Nekem celeb! - interjúsorozat, I. rész

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, sőt, nagyra tartom őket. Szeretnem azt hinni, hogy  azok az emberek is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy az kizáró ok lenne. 

Szofisztikált befőzés

Vannak olyan tevékenységek, amelyek természetesek, magától értetődőek, ilyen például a kenyérsütés, a nők évszázadok óta gyúrják, dagasztják a kenyeret, a mozdulatok ugyanazok, de ugyanaz a mögötte rejlő gondoskodás is, s az én szememben ilyen a befőzés is, megmenteni a nyarat, ahogy mondani szokás, palackba zárni, tartósítani – ám   lefújni róla a mesterségesen rátelepedett port, az szinte kihívás. Van azonban, akinek ez könnyedén sikerül. Pusztán a tevékenység által.

Esztert a befőzés iránti elfogultságom által ismertem meg, először a blogját, majd őt magát is, s ha meg kell fogalmaznom, a rengeteg gasztroblog közül miért éppen az övé az egyik kedvencem, akkor először is a blog tematikus voltát emelem ki (minden szentnek maga felé, mint tudjuk), másrészt viszont elképedve figyelem azt, hogy képes a befőzésben több vonalat is egyesíteni, valahogy úgy, ahogy a párhuzamosok is összeérnek a végtelenben.  Van egy klasszikus vonal, hogy üstben főzött szilvalekvár és körtebefőtt  és meggydzsem, de van egy másik, semmiképpen nem magasabb szinten lévő, egyszerűen másik értelmezés is, amit én a licsi-málna-rózsavíz lekvárral fémjelzek, és van a harmadik vonal, ami tehát a klasszikus és különleges mellett a harmadik út, nevezzük természetes vonalnak, tehát a homoktövis, naspolya, som, kökény … – a természet kincseinek felhasználása. Őszintén szólva, még lehetne sorolni a kategóriákat, hiszen itt van a birsalmasajt egészen új (briliáns!) megjelenése, de említhetném akár a lazac tartósítását is – mindezt én szofisztikált befőzésnek hívom, a sznob és trendi jelzők teljes mellőzésével.

- Eszter,  számomra a blogod annyira professzionálisnak tűnik, hogy nehéz elképzelnem, hogy nem fakanállal a kezedben születtél.

- Nálunk a konyhában mindig nagy volt az élet, sok sütéssel, sok főzéssel, s ha nem is fakanállal születtem, az igaz, hogy elég hamar elkezdtem a konyhában sertepertélni, de nemcsak én, hanem a testvéreim is.

- A befőzésről általában a nagymamákra asszociálunk, ez a kép igaz rád is? Volt egy nagymama, aki mellett megtanultad az alapokat?

- Először is szeretném leporolni ezt a nagymamás érzést, ami manapság  körbelengi a befőzést. Az azonban biztos, hogy nekem apai ágról jött ez a  gén, a dédnagymamám kamrája például elképesztően nézett ki, egészen a plafonig sorakoztak a színes, változatos tartalmú üvegek. Befőzni legelőször 18 évesen az édesapámmal főztem be, nálunk ő a lekvárfelelős, rögtön egy mirabelle lekvárral kezdtem. De az igazi elborulás tavaly kezdődött, amikor az első pár üveg elajándékozott bodzaszörp után a szomszédok kérték, hogy készítsek még, én meg csak szedtem, főztem, szedtem és főztem az újabb és újabb adagokat. Fotóztam és jegyzeteltem, majd egyre inkább vérszemet kaptam, hogy a bodza mellett mi másból lehetne még szörpöt készíteni, így aztán jött a citromfű, a hárs, a menta, majd az eperszezon és egyszer csak azt vettem észre, hogy katt, bedarált a gép.:) Tulajdonképpen a szörpökkel kezdődött minden.

 bodzavirág szörp

- És folytatódott is, de most nem a szörpökre gondolok, hanem arra, hogy bár a bodzát mindenki ismeri, esetleg az akácot is, de ezzel be is fejeződtek többségünk növénytani ismereti. Nálad viszont a természet prioritást élvez.

