A tegnap esti

bemutatón elvarázsolódtunk,  mert volt egyszer maga az előadás, ami remek volt, de volt ott más is. Vagyis, hogy nincsenek sztárok, akiké kizárólagosan a főszerep, hanem van a társulat, ahol mindenki egyszerre él és mozog, ahol mindenki kiveszi a részét az egészből, most éppen főszereplő, aztán a színpad mellett zenél valami csuda zeneszerszámon, majd a tömeg egy darabkája, majd megint előtérbe kerül, hogy színészek több szerepben tűnnek fel, ruhát és személyiséget váltanak, ez azonban mégsem zavaró, inkább imponáló és lélegzetelállító.

Ilyen lehetett az ős-színház, allűrök nélkül, egy szívvel. Így képzelem.

)ssyegy;sk;ppen - összegzésképpen

Na, ilyen az, amikor nem állítom át a Mac-et. Ami pedig előfordul. :o(( Jobb esetben a cím után azonnal, rosszabb esetben... mesélhetnék.

Vége az 5 napos vásárnak, nem bánom, szép volt, jó volt, elég volt. Félreérthető voltam az előző bejegyzésben, nem sikerült rosszul. Úgy is mondhatom, hogy bizonyos, jelentős szempontból kifejezetten jól sikerült. Más szempontból kifejezetten rosszul, egy barátság bánja a munkamorálról (vagy miről) való eltérő felfogást.

Vásároltak táskát, neszeszert, állatkákat, apróságokat és még két közepes faliképet is megvettek, ez volt a meglepetés. Kaptam megrendelést, vittek névjegyet, dicsértek, tapogattak (nem engem!), nézegettek. Ami megmaradt, az holnaptól a Meskán megtalálható, de előtte ide is rakok képeket. Főleg nyári dolgok (jut eszembe, egy előttünk elhaladó hölgy a párjának így jellemezte a portékánkat: ezek házi, kézzel varrt cuccok), ezért valami kedvezmény, akció várható. :o)
És nekilátok a megrendeléseknek, nem feledve szegény Millie-t. :o(

Rövid hírek a vásár fergeteges hangulatából

Rövidnek ugyan rövid, de azért fergetegesnek nem annyira fergeteges. Vásárnak viszont egyértelműen vásár.

A kivilágított Városháza

Tűzijáték elölről...

... oldalról

Lovász Irén is elölről (felhívnám a figyelmet a tőle balra álló Hawaii-inges, vagyis az este reneszánsz hangulát megfelelően reprezentáló zenésztársra)

A műsorhoz, annak hangulatához mind színében, mind stílusában tökéletesen illlő öltözék fotósunknak is nagyon tetszett

És hát a lényeg, ugye

Csak tessék, csak tessék! (végre vásárolni) :o)
(De bizony, hogy nekem külön megmutatta magát a vörösingesek vezére)

Minden további információ később!

Montmartre

Lehet, hogy ma szűkszavúbban írok az élményeimről, mint eleddig, de próbálom a hangulatot visszaadni.
Montmartre.. mit is tudtam én erről? A szokásost sablont, hogy művésznegyed, meg szórakozóhelyek, Sacrá- Coeur... Őszintén szólva én nem akartam meglátogatni Párizsnak ezt a negyedét (az én szívem a Montparnasse-ra húz, az írókhoz), de Zoltán nagyon szerette volna, én meg engedelmes feleség voltam. :)

