Nem úgy újra, hogy lebontom, kimosom, feltekerem, megkötöm, erre én képtelen vagyok, türelemhiányból fakadóan, hanem úgy újra, hogy végre és megint és hála Istennek.
A Luteának harmadszor álltam neki, de ez az első kész kendőm, ez mindent elmond, először egy közös kötős bulin, fogalmam sincs, hogy kezdtük el, de akkor még ennyire sem voltam járatos a kendőkötésben, mint most, viszont emlékszem, többen csodálkoztunk, ez az érzés most visszajött ennél a harmadiknál. Akkor nem fejeztem be, meg nagyon el sem jutottam semeddig sem, de nem emlékszem, hoyg miért. Másodszor viszont emlékeztem, hogyan kell kezdeni, kötöttem is lelkesen, majd az utolsó chart-nál elfogyott a fonalam. És akkor a türelmem is.
Most viszont (a most-ot úgy kell érteni, hogy legalább6 héttel ezelőtt ) nekiugrottam megint, nagyon világos, pasztellrózsaszín a fonal színe, erre vágytam, nem akartam erős színt. Összességében annyit mondhatok, hogy a Luteát elkezdeni és befejezni nehéz és ez most nem képes beszéd, tényleg az. Nekem. Technikailag. A köztes rész semmi.
Az nekem külön izgalom volt, hogy a széle hogyan lesz olyan szépségesen hullámzó, mintha azt külön kötöttem volna, pedig nem is.
Egész alakos képek holnap lesznek.
ezek a csipkekendők olyanok, mint egy álom! ebben a színben aztán pláne... és ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy nekem _ezt_meg_kell_tanulnom.
VálaszTörlésJézusom, nincs ebben némi mazochizmus? Hogy LÁTTAD kötés közben?
VálaszTörlésCSODASZÉP! Kár, hogy nem sötét lepedőre blokoltad, mert akkor még jobban látszódnak, de majd akkor holnap fogok elájulni. Gyönyörű, a színe is az.
VálaszTörlés2 k, bocs...
VálaszTörlésGyönyörű!
VálaszTörlésJajistenem, most látom csak!
VálaszTörlésAkkor sikerült a széle is! nagyon örülök:)