- Nagy híve vagyok a vadon termő vagy elfeledett zöldségek, gyümölcsök beszerzésének, tartósításának. Hogy újra felismerjük, a körülöttünk lévő táj nemcsak "gaz", hanem igazi éléskamra: som, kökény, pitypang, homoktövis... Hogy nemcsak az eper, a meggy, vagy a sárgabarack alkotja a lekvárszezont, hogy ehető a fenyőrügy, s hogy akár egy nyaralás is kínál befőzni való szuvenírt, például fügét vagy karobot.

 karobszirup

- Provokatív a kérdés: mit gondolsz a szezonalitásról? Ma, amikor szinte bármikor bármit lehet kapni, csak be kell menni egy üzletbe, télen is a polcokon az eper, lényeges, hogy figyeljünk a szezonra?

- Abszolút. Lokális nem vagyok, hiszen például a citromot sosem tudnám mellőzni, a szezonalitásra  azonban odafigyelek. Akkor kell eltenni a gyümölcsöket, zöldségeket, amikor érnek, május végén eper, június végén barack, februárban narancs. A szezon azonban nemcsak a legkedvezőbb árat jelenti, hanem azt is, hogy akkor a legjobb a gyümölcs beltartalmi értéke, hiszen korábban megkapta a legideálisabb feltételeket a növekedéshez. Előfordul, hogy valamit társítok, de csak ha valami nagyon izgat, ha valamit nagyon ki akarok próbálni, azonban itt is törekszem a hasonló szezonú gyümölcsök párosítására, pl. eper-rebarabara. Talán csak két olyan lekvárom volt, ahol nagyon eltért a két gyümölcs szezonja, a rebarbara-pink grapefruit, ill. a málna-licsi lekvárom. A fűszerekkel viszont remekül lehet játszani, ez is társítás.
- Hogyan oldod meg a beszerzést?
- Külön kihívásnak érzem, hogy ne az legyen, hogy bemegyek egy boltba és megveszem, hanem vagy addig megyünk a vadonban, amíg nem találjuk meg a növényt, vagy a szedd-magad földeken rakom tele a kosarat, vagy a piacokon keresem meg a nekem leginkább tetsző árut. De egyre több közvetlen kapcsolatom van termelőkkel, így egyenesen tőlük érkezik a kitűnő minőségű gyümölcs. 

 

 rumos meggylekvár

- Volt már kudarcélményed? Nehézség? Amikor valami nagyon nem sikerült?
- Inkább mélypontok, pl. télen, amikor  február környékén a narancs összes verzióját megcsináltam már és elképzelésem sincs, mit tudnék még befőzni májusig, amikor végre megjelenik a medvehagyma, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis, hogy most június van és azt sem tudom, melyik ujjamba harapjak, annyi mindent lehetne/kellene eltenni és ilyenkor egy kicsit megtorpanok, de ezek mind elmúlnak, megoldódnak. Éppen ez benne az igazi kihívás.
Persze, kudarc az is, amikor odaég egy adag, vagy amikor nem sikerül mégsem beszerezni valamit, de annyi új és következő lehetőség van, hogy felesleges ezen rágódni.

 medvehagyma pesto

- A befőzés melyik részét szereted a legjobban? Amikor éppen teletöltöd az üvegeket, vagy amikor a kamrába, a polcra teszed és körbenézel, esetleg amikor elajándékozod?
- Hm. Szerintem nincs kimondottan kedvenc rész, van, amikor az előkészítő részt szeretem, van, amikor a főzést, de van, amikor az üvegbetöltést élvezem a többinél jobban. Mondjuk az, amikor az üvegek a dunsztban vannak és hallom, ahogy a képződő vákuum hatására a tetők pattannak, az nagyon aranyos. De rettentő jó érzés odaadni másoknak és hallani, hogy mennyire ízlett nekik. Ez nagyon motivál, nem tagadom.
- Mit gondolsz, mennyire komoly ez a tevékenység? Arra gondolok, hogy lehet innen még fejlődni? Hogyan? Új ízekkel, módszerekkel? Vagy technikailag? Esetleg kísérletezéssel?
- Fejlődni? Mindenképpen! A technikai oldal érdekel jobban, például a cukoroldat-mérés, hogy elkerüljem az invertcukor képződését a lekvárokban/szirupokban, vagy a vizes dunszt, amivel jobban el lehet tenni a savanyúságokat. De egyre inkább izgat a tejtermékek, húsok tartósítása is, történt már erre sikeres kísérlet, a blogon is bemutatott lazac (gravlax) esetében.
Ugyanakkor a befőzés mellett a másik nagy kedvencem a fotózás, ez is egyre inkább előtérbe kerül. Az ételfotózás, a food-styling nagyon izgat, úgy vélem, rengeteg lehetőséget,  nagy kihívásokat tartogat számomra.