Már az odavezető út is furcsa volt. Metróval mentünk, ez, ugye, Párizsban nagyon jól ki lett találva. A belvárosban öltönyösök szálltak fel hozzánk, de ahogy mentünk tovább, kicserélődött az utasközönség: egyre inkább elhanyagolt külsejű egyének között ücsörögtünk, egyre színesedett a világ.:) Amikor leszálltunk, úgy éreztük magunkat, mint ha a 8. kerület dzsungelében lennénk, mindenhol arabok, feketék vettek körbe minket, kínáltak Marlborot, drogot, mindent. Nem erőszakoskodtak, az igaz, de az én vidéki léthez szokott szívem igen erősen járta a maga táncát, Zoltán jó erősen fogott, miközben igyekeztünk természetes mosollyal továbbmenni. Na, én láttam magam egyszer régen egy olyan fényképen, ami hasonló szituációban készült, az a mosoly minden volt, de nem természetes.:))) Gondolom, most is hasonlóképpen.
Jelzem, ez még nem a Saint- Denis negyed volt. Azt mindenki ismeri, ha másról nem, az évekkel ezelőtti gyújtogatásokról, amikor is 2 arab fiú halt meg, miközben a rendőrök üldözték őket. Erre válaszul történtek a heteken át tartó zavargások. Na, oda nem mertünk elmenni, nem is tanácsos. Kár, azt olvastam, hogy ez volt a francia királyok koronázási helye, a Saint- Denis apátság szép lehet...

A Montmartre-on van a híres Sacré- Coeur, ahová azért csak elvergődtünk. 1875-ben kezdtek neki az építésének, egyfajta hálául emelték, amiért is Franciaország megmenekült a poroszok fenyegető támadása elől. Jelentése: (Krisztus) Szent Szív(e). A templom előtti füves területen hihetetlen mennyiségű ember üldögélt, nézelődtek, bámészkodtak, nézegették az eléjük terülő látványt. Mivel Párizs sík terület (Párizsi- medence), a Sacré- Coeur szinte magaslaton, dombon van, ahonnan pazar kilátás nyílik!

Maga Montmartre csalódás volt a számunkra, de végül is mire számítottunk? Zoltán (mint művészember) szerette volna látni az egykori művésznegyedet, ahol még valóban kint ülnek az utcákon a festők és bármit lefestenek, amin csak megakad a szemük. Ehelyett láttunk mai festőket, akik között (oh, ez nagy csalódás volt!) biztosan volt francia is, de volt orosz és ázsiai is. (Nem mondom, hogy kínai, mert nem tudom megkülönböztetni őket.) És amiket "alkottak"! Naplementében az Eiffel-torony, a 10 cm-es képtől a 100 cm-esig, minden méretben, de komolyan: ugyanaz a kép. Emellett volt Notre- Dame, meg hangulatos francia utcácska is, de valahogy olyan észveszejtően gejl stílusban, hogy elszomorodott a szívem. :(
Volt plakát, sokszorosított "festmény" minden méretben, színben, stílusban- de tulajdonképpen ugyanazokat lehetett megvásárolni, amiket a belvárosban.
Persze, hangulatos volt, mondjuk némi hasonlóságot lehetett felfedezni Szentendrével. Ez nem pejoratív jelző, csak azért Szentendre sem a régi már, ott is felütötte már a fejét a bóvli, a vásári, a tömegtermék, ott is elsősorban az üzletmenet határozza meg a kínálatot. azzal együtt is, hogy mindezt a népiesség köntösébe csomagolják. (Hallom az ellenvéleményeket, de nem baj, színes a világ.)
Mire bebarangoltuk az utcákat, lettünk olyan fáradtak, hogy muszáj volt beülni egy kávéházba. Semmi extra, mégis hangulatos, kellemes kis hely volt. Ehhez nagyon értenek a franciák, ezen nőttek fel. :)

A metróhoz visszavezető út hasonlóképpen zajlott, mint odafelé, azzal a különbséggel, hogy útközben még készítettünk fényképet a Moulin Rouge-ról, ill. kb. 1 km hosszan speciális érdeklődésűeknek fenntartott, igen-igen látogatott üzletek mellett haladtunk el. Egyes üzletek a portékájukat (a jobb értékesítés és az egyszerűbb értékesítési lánc érdekében) az utcákra is kitették. Értsd: szexshop-ok, utcalányok.


