyik fülemen be, másikon ki, és például már tudok röhögni is rajta, viszont az, hogy minden műsor egyre igénytelenebb, az számomra felfoghatatlan. Vagy ezek ketten párban járnak? Vagy szinonimák?
Olyan műsorvezetők vannak, akik egyetlen (leírt) mondatot sem tudnak felolvasni, tehát nemcsak, hogy irgalmatlan rosszul hangsúlyoznak (pl. kérdezik a sima kijelentő mondatot), de minden mondatban hibáznak. Félreolvasnak, nem tudják kiolvasni a szót, észre sem veszik, hogy mást mondanak, észre veszik, de továbbsiklanak, mondatalkotási hibák vannak, tajtékzom. Egyszerűen annyira irritál, hogy már rádiót sincs kedvem hallgatni. Tv-t már régóta kizárólag alkalomszerűen és a felmerülő igénynek megfelelően*** fogyasztunk, de ez nem dicsekvés az internet korában, félreértés ne essék. 
Nekem a rádió volt az, ami sokáig tartotta a bástyáit több értelemben is, ennek vége, a rádiót is leírhatjuk, kultúraközvetítés? Hagyjuk már.

* ja, lehet, hoyg innen ered a baj, hogy ennek vélem magam

** nem baj, ha másnak gondoltatok, akkor is ezt gondolom

*** hihetetlen ritkán

2013. július 30., kedd

kacsintson Ön is oldalra

Én csak remélni  tudom, hogy más jobban bírja a nyarat, mert ha a munkaképes lakosságnak csak a fele is úgy téblábolja át ezt az évszakot, mint én, akkor a nemzetgazdaság bajban lesz. Korán kelek, későn fekszem, a kettő között pedig valami cseppfolyós állapot. Semmi hasznom. Hasznavehetetlen vagyok. Dolgozom, persze, mégsem jutok egyről a kettőre. Talán nem is kellene a celciusokra és páratartalomra fognom?
Nem értem. Még jó, hogy futkorászom, az annyira fizikai, hoyg ráébredek a valómra, hogy igen, vagyok, létezem, legalább fáj itt és ott. 

Elhasznált tested, az ásító, néma összeg,
az eredményhez, nem adja ki, mennyivel járult
a szenvedély, a nagy, a századokra példás,
s mennyivel a szünetlen, mindenevő mohóság.

(Petri)

Nincs ám rosszkedvem, vagy ilyesmi, egyszerűen kezdek kilépni a nyárból.

2013. július 27., szombat

és nem

Gondolkodtam, hogy eszembe jut-e valami értelmes, valami olyan, ami megüti a bejegyzésre érdemes szintet s azt kell mondjam, hogy nem.

2013. július 26., péntek

így ünneplek én

Hát, kérem szépen, tegnap reggel elmentem futni, minek következtében szereztem újabb két, ezúttal hatalmas vízhólyagot, de ez semmi, úgy fájt az egyik lábam talpa és ugyanazon lábam sípcsontja, valamint  a másik lábam külső talpéle, hogy 2,1 km után haza kellett battyognom, vízhólyaggal ez igen jó érzés volt. Itthon bőgtem és ordítottam egy sort.
Este fél 10-kor, mikor végre hazaértünk és nyitottam a kaput, a kapu aljával egyszerűen letaroltam a bal sarkam, most nincs már vízhólyag azon, igaz, sarkam sincs. Ordítottam és bőgtem nagyon. Keretbe foglaltam a napot.

A kettő között Pesten voltunk, kaptam rengeteg ajándékot, van egy barátnőm, aki begőzöl, amikor valami esemény van és egyszerűen elkényeztet, nem viccelek, őrület. Köszöntöttek sokan, pittyegett a telefonom rendesen, le is merült délutánra. A Legkisebb még reggel bekiabált a WC-be, hogy ő azt hitte, pénteken lesz csak, de ha már így alakult, boldog szülinapot kíván. Nálunk nem szokás megkeresni a legideálisabb helyeket a köszöntésre, a férjem pl. a Lidl parkolójában fordított maga felé és köszöntött fel. A másik opcióra, hogy ezek a legideálisabb helyszínek szerintük, nem szívesen gondolok.
Bónuszként még találkoztam a kissanyival is (meg NH-val), aki ugyanolyan gyönyörű és kedves (ha nem jobban), mint volt, na jó, az anyukája sem semmi. Nagyon vicces volt, az én férjem nagyjából mindent és mindenkit elfelejt, és amikor egy-egy történetnek nekifutok, köröket teszek meg, hogy be tudja azonosítani a szereplőket. Századszorra is.*  NH-né ezt meg valahonnan tudja és úgy kezdte, hogy a sztorit, hoyg és TB, aki a Lili apukája...  Szerintem ez egyrészt tök cuki, mert figyelembe veszi a férjem igényeit, másrészt meg elgondolkodtató, hoyg rövid idő alatt így kiismerte a férjem, sztem Zé nem figyelt eléggé, mikor Bécsben voltunk.

