Érzéssel töltsd meg a kesztyűt

Odafelé vittünk magunkkal mindenféle dolgot Virágnak, ebből tetemes részt foglalt el a lovaglófelszerelés, vitt már valaki lovaglócsizmát bőröndben? Csodás. Berakja az ember és néz, hogy a többi cucc hová is menjen. Nem baj, Virágnak szüksége volt rá, ment még mindenféle könyv is, ami terjedelemben nem vészes, súlyban annál inkább*. Nem baj, mondtuk, majd hazafelé...!, lötyögni fog a ruhánk benne.

Erre azért nem került sor, mert pl. vettem egy helyre kis cipőt a Waterlooplein-en (igen, igen, az ócskapiacon), amikor lehajoltam érte, még 10 euró volt, de mire a kezembe vettem, már csak 8.  Ilyen keményen alkudozom. Meg sem kell szólalnom. 

Na, a táska meg úgy került hozzám, hoyg a Legkisebb utolsó nap** (éppen az ócskapiac bejáratánál)  hozott egy pár táskát nekünk, küldte a testvéreinek, meg nekem és ott azonnal megnézegettük (türelmes nálunk mindenki) és nagyon jók voltak, mind nagyon jó volt, ennek szerepe van a történetben, ennek a minőségjelzőnek. 

Az történt ugyanis, hoyg kettéváltunk, mi Virággal mentünk ócskapiacozni (itt lőn a cipő), Zé pedig még elrohant egy újabb Rembrandt ecsetért (ez a mozzanat többször ismétlődött az 5 nap alatt), hogy majd a Central Station-nél találkozunk. Ő vitte a táskás táskát, hogy mi ne cipekedjünk. Mi hamarabb értünk oda és  vártunk.  Meg vártunk.

Zé befutott végre, de mire kiült volna az arcomra a megkönnyebbülés, ordította messziről, hogy elhagyta a táskákat, most visszarohan, hátha az üzletben történt az eset. Volt 15 perc zárásig, az üzlet meg valahol Amszterdamban. Elrohant a Central Station-ről úgy,  hoyg előtte villamossal érkezett oda, végigrohant pár utcán, befordult itt, majd ott és nemhogy odatalált, de még az üzlet is nyitva volt. Berohant, felkapta a táskát és kirohant, visszafutott hozzánk,  diadalittasan rázva a csomagot.

Ezalatt Virág meglehetősen vihogott, de én azért eléggé megroskadtam, mondván, minek néztük meg azokat a nyamvadt táskákat, legalább ne tudnám, milyenek. A Legkisebb rekonstruálta a történteket, szerinte az apja kapott ecsetet és ezen az örömön elmerengve egyszerűen elfelejtkezett a plusz csomagról. Ismeri szüleit. Pontosan így történt, Zé-nek kinyitották a Rembrandt akvarellecsetes fiókot és onnantól delete, elhomályosult szemek, elborult elme. De szerencsére volt ecset..!

Na, ezekkel a táskákkal tömtük meg hazafelé az egyik bőröndöt.

* azért az lényeges, hoyg nem repülővel mentünk, hat nappal az út előtt már nem nagyon volt rá lehetőség, szóval, busz. 20 óra. nem volt vészes, de havonta mégsem akarnám.

** amikor már nem nagyon találkoztunk volna, mert ő dolgozott, de mégis elkérte magát, hogy velünk lehessen

hangulatember

Nem mondom, hogy kinevetnek, de azért szeretnek mosolyogni a családtagjaim, hoyg miket fényképezek, gondolom, az általánosan elvárt az, hogy épület, tér,  emberek, ha máshol vagy,  illene így. Én meg ebben nem hiszek, persze, könnyebb azt mondani és főleg, egyszerűbb, hoyg nem tudok tereket fényképezni, szoktam ezt is mondani, ezt mindenki érti, én meg hajlok a megértetés felé, de azért ha belenézek a fényképezőgép keresőjébe, nagyon ritkán találok ott tért. Könnyebben észreveszem a részleteket, elveszek bennük, nem tudok távlatokban gondolkodni, ez is de jól hangzik, lehet rajta nevetgélni másokkal, miközben az igazságtartalma meglehetős. A fényképed te magad vagy.