Érdekes utazás volt. Mindennel együtt én azt mondom, hogy nem bánom ezt a kis kitérőt. Tavaly csak a szépet, a jót, a turistaközpontokat láttuk, azt néztük meg, amit mindenki megnéz. Most viszont beleláttunk Párizs hétköznapi, nem túl csillogó életébe. De ez is Párizs! Igen, a drogot áruló arabokkal, a szexshop-okkal, a piszokkal. A kérdés mindig az, mit akarunk látni. A felszínt vagy a mélyt is. Hát, én gyáva vagyok (vagy sekélyes), én ezzel a kis, felszín alatti 1 cm-rel is megelégszem. :)
Jövőre (vagy legközelebb, ha Isten még egy utat lehetővé tesz) pedig a Montparnasse-ra megyünk. Az én íróim helye csak nem ilyen.:)))

Legközelebb (hétvégén) a Chartres-i székesegyházról írok. Az sokkal vidámabb, meghatóbb lesz.

Pillanatképek Párizsról, Párizsból

"Ha szerencséd volt

és ifjan Párizsban élhettél,
bárhová vetődj életed során,
Párizs veled marad mindig,
mert Párizs vándorünnep." (Hemingway)

Párizs fényes, csillogó, ragyogó. Tele van zölddel, még a tetőkön, erkélyeken, teraszokon is burjánzanak a növények. Párizs színes: színes utcák, színes kapuk, ajtók. Színes emberek. Mindenféle értelemben.

Természetesen (szinte) senki nem beszél angolul, németül már kár is próbálkozni. Ennek ellenére valahogy mindig megértettük magunkat, de gyakran igénybe vettük kezünket- lábunkat. Fel is merült bennem a nyelvtanulás egy újabb fázisa.. :))) Nemcsak az emberek nem beszélnek idegen nyelven (a frekventált helyeken sem!), hanem a múzeumokban is minden kizárólag francia nyelven van kiírva. Még a Louvre-ban is. :( Ez nekem tavaly is meglepetés volt, elvégre az egész világ oda sereglik, hallottam angol, német, magyar (!), orosz, japán, lengyel beszédet...és nyilván még egy csomó olyan nyelvet, amelyet távolról sem tudtam volna beazonosítani.

Valószínűleg itt a legmagasabb az 1 m2-re eső kávéházak száma, amelyek általában tele vannak, de nem csak külföldi turistákkal. Teljes mértékben a párizsiak napi életritmusának részesei, itt találkoznak az emberek munka után, de itt kezdi a napot a nyugdíjas is, s ezek a fiatalok találkozóhelyei is. Mindenki (ha csak teheti) az utcára kitett asztaloknál ül, beszélnek, nevetgélnek. Igazság szerint a nehézséget az okozta számunkra, hogy egy-egy közönséges boltot találjunk (gyümölcslevet akartunk venni), persze, mert a franciák számára minden ilyenre ott a kávéház. Csak úgy, menet közben senki nem iszik, minimum fél órára leülnek valahová, hiszen beszélgetni kell!

Az emberek? Kedvesek, csak éppen nem értik, mit akarsz és miért nem franciául?
Rengeteg a bevándorló, elsősorban (a történelem miatt) arabok, aztán feketék, kínaiak, s tapasztalatom szerint elég sok a magyar. A híres párizsi Magyar Intézet gyönyörű helyen van, a Luxemburg kert mellett. Sok és változatos programot kínálnak az itt élőknek!
Sok a vegyes házasságból született gyermek, ami nem meglepő.

Kicsit sokkhatásként ért, hogy tényleg nincs kövér ember... illetve, ha van, az inkább fekete vagy arab, de francia biztosan nem. Karcsúak, szépek, csinosak. Még a fiatalok is olyan laza eleganciával öltöznek, hogy én csak bámultam. Persze, a tornacipő ott is alapfelszerelés, de annál feljebb minden csinos és elegáns, még ha ez fiatalos is. Mitől mások a párizsi nők? Talán a
lazán megkötött sál? Vagy a cipők miatt?Valószínűleg ez éppen olyan természetes a számukra, mint az, hogy bármikor beülnek egy kávéházba, életük része az elegancia. Az, hogy természetes, azt is jelenti, hogy nem hat mindenki üzletasszonyként, vezetőként, egyszerűen így érzi jól magát. (sóhaj)

