Sok

Nem tudom befogni azokat a számokat, amelyek túl vannak a realitás talaján, mert mi az, hogy 7 millió ember vált hajléktalanná, mikor mi magunk alig vagyunk 10 millióan, hogy lehet nyerni milliárdokat, hogy a dinók 65 millió évvel ezelőtt már ki is pusztultak, de ilyen az is, hogy mennyi áru kell egy négy napos vásárra, befoghatatlan, nekem ez túl van a határaimon.

Családtörténet

Nem akartak ők nagy(obb) családot, miért is akartak volna, volt már négy szép gyermekük (lila, zöld, piros, sárga), nevelték őket békességben, néha meg békétlenségben, de ha volt is bennük csírázó vágy egy újabb kisbaba után, hát gyorsan elnyomták. Különben is az Édesanyának voltak még emlékei a legutóbbi szülésről (zöld), fájdalmai voltak (hátfájás), persze, hogyan is másképp jönne létre az új teremtmény, különben pedig volt neki dolga elég az aprónéppel (neszeszerek), azt sem tudta, hol áll a feje.

Igen ám, de ahogy az lenni szokott, az a vágy csak erősödött, erősödött, egyébként is elfelejtődött minden fájdalom, mígnem egyszercsak azt vették észre, hogy készítik a babaholmit (vatelin, festett textil...), mert útban van a legkisebb.
Lett erre zendülés, mindenkinek volt véleménye, volt, aki pirult, hogy a szülei már benne vannak a korban, volt, akinek lila lett a feje a méregtől, de olyan is volt, aki zöldségeket beszélt, össze-vissza hadovált, és mi tagadás, olyan is akadt, aki sárga volt az irigységtől.

Édesanya szorította a fogát vajúdás (varrás) közben, mert ez olyan megátalkodott féle gyereknek (táskának) nézett ki, hogy lészen, elrontotta a gépeket maga körül (varrógép, vasaló), nem akart normális úton világra jönni, mondhatni, farfekvéses volt (előbb volt készen a bélés), gondolta is az anya, hogy talán nem is kellene már neki újabb gyerek (táska), de természetéből adódóan a folyamat megállíthatatlan volt.

Édesapa pedig arra gondolt, hogy talán csak nem ükapa üt vissza ebben a gyerekben, annak volt ilyen természete, kicsit mulatozós, nagyon kártyás, mindenki imádta, pedig mennyi gondot okozott a családnak, még ma is mesélik, tessék, ez még ki sem bújt, de halálra kínozza az anyját (varrónőjét), az meg felváltva szidja és becézgeti, még talán hízeleg is neki (ha nem lesz kész öt perc múlva, a sarokba vágom).

Aztán mikor megszületett és kiderült, hogy az ordító gyereknek (táskának) foga van (színes szálas tűzés), nézett nagyot mindenki, ilyen a családban még nem volt, mindenki rendes, szolid természet (egy színű tűzés), mégis az ükapa keze lehetett a dologban (ZM, aki vette a cérnát).

Lett nagyon büszke a család apraja és nagyja, kiskirálylány lett a családban, mert lány ( türkiz) volt, el ne felejtsem, négy, különböző karakterű fiú (piros, sárga, zöld és lila) után végre lány, de milyen...!
A család pedig megnyugodott, nincs több vágyakozás (cérnanézegetés), készülődés (festegetés), de még csak tervezgetés (szabásminta) sem, élnek békességben, békétlenségben, édesanya pedig új kihívások után néz. Mert gyereket többet, na, azt nem akar.

Védelem

Az én top 10-es vágyaim első helyén mindenképpen egy kiegyensúlyozott, stabil és egyszerű személyiség áll, milyen jó lenne úgy elindulni valahová, hogy nem kellene vinnem magammal néhány könyvet (nem egyet), néhány kötést (nem egyet), horgolást, varrnivalót, s nem azon izgulni, hogy ébredéskor Polcz Alaine-ra vágyom, mint más a vajas-lekváros kenyérre, de az éppen nincs nálam, mert arra a hangulatra éppen nem gondoltam bepakoláskor.
Milyen jó lenne egyszerűen elindulni, s hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok, akár az is, hogy rossz legyen és fájjon P.A. hiánya, de nem, én előre szeretnék gondolni, hogy majd holnap reggel Csongrádon hogyan is ébredek, ki kell nekem, P.A., esetleg Bergmann, netán Kundera.
Tárgyakkal veszem magam körbe, hogy védjenek és puha fészekmeleg érzésem legyen, mi lenne, ha kipróbálnám néha a valóságot.

Majd

Van nekem abban tapasztalatom, hogyan kell bemenni egy teli terembe, de még 100 ember farkasszeme sem hoz(ott) lázba, a legjobb mégis az lenne, ha a fal mellett besurrannék, névjegyes kitűző nélkül, végignéznék az arcokon, felismerném X-et, meg Y-t, Z-nél lennék kicsit zavarban, ő az vagy sem, végigkóstolnám a sütiket, megcsodálnám a kezek alkotásait, időről időre a fejem elé húznék valami fotóapparatot, tényleg, egy "sajtó" felirat nem ártana, akkor zavartalanul bolyonghatnék, senkitől nem háborgatván, aztán elégedetlenül hazamehetnék és várhatnám a következő blogtalálkozót, hogy majd akkor leszek bátor. Majd.

Agamemnón

És amikor Agamemnónék 10 év után sem tudták bevenni Tróját, haditanácsot ültek.
Volt ott pro és kontra, érvek és ellenérvek, lángolás és józanság, előnyök és hátrányok, számolgatás, taktika, stratégia, előrelátás, "mi lesz, ha", hogyanok és miértek.

Aztán vettek egy nagy levegőt és csak beküldték azt a falovat.

Az én történetem csak a személyes életteremben ér fel mindezzel, de ott aztán nagyon, Odusszeiszék terve sem kapott nagyobb figyelmet, töprengést és ötletelést. Visszamondtam a portási állást, igen.
A döntés már az enyém, pontot tettem egy huzavona végére, s remélem, felemelt fejjel, megnyugodva a döntés meghozatalában, esetleg bölcsességében, félresöpörve mindenfajta kétkedésre okot adó racionalitást, tudok lépni. Mondjuk, előre.