Így hát hangulatok vannak a gépemben és főleg, a struktúra nekem látens szerelem, a bringa evidens, a víz elkerülhetetlen, a városok pedig kínálják magukat, s néha merítettem is belőlük, ahogy kell.

Például nem felejtem azt a délutánt, amit a Waterloopein-en töltöttünk, üldögéltem a csatorna partján, miközben Zé elrohant Rembrandt ecsetért, Virág pedig még nem ért oda (közönséges délután, amikor nem történik semmi), ott ültem egyedül egy nagyvárosban, és semmi dolgom nem volt, semmi, csak néztem és szívtam magamba a körülöttem lévő áradatot.  És néha kattintgattam.

engem ez lenyűgözött, nem tagadom

Az rendben van, hogy bringa, így szocializálódnak, ilyen a rendszer,  a gyerekek is bringával közlekednek, abszolút természetes ez,  mindenhol (jó minőségű) utak, mindenki figyel, bicajjal visznek mindent, csomagot, heti bevásárlást, gyereket, táskákat, mindent, ráadásul a bicajok esetében nincs luxus, nem törekednek trendiségre, guruljon, aztán kész, hogy azon túl hogy néz ki a járgány, kit érdekel. Virágnak olyan rozsdás a lánca, hoyg Zé mikor meglátta, azonnal olajért kiáltott, szegény gyerek, ilyennel jár - aztán kiderült, hoyg ez semmi, bevett szokás, hogy úgy mondjam. Igaz, váltani nem nagyon kell, csak ne essen le a lánc, a többi részletkérdés.

Na, de a csajosítás, az megy ám, teljesen érthető, még ha nevetnem is kellett néha, elvégre van az átlag fekete bicikli, még szép, hogy legalább a kiegészítő legyen rózsaszín. Virágos. Valamilyen.

 Némelyeknek elég egy színes csengő (légy nyugodt, hogy használják), másnak egy tarka nyeregborító, de a többség virágot akar, a kormányra, a a vázra, a hátsó csomagtartóra, minimum a ládára, szerénytelenek befuttatnak művirággal mindent, a mennyiség személyiségtől függően ölt méretet.

ez  még használatban van, nem ritka példány:

na jó, ez már nem. csak őrzik (gondolom):

 A bicajok elején lévő ládák szuperek, beledobnak mindent, szem előtt vannak, nem veszíthetnek el semmit belőle. Nem bíbelődnek sokat az esztétikummal, a praktikum, az a lényeg, és ez nekem nagyon tetszik. Nem ciki a műanyag láda (csajoknak azért pink, please), a banános rekesz, a sima faláda, a kifinomultabbak már fűzfakosárral dicsekedhetnek.

Ami a legjobban tetszett nekem/nekünk, hogy nincs hivalkodás, a bringa az eszköz ahhoz, hogy gyorsan és könnyen elérjék a célt, működjön és kész, nem kell mountain bike (Csongrádon ezen nekem gyakran kell mosolyognom, teljesen lapos a vidék, nincsenek még emelkedők sem, nemhogy kiemelt kategóriás hegyek, mégis a többségnek hegyikerékpárja van, nem is akármilyen, de minek?), nem kell, hogy csillogjon-villogjon, nem státuszszimbólum. Bringával közlekedik a kisgyerek, az anyuka,  az egyetemista, a hivatalnok, az üzletember.  Hasonló bringával. Na jó, az üzletembernek nincs ládája elől.

Update: a bringákat lopják, ugye? Igen. Ezért nem szabad csak a kereket rögzíteni, mert akkor a körülötte lévő szabad alkatrészeket elviszik. Élő példa a képen.:D

diktatúra

Esküszöm, félre kellett ugranunk egy párszor a bringák elől, elképesztő nemcsak maga a mennyiség*, hanem a tempó. Iszonyúan mennek.  Iszonyúan. És rengetegen.

Virág minden alkalommal bebicajozott Utrechtbe hozzánk, ez olyan 25 km-t jelentett (tehát 50-et), oké, hogy vízszintes a terep,  de akkor is. Mindenki így közlekedik. Az 5 éves és a 85 éves is.