Nem veszik túl komolyan az életet- ez a tapasztalatom. Van bennük egyfajta könnyedség, lazaság, ami azonban nem ölt olyan (szerintem) drasztikus méreteket, mint az olaszoknál, ezt is valahogy eleganciával ötvözik. Nem kirívó, hogy az ebédszünetben a vezető megfogja a szendvicsét , s kiül a közeli parkba. Hagy ne mondjam: kifekszik... A gyerekeknek szerdán nincs se óvoda, se iskola- nehogy túl sok stressz érje a őket, ki kell pihenni azt a fárasztó 2 napot. (Az óvodai rendszerbe egy kicsit bepillanthattam, arról külön fogok írni, azért nem minden olyan rózsás.)


Milyen is hát Párizs? Mindig IV. Henrik jut eszembe, aki szerint: "Párizs megér egy misét."
Hát igen... ha a mögöttes történelmi- politikai megfontolásokat nem is nézzük... van benne valami. :)

Holnap a Louvre-ról írok.

Párizs/1

Tegnap éjjel hazaérkeztünk Párizsból. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, van ebben szomorúság is, meg öröm is, ilyen kettősségben él mindenki. Fájt a szívem otthagyni Párizst, de a szívem másik fele már nagyon húzott haza. Egyébként is az a tapasztalatom, hogy 1 hét után én már jönnék haza.
De az az 1 hét! Beleadtunk apait-anyait, persze, megint csak túlértékeltük a teljesítőképességünket, s az itthon bejelölt látnivalók feléhez el sem jutottunk... Ami önmagában nem is probléma, mert úgy vélem, többet ér valamit alaposan körbejárni, megismerni, mint mindenbe csak belekapni. Inkább az bánt, visszajutunk-e még valaha. Igaz, tavaly is voltunk, idén is eljutottunk, de azért ezt tendenciának nem nevezném.

Hogy hol voltunk, mit láttunk?

A barátaink Versailles-ben laknak (a Kis-Trianon mellett), így bizony voltunk a parkban eleget! Park... nagyobb, mint a 100.000 lakosú város. :) Barátaink tagjai annak a klubnak, amit kb. így lehetne fordítani: Versailles Baráti Köre- ennek megfelelően tavaly olyan helyekre is bejutottunk (ráadásul sorban állás nélkül), ahová mások nem. Kicsit kellemetlen volt elsuhanni egy kisebb ajtó irányába, miközben mások hosszú, tömött sorokban vártak a bejutásra, de az vesse rám az első követ, aki nem élt volna a lehetőséggel.... Na, mindegy, ez tavaly volt.
Idén a parkot próbáltuk felfedezni, szerintem nem kisebb feladat, mint a kastélyt. :)
Aztán hol is voltunk még? Meglátogattuk a következő helyeket:

• Notre Dame (naná)
• Louvre
  
• Saint Germain du Prés templom
• Monmartre
• Chartres- katedrális
  
• Vogézek tere
• Luxemburg kert
• Saint Eustache templom
• Orsay múzeum
• HEC egyetem............

Emellett nem említem, de természetesen órákon át csak barangoltunk az utcákon, a Szajna partján. Sok hangulatképet készítettünk, ill. nekem mindig tetszenek a párizsiak által igen kedvelt kék szín, amely megjelenik az ajtajaikon.... Így egy csomó kék kaput fényképeztem. Néha zöldet, még ritkábban bordót.

Persze, az én kis gépem nem egy Nikon D80, mint a páromé, így néha majd tőle kölcsönzök képeket. Úgy tervezem, hogy mindennap írok valamiről, így adagolva bennem is tovább él az élmény. Jó lesz a napi munka után felidézni, milyen is volt 2009 őszén a Szajna-parti város... (sóhaj)