A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 14., kedd

Ember

A megnyitón és a záróünnepségen (olimpia, ofkorsz) a sportolók - nemzettől függetlenül -  iszonyú idétlenek voltak, azt néztem tátott szájjal, na jó, nem mindenki, de szinte, mint akik még sosem kerültek képernyőre és ez életük legfőbb vágya, belevihogni a kamerába, veszettül integetni, ugrándozni, ökörködni, meg ilyesmi, hogy aztán a két esemény között céltudatosan, komolyan és elszántan összpontosítsanak mindarra, amit az ezt megelőző négy évben is ugyanezzel az eltökéltséggel célul tűztek ki maguk elé.
Szeretem ezt a keretet.

2012. augusztus 5., vasárnap

respect

Mondjuk, hogy megnyerem az olimpián a távolugrást, mondjuk, hát persze, hoyg futok egy fél tiszteletkört, esetleg egy egészet, de az, hogy a 10 ezres verseny után Dibaba ezt önfeledten, az nekem az emberi teljesítőképesség csúcsa.

2012. július 29., vasárnap

Verhetetlenek

Azt a megoldhatatlannak tűnő problémát, hogy az egyik szobában dolgozni kellene, miközben a másikban folyik az olimpia, tehát én Bajnán, miközben a férfi Londonban, először úgy próbáltuk megoldani, hogy a tévét Bajnára vissza, de ez logisztikailag sok volt nekünk, zsinórok és kábelek, ugye, végül becipeltük (Londonba) a  kerti asztalok közül a rondábbat, de tisztábbat, rásimogattunk egy  asztalterítőt hatalmas vászonlepedőt, majd a varrógépet reáhelyezve elvágottnak éreztük a Gordiuszit.
Még egy kicsit töprengeni kell, hogy a konyha hogyan megy Londonba, ennek megoldását a korai kelésben látom, akkor lehet a szurkolóknak gazdasszonykodni, ha már muszáj ebben a pár hétben is. Lehetne még opció a ki(be)helyezett rezsó, de akkor már erősen hasonlítanánk ahhoz, amit egy ismerősünk mesélt afganisztáni kirándulásáról, mikor is a puszta közepén álló egyterű sátorban bent volt a papa, a mama, a hat gyerek, két birka, rengeteg szőnyeg, a közepén volt egy tűz, de büszkeségként mégis az egyik ágyon lévő hatalmas plazmatévét mutatták be.

2012. július 28., szombat

yes

A sokadik A betűs országnál elmentem zuhanyozni, de mondtam a férfinak, hogy a G betűnél szóljon, nehogy lemaradjak a bevonulásunkkor, azonban visszaérkezésemkor lakonikusan mondta, hogy már a B-nél járunk.
Nagyon bírom, hogy az olyan, szinte nemzeti himnusznak számító Tűzszekeret is  lehet úgy interpretálni, hogy az  a humor által sem veszt a mondanivalójából. Hogy az nem tűnik szentségtörésnek, sőt.