Később még az is volt, hoyg megismertem új embereket, azt hiszem,  élőben sikeresen rácáfoltam a kedves, tréfálkozós  jelzőre, csak ültem és mosolyogtam, mint kisgyermek első nap az oviban, Vagy ők ordítanak? Olyan is volt, előtte - utána.

* persze, hogy fárasztó. nekem fárasztó férjem van, na

2013. július 24., szerda

maholnap

Amikor ágyneműt cserél az ember és besimul a frissbe, vagy amikor a hosszú tél után először veszi le a harisnyát és a tavaszi nap csiklandozza a bőrét, vagy amikor felforrósodott a napon és belelép a hűvös Balatonba. Esetleg amikor kinyitja a várva könyvet, elolvassa az első pár mondatot és le kell tennie egy pillanatra, mert nem fér a szívébe a boldogság. Amikor a száraz, cserepes földre vizet löttyintünk, s az mohón beissza.
Én azt hiszem, ezt várom a szülinaptól. Ezt várnám..

2013. július 23., kedd

wire - less

Vasárnap reggelre eltűnt a netünk, mintha soha nem is lett volna. Az ezt követő másfél napban 7 emberrel beszélt a férjem, mind más volt, így mindegyiknek előadta a történetet, a helyzet nehézkességét, modem, rúter, asztaligép, Mac, laptop, satöbbi. Mind a hét mást mondott, hoyg mit kell csinálni, s bár szófogadóan mindent elvégeztünk, a net beintett nekünk. Egyszer ugyan egy fél napra az én gépembe visszatért az élet, hogy aztán annál nagyobb űrt hagyva maga után onnan is távozzon, röviden mondom: ideges voltam.
A lényeg, hogy próbálkoztak mindenféle nemű és korú egyedek a távmegoldással, mert a szolgáltatónak fizetett havi 15 ezer arra nem elég, hoyg első szíre-szóra ugorjanak a balfék ügyfélhez, végül egy olyan pasihoz kerültünk, aki megpróbált telefonos segítséget nyújtani, de az első mondat után azt mondta, inkább kijön (20 km), itt is volt 15 percen belül.  Megnézte, megjavította, megnyugtatott, hoyg ez tényleg nem ment volna telefonos módszerrel, ránézett a tv-re, ha már itt volt, kicserélte a beltéri egységet, ezen a ponton majdnem megkérdeztem, nem vetne-e egy pillantást egyéb háztartási gépeinkre.

És lett wifi is végre, fel tudta oldani azt a nehézséget, hoyg Mac is, meg nem is, a wifi meg milyen jó, mert ezáltal a röghözkötésem megszűnik majd, volt is nagy öröm. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a jel nem megy át a deréktól felfelé 60 centis vályogfalakon, így bár zsinór nélkül, de hol tudom továbbra is használni az én gépemet? Az asztalomon.

és még melegszik

Szoktam gondolni arra, hogy mi lenne, ha más lenne az életem, Nem azért, mert nem jó a mostani, inkább azért, mert egész életemben azt hallgattam, hogy többre, esetleg jobbra lennék képes, de ez azért elég nagy csapda, nem igaz? Dehogynem.
Most mindenesetre kizárólag arra bírok gondolni, hogy mennyivel lenne hűvösebb az életem, ha azt az alaszkai fiút nem ismerem ki idejekorán. Bezzeg a férjem! A légkondis Westendben dedikál, ő aztán tudja, hogyan kell élni.

2013. július 22., hétfő

Up & Down

Abszolút nekem való a táska neve.






2013. július 21., vasárnap

back to the future

A Boston Marathont lefutottam. Mind a 4 km-ét.
Térek vissza az életbe.

2013. július 19., péntek

nem mese

Ha ezt túlélem, amit nyilván túlélek, csak nem kapok szívrohamot ott, élő, egyenes adásban, nem igaz?, szóval, vegyük ezt készpénznek, túlélem, és utána összekapom magam. Olyan nyögvenyelősen telnek a napok, jó lenne azt gondolnom, hogy a meleg miatt, de nyilván nem.
Kellene egy új terv,  még inkább egy olyan ember, aki meghallgatja, hoyg mit szeretnék és segítene a lépéseket megtervezni, tök komolyan mondom. Mintha valami halászhálóba lennék beletekeredve és természeténél fogva minél jobban ki akarok belőle keveredni, annál jobban csapkodom, így annál jobban körbefon a kuszaság. Nem szabadulhatok. Lépnék egyet balra, de ahhoz, hogy megtegyem, legalább 5 másik elő-lépés szükségeltetik és teljesen összezavar. Minden feltételhez van egy halom elő-feltétel.

