A megnyitón és a záróünnepségen (olimpia, ofkorsz) a sportolók - nemzettől függetlenül - iszonyú idétlenek voltak, azt néztem tátott szájjal, na jó, nem mindenki, de szinte, mint akik még sosem kerültek képernyőre és ez életük legfőbb vágya, belevihogni a kamerába, veszettül integetni, ugrándozni, ökörködni, meg ilyesmi, hogy aztán a két esemény között céltudatosan, komolyan és elszántan összpontosítsanak mindarra, amit az ezt megelőző négy évben is ugyanezzel az eltökéltséggel célul tűztek ki maguk elé.
Szeretem ezt a keretet.
pont ez jutott eszembe nekem is :-))
VálaszTörlés