 gravlax

- Elképesztőek a fotóid, nekem először ezek tűntek fel, hogy sok blogon található ételfotó, azonban a tieid hihetetlen minőséget képviselnek. Valahogy úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy nem a puszta dokumentálás látszik rajtuk, hanem ugyanaz az igényesség, ami a befőzéseden is.
- Fú, köszönöm, jólesik ezt hallani, valóban, ez nagy szerelem. A befőzés köré épülő jó érzés nem fejeződik be az üvegek kamrába pakolásával, hanem átlényegülve folytatódik, a vizualitással. :)
- Ha már itt tartunk, ejtsünk szót a blogodról is, a befozok.freeblog.hu oldalról van szó, ami nekem szívemcsücskeoldal. Itt nem csupán nyomon követhetjük, hogy éppen mit főzöl be, de megtalálhatjuk a recepteket is, aki egyszer belép hozzád, az követőd lesz, azt hiszem.
-  Először a barátainknak szántam a blogot, de pillanatok alatt kiderült, hogy érdekli az embereket, ráadásul van ebben egy kis misszió is, hogy a befőzés igenis hip dolog.
- Természetesen elérhető vagy a FB-on is, a blognak van FB oldala Befőzök néven, de létrehoztál egy csoportot Eszter befőz néven, ill. még áprilisban elindítottál egy másik csoportot Befőzünk! néven, ennek magam is tagja vagyok, így bizton állíthatom, a misszió sikere garantált. Sokan vagyunk, akik szeretünk befőzni, de ahogy olvasom, sokan vannak, akik most kezdik felfedezni ezt a világot.
-  A Befőzünk! csoport egy játék, olyanok vesznek részt benne, akik vállalták azt a kihívást, hogy legalább egy éven keresztül minden hónapban befőznek valamit, ami a nyár közepén nem tűnik kihívásnak, de december-január környékén ez majd szépen felerősödik.
A Befőzök oldal  a blog FB megjelenése, míg az Eszter befőz csoport egy személyesebb oldal,  itt lehet értesülni az újdonságokról, legyen az lekvár, befőtt, savanyúság, de naprakészek a velem és a befőzéseimmel kapcsolatos hírek is.

chilis narancslekvár 

- Én tudom, hogy két kisgyermek édesanyjaként jelenleg gyed-en vagy, de tudhatunk-e rólad még valamit? Mivel foglalkoztál a gyerekek előtt?
- Szoftvertesztetelő mérnökként dolgoztam egy nagy cégnél, de talán éppen ez a cyber világ volt az, ami visszalökött a természetbe, a két kézzel dolgozó, feldolgozó létbe.
- Végezetül arról, hogy most éppen mi készül nálad?
- Konyakos meggy, zölddió befőtt, mentaszörp, kólaszörp és valami ribizlis. :)
- Köszönöm az interjút!



Az alábbi (rendkívül bonyolult) kérdést helyesen megválaszolók között kisorsolásra kerül egy Eszter által készített hársvirág szörp, valamint egy meggylekvár. Érdemes jól válaszolni! :)

Befőzés XII. - meggyizé joghurtba

Azt hiszem, már említettem, hogy nem veszünk gyümölcsjoghurtot, hanem a dzsemek/lekvárok egy (jelentős) része oly módon kerül elfogyasztásra, hogy egyszerűen a (házi) joghurtba kanalazunk az üvegből és kész. Sem aroma, sem ízokozó, sem tartósítószer. Se abbahagyni nem lehet.

Ehhez viszont nem a lekvárállag az ideális, hanem attól kicsit hígabb kell, s mivel csodás meggymagozóm van (ugye, ugye), amitől a szemek szép gömbölydedek maradnak, joghurtért kiáltanak ők is, mi is.

Semmi extra nincs a dologban, cukor kell bele, semmi dzsemfix, főzni kell, szépen elkezd sűrűsödni magától is,  mivel azonban nem akarom sűrűre, egyszercsak abbahagyom, éppen mielőtt megunnám. Száraz dunszt, címke, spájz. 

