A kommentek leglelke

Mindig jó érzés, ha az ember nagyvonalúan írásnak nevezett firkálmányait más is olvassa, mondjuk, nem teljesen értem a napi 150 látogatót, mitől tartják érdemesnek a blogom látogatását, de ez meg messzire visz és más téma, mint amit mondani akarok.
Külön jó, ha kommentelnek is (megállapítom, hogy ezzel a szóval átléptem a magyar nyelv - egészen pontosan az irodalmi nyelv- általam felállított határát, remek), nem tudom, miért, de izgalmas is lehet akár.
A kommentek között (most meg már kezd szokássá válni ez a szó) van ilyen és olyan, de a legjobb... az tegnap érkezett, hát nagyon odavagyok, klasszikusokat csak szó szerint érdemes, hát álljon itt a mementó:

"A megjegyzésem gyakorlatilag nulla relevanciával bír ehhez a táska topikhoz, csak éppen ma reggelire sikerült elfogyasztanom két általad sütött fahéjas kiflit, amelyek egyébiránt (még másnaposan is) tökéletes illat és ízhatása sajnos két nagyon durva hibával párosul: 1. kevés és 2. elfogyott. :o)))) Köszönöm, M

Tudvalevő, hogy tegnap a táskamániám egyes darabjait bemutatva adtam némi ízelítőt a személyiségemről, és a különböző kommentek között volt ez a gyöngyszem, amiről azt kell mondjam, rendkívül informatív, legalább a következőket lehet kiolvasni belőle:

- fahéjas kiflit sütöttem
- jól sikerült
- adtam belőle másnak is
- nem ették meg mindet azonnal (velünk ellentétben)
- ízlett
- férfi az illető (bár ezt csak én tudom, de a hozzászólás témábavágó voltából ezt azért ki lehet találni)
- jó viszonyban vagyok/vagyunk vele
- olvassa a blogomat

Hát mondja valaki, hogy ez nem a blogtörténetem leglelke, nekem nagyon, olyan igazi, férfias, szívből jövő komment volt. Ööööööööö...van még férfi olvasóm? (Köszi, Miklós, igazán!)