Mindemellett még az is van, hogy halogató típus vagyok, most azonban ezt (is) annyira meguntam, hogy elkezdtem ledolgozni őket, a jó érzésért, a megkönnyebbülésért, de mint a mesében, egy levágott sárkányfej helyébe három nőtt.

2013. július 18., csütörtök

breaking news

Több újdonság is van, az egyik és legfontosabb, hogy megjelenik a férjem könyve. Nem részletezem, hogy ez mennyi időbe telt és mennyi nehézség adódott, a lényeg, hogy jövő héten megjelenik, egész héten dedikál a Westendben, s ha jól tudom, Győr és Pécs is a tervezett helyszínek között van.
Nagyon büszke vagyok rá, nemcsak a rajzok miatt, hanem, mert az egész könyvet ő találta ki, kevés olyan könyv létezik, ahol előbb készült el az illusztráció, s később érkezett maga a szöveg.
A könyvet könyvesboltokban ne keressétek, a kiadó oldalán lehet online megrendelni, viszont azok között, akik ezt július 24-ig megteszik, 8 darab páros belépőt sorsolnak ki a Forma 1 Magyar Nagydíjra. Részletek itt.

A másik, hogy szombaton futni fogok a Teliholdfutamon, szó szerint halálos, részletek itt. Jaj.

2013. július 17., szerda

feladvány

3 ember, akik reggel és délután tejeskávét ugyan isznak (reggel többet, ám ugyanabból az ivóalkalmatosságból), de az időjárásra való tekintettel most nem kívánják sem a teát, sem a kakaót, mégis hogyan képes egy nap alatt 13 - 17 bögrét elhasználni?
Csak a Zsömi lehet emögött.

2013. július 16., kedd

légy hű

Félelmetes, mennyire jól bírjuk egymást a Legkisebbel, nem is tudom, már-már gyanakodni kezdtem, hoyg kezd felnőni, de aztán párszor érintettük a pályaválasztás témáját és megnyugodhattam: még nem teljesen.
Ültem én már húsvétkor kétségbeesetten a laptop előtt (én itthon, ő Hollandiában), hogy most akkor ő beadja a jelentkezési lapot, de mama, hova adjam be? Három nap volt a határidőig.  Azt a sokkot is túléltem, én már mindent kibírok, gondoltam.
Ültem én már úgy wampon, hogy sms érkezett (from Netherlands), hogy mi lenne, ha ő pszichológus lenne? És ha Ausztriában? Mindezt azután, hoyg határozottan kijelentette, ő író lesz. 
Most a legújabb variáció, hoyg színész.  És lovasoktató. Utóbbit legalább értjük.

Nem az a gond, hogy nem tudja, mi lesz, ez tök normális, 21 évesen nem feltétlenül kell tudni, ráadásul ő nem az a gyerek, aki körömszakadtáig harcol a papír megszerzéséért, ő (ha nem érzi jól magát adott helyzetben) simán otthagyja a tanfolyamot, egyetemet, bármit.  Az az egy nehézség van ezzel, hoyg nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy azért ezek a foglalkozások? szakmák? hivatások? olyanok, hogy a gyermekben kora kezdetektől fogva ott van a csíra, ami előbb-utóbb felszínre tör és elrejthetetlenné válik, tehát, hoyg van egy affinitás és nem úgy van, hogy bár valaki soha, de soha nem ejtett egy ecsetvonást sem, egyszercsak kijelenti, hogy hátralévő életében ő festő lesz. A csemeténknek megvan a magához való esze, rögtön felhozta Csontváryt, hát tényleg, de azért azt nem tudhatjuk, hogy ő, miközben nappal patikusként tengette életét, éjszaka hányszor festett titokban. Tehát, hogy a nyilvánosság előtt volt ez csak rejtett. Ezt nem tudjuk megmagyarázni, nem megy, van ebben a kölökben valami megdönthetetlen magabiztosság és ki vagyok én, kik vagyunk mi, hogy ezt a számunkra némiképp idegen optimizmussal kevert önbizalmat rángatni kezdjük.


2013. július 15., hétfő

csak várjatok

Mivel azt könnyed 25 év után ma reggel megfejtettem, esetleg csak megfejtettnek vélem, a kettő azonban nálam  ugyanaz, tehát, hogy mitől ráncosodom, mert nem a kortól, az tuti (említett 25 év alatt egyszer sem sikerült az éjszakai ráncosodás elleni krémet éjszaka a fizimiskámra kenni, s ugyanígy a nappalit sem, ez a két tégely teljesen megzavar), szóval, a világegyetem problémáira való válaszom is belátható időn belül napvilágra kerül, úgy érzem.