(joghurt, gyomor)

A jó asszony tudja, hol a helye

Nem tudok választani, melyik mondat tetszik a legjobban, talán a szalagot a hajamba?, de ütős az is, hoyg ne tegyek fel szükségtelen kérdéseket. Mindenki csak egyet választhat! :)

A giccs pedig örök

Nem is tudom, azért ahogy elnézem a múlt heti tihanyi fényképeket (jelentős részüket most látom először), úgy érzem, nem ártana felülbírálni a giccshez fűződő viszonyomat.

például naplemente békésen ringatózó vitorlással, rózsaszín, enyhén bíboros éggel,például

Metamorfózis a durvábbik végéről kezdve

Hogy az önként és örömmel vállalt tevékenységek az elvégzés előtti pillanatban képesek feladattá válni, na, azt fel nem foghatom.

Étvágynövelés

Azért a délelőtti meggymagozás után már csak azt szeretném, ha valaki a levendulamorzsológépet is feltalálná, mert lerohad begörcsöl a kezem és ilyenkor sajnos képtelen vagyok szép gondolatokra, arról nem is szólva, hogy erősen beszipuzva érzem magam. Lehetne az egy új szitok, hogy szívjon gázt levendulát.

És akkor tele a facebuk a tihanyi levendulafesztivállal.

Méltó helyére

A meggymagozó egy csoda, ezt így  több évtized kézi meggymagozás után kategorikusan kijelenthetem. 

Én mindig azt hittem, hoyg ez úri huncutság, ami még lassú is és olyasmi, mint a banánszeletelő,  vagyis parasztvakítás, de még pénzbe is kerül, pedig nem, baromi jó.

Annyira jó, hogy délelőtt, amikor nekiindultam a következő adag meggynek, ilyen idilli képet lehetett csinálni, én magozok, a kutya fekszik a lábamnál, Zoltán pedig fölöttünk áll és csodálkozik.

Nemcsak az a tök jó benne, hogy állati gyorsan lettem kész, egész pontosan a három kiló meggyet 8 perc alatt magoztam ki, hanem az is jó, hogy gyönyörű kerek szemek lettek, úgy néznek ki a meggyek, mintha még benne lenne a mag, pedig nem, már túl vagyunk a beavatkozáson, de a legeslegjobb az az, hogy akár koktélruhában is csinálhattam volna (ha lenne), ugyanis semmi fröcskölés, semmi könyékig érő véres lé, utóbbit azért tudtam különösen értékelni, mert tegnap a Pastramiban reggeliztem egy előző esti meggymagozás utáni körömmel, szerintem több idő ment el a viszonylag elfogadható outlook-ra, mint maga a befőzés.

Én mondjuk annyira élveztem, hogy játéknak fogtam fel, bár az tény, hogy ez a bonyolultnak éppen nem mondható szerkezet (is) kifogott rajtam az első szemnél, ugyanis nem sikerült átlátnom, melyik végén jön a meggy és melyiken a mag, így az első szemek mentek a földre. Az okostelefonommal való ismerkedést ettől kezdve nem ismertetném.

Most viszont akkor úgy vagyunk, hogy elfogyott a magos meggy, pár nap múlva jön a következő adag, addig is bérmagozást vállalok.

 

                      

2222. bejegyzés

Teljesen mindegy, teljesen, hogy egy adott mérkőzés esetén melyik csapatnak szurkolok, mert a végén a vesztest iszonyúan sajnálom,  sokkal nagyobb jelentőséghez jutnak nálam, mint a győztes csapat/nemzet.

Forduljunk a fény felé

Na, de azt nem is mondtam, hogy ma meggymagozót hozott nekem a postás, Judit (aki olvasó státuszból egy csapásra kedvenccé avanzsálódott)  olvasta a befőzéses posztot és már csomagolta is a magozót, én teljesen odavagyok ettől, ilyenek vannak, ilyen emberek.

Holnap meggyet magozok orrvérzésig.
Magozóval.

Biznisz

Én ezeket a viharokat  már nem bírom, rettegek, ömlik rólam a víz, annyira, és ez nem vicces, nagyon nem, egy viharért három 40 fokos napot adok cserébe, amit egyébként szintén nem, mégis inkább. Megfejelem azzal, hogy a városban töltöm a cserenapokat, mászkálok és bevásárolok, utazom tömött villamoson, izzadt, büdös, türelmetlen emberekkel, de vihart azt ne, kérem, ha lehetne.

Dömping

Képek jönnek, sok kép, több kép, megrendelésre készült táskák fényképei, melyek a héten készültek.

abszolút friss, szinte kemencemeleg, egy vagány fiatal lány kért egy Freshness bag-et vagány, fiatalos színekben,  s bár én kicsit tartottam a választott színektől, most nagyon tetszik, nagyon.

Easy bag, de fekvő változatban, a formátum mellett még abban különbözik a korábbiaktól, hogy mindkét oldalán van zseb, valamint egy palacktartót is beletettem, az manapság .... lételem.mármint a palack. illetve a benne lévő víz.

Smart-ies bag-ek jönnek, három különböző táska, három különböző nő, három különböző személyiség

Melyik tetszik a legjobban? És miért? Őszintén érdekel.:)

A pite mint életérzés

Van tehát a pite.

A  piteforma a leggyakrabban használt sütőedényem*, szeretjük a pitét, sósan, édesen, bárhogyan, és talán ebből adódóan a pite szó összefoglaló név nálunk, de már tudom Michel Roux-tól, hoyg nem pite, hanem páte á foncer, esetleg páte brisée,
de még az is van, hogy szeretem, amikor egy fotón látszik, hogy a formában sült a pite, nemcsak beletették, 

meg az is van, hogy ha pitevan-Párizsvan, mert minden alkalommal ezt ebédeltük, ezért nem lehet a pitét sóhaj nélkül készíteni, de ezt csak halkan mondom, szinte csak magamnak.

      

* kicsit, nagyot, közepeset, kerámiát,üveget, színeset, egyszínűt, bármilyet, bármikor

Hálószobatitok

Egyébként pedig elképesztő, hogy miközben nekem az éjszakai utolsó,  meg a reggeli első gondolatom (meg a mai napközbeni, meg a holnapi, az az utáni...) is a megkönnyebbülés és hála keveréke volt, a férfi mérföldekkel hagyta maga mögött az esetet.

Zönge

Minden rendben, gazdagodtunk egy fekete lyukkal és rengeteg tapasztalattal, legfőképpen azzal a    felismeréssel, hoyg az élet ajándék.

Gyorsan sütnöm is kellett egy cseresznyés pitét ezt megünnepelendő.

Jó, ez most már komolytalannak tűnik, de csak azért, mert nem szeretnénk sírni és pánikolni, mármint Zoltán nem szeretne,ill.én sem, csak nálam jön.

Címlapra

Először azt hittem, az lesz a nap híre, hogy az okos kis telefonommal (már) tudok e-mailt küldeni, használni a facebukot, és már egyszer sms-t is sikerült, de a háznál lévő férfinak egy akkora fekete lyukat fúrt a kezébe az áram, hogy órák óta a gumipapucs dicséretét zengjük.

Befőzés XI. - fahéjas meggy-cseresznyelekvár

Ez már tömegesen és folyamatosan is készül, elvégre szezon van. Az első adag (a képeken lévő) volt a kísérlet, tihanyi meggy-bajnai cseresznye kombinációban, azóta érkezett némi utánpótlás, ezért is vetődött fel a meggymagozó gondolata, ha már egyesek esküdnek rá, talán mégiscsak kellene járnom néhány kört.

Az egésznek ez a magozás része a legunalmasabb, én ma reggel azt csináltam, hogy ültem a küszöbön és számoltam a szemeket, mások elalvás előtt a bárányokat, én a meggymagokat, s bár próbáltam arra gondolni, hogy ez milyen jó, hogy meditatív, nem jött be.

Utána viszont felgyorsulnak az események, öntök rá valamennyi cukrot, most sem mérek, szemre, úgy nagyjából, de nem sokat, szeretjük, ha savanykás, ha érződik benne a gyümölcs. Néhány óra alatt levet enged, ekkor több minden is eldől, pl. hogy rákanalazzuk-e joghurtra, esetleg megisszuk szörpként a levét, netán magában befalja  valaki, vagy megvalósul az eredeti koncepció, úgyismint lekvár. Hogy ez megtörténjen, nem árt megfelelő mennyiségről gondoskodni.

A fahéjrudakat csak úgy beledugtam a gyümölcsbe, ezzel is állt még (eléggé a léeresztés elején történt mindez), aztán valamikor este 10 felé egyszerűen megfőztem és kész. Nem szoktam túlmisztifikálni a befőzést, azt hiszem. Főzni egy Zepter edényben főzöm, anyósomtól kaptuk akkor, amikor rádöbbent, hoyg az egyszemélyes háztartáshoz talán ez túl nagy, míg a mi öt fős családunkhoz éppenhogy. Remek benne befőzni, azonban még egy  145 forintos lángelosztóval megtámogatom a műveletet, biztosra megyek, azaz lusta vagyok.

Csak a meggymagozás, a nagy tételes, az ne lenne, ugyebár.

   

   

       

Full

Van az a rész, hogy még mindig Tihanyban vagyok, nem testben, hanem a másik részemben, a test az bő két óra alatt visszaér a kiindulóponthoz, a léleknek meg napok kellenek, nagyon lassú rész ez,  mindig is tudtam.

És van az a rész is, hogy annyi minden forog itt, annyi minden bizonytalan dolog, hogy már egy kicsit sok is nekem ez, még akkor is, ha sok jóról van szó. Sok lehetőségről, mely jónak indul.

A meleg rész, ki ne hagyjam, én általában ezt úgy viselem, hoyg kommunikálom, hogy hűdemeleg van (hátha valaki nem veszi észre, ugyebár), sokszor mondom naponta, nem tudom, miért, észre sem veszem, s már megint kimondtam, de így vagyok, azt hiszem, mindennel, ami kimondható (belső érzékelés), hogy mondom, mondom. Magam lepődöm meg a legjobban ezen.

Van a meggymagozós rész is, hogy tegnap esélyt adtam a meggymagozónak, de abban az egy üzletben, ahová betértem, nem volt, én meg olyan könnyen lemondtam róla, amit olyan nagyon megbántam ma a több kiló meggymagozásakor.

De van még a focis-kötős rész is, hogy mióta EB van, meglepően jól haladok egy kendővel, de olyannyira, hoyg szeretném, ha ebből a párhuzamból legalább olyan remek reklámot csinálnának, mint ahogy az EB-t a Gentos-szal kötik össze.

Be smart

Azt sem gondoltam volna, hogy egy okostelefon kifog rajtam. Pedig. És nagyon.

Nekem celeb

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, nagyra tartom őket. Nem mondom, érdekes lenne a címben rejlő eszperente lehetőséget kiaknázni (s lenne kedvem, meglep?), de nem teszem, nem ez a lényeg, ez csak egy szójáték.

Terveim szerint 2-3 hetente kerülne sor az interjúra, egyelőre nem nevezek ki napot, de mindenképpen törekszem az azonos időben való jelentkezésre, érdekes ember van, kedv is van, már csak az időt kell megoldani, de az is meglesz. 

Szeretném azt hinni, hogy  lehetnek azok is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy ez kizáró ok lenne.

Mit gondoltok?

Több, mint másfél évvel ezelőtt szerettem volna elindítani a fent jelzett interjúsorozatot Nekem celeb! címmel, szépen beharangoztam, hogy  aztán szépen elmaradjon egyetlen megjelent interjú nélkül. Volt rá indokom, hogyne lett volna, az mindig van, időhiány, érthető is, elfogadható is, hogyne. Nos, idő most sincs több, sőt, mintha még jobban zsugorodott volna az univerzum, ám ennek ellenére vagy éppen hoyg ezért mégis elkezdődik a sorozat, bár azt, hoyg valóban sorozat lesz, csak remélni tudom.

Ami biztos, az az, hogy a hét (leg)végén tényleg elkezdődik, maradjon rejtély, hogy ki lesz az első alany, már nem kell sokat aludni. Az eredeti koncepcióhoz képest nem lesz nagy változás, egyetlen dolog változik, mégpedig az, hoyg mégiscsak lesz benne komment által megnyerhető ajándék, de mind szorosan kapcsolódni fog az interjúalany tevékenységéhez.

Remélem, izgultok annyira, mint jómagam.:)