Na jó, az  5 évest néha még viszik. Az átlag holland nő rendelkezik két gyermekkel, néha többel, de akárhány is van, mindet felpakolja a bringára, akár így, ahogy a képen van, akár úgy, hogy elől gyerek (szélvédővel), hátul gyerek, táskák és gyakran még a babakocsi is oda van valahova kötözve. És nem borulnak fel.

A bicajok teljesen mások, mint nálunk, nyilván a terepviszonyok miatt is, azt gondolnánk, hogy ahhoz, hogy a rakományt vigyék, erő kell, az pedig jobban megy, ha kicsit előredől az ember, de nem, ülnek peckesen, egyenes  háttal a magas kormányuk mögött és mennek, mint a veszedelem. Minden városban, tehát nem függ a népességszámtól.

Rengeteg bringát fényképeztem le, egészen pontosan arra fókuszáltam, hogy a nők mennyire igyekeznek csajosítani a járgányt, most már sikerült külön mappákba rendezni a fotókat, a kollázshoz még várni kell.

* harmadszor voltam Hollandiában, szerintem egyre több és több bicajos van

nem vártok nevezetességeket tőlem, ugye

Nem mondom, hogy könnyű a visszazökkenés,  tesszük a dolgunkat, már ettünk is, ittunk, aludtunk is itthon, de azért még nem teljes a jelenlétünk, hiába, no.

Valószínűleg lassan megy a feldolgozás is, pedig meglehetősen egy téma körül forognak a gondolataink. Egyszerűen szeretünk elmerülni az elmúlt napok történéseiben, nyújtjuk a percet.

Hogy a víz az úr Hollandiában, az nem újdonság senkinek, csatornák, hidak, csónakok, észak Velencéje, meg ilyesmi, de azért van különbség az ország belseje és a tengerhez közel eső része között. A német határ közelében még vannak szántók, azonban Amszterdam felé közeledve már csak legelők, rengeteg  tehénnel*. Tehén, birka, ló. Sok.

A városokban pedig a víz jelenléte állandóan érzékelhető, ha nem is mondanám küzdelemnek, de éberségnek és törődésnek mindenképpen. Egy apró példa, a vízelvezetők vagy - leeresztők, vagy mi is az adekvát neve ezeknek az ereszeknek. Ottlétünk alatt nem esett, sőt, ragyogó idő volt, 25 fok, ezekből a vályúkból azonban, melyek a házak aljából futnak valahogy a csatornák felé, szép lassan, ám folyamatosan csepegett a víz. Ha nem lenne elvezető...

katt a képre, éppen cseppen lefele

*mondtam Zoltánnak, ezért kellett a gyarmatosítás, láncreakció, sok volt a legelő, a legelőn sok volt a tehén, a tehén sok tejet adott, kellett hozzá a kakaó, jött a gyarmatosítás- Braudel büszke lenne rám (tudjátok, ha rossz a zabtermés, nem lesz háború)

welcome on the board

Itthon vagyunk.
Lábainkhoz térdepel egy-egy virág.
Hello Utrecht!

Majd apránként, a feldolgozással paralel írok róla, de most a vészesen rothadni kezdő almáinkat

tesszük el. Welcome on the board, mondom én.

endorfinbombák ugrálnak fel és le

Nem hiszem, hoyg van ennél vacakabb fényképem most, különben is tök felesleges lefényképezni egy festményt, igen, tudom, képzeljétek, én is így vagyok vele, de mégsem bírtam ki, sajnos, kispolgári módon tudok csak ehhez viszonyulni,  muszáj volt, na.

Egyébként meg azt tudom mondani, hogy a Van Gogh Múzeumot éppen átépítik és a cuccot átvitték a Hermitage-ba, a Rijkmuseum-ot meg szintén éppen felújítják (úgy tetőtől talpig) és az egyik sarokszárnyban szorítottak helyet a Masterpieces-nek, ez így elég érdekes volt, de még az is történt, hoyg egy magyar pár női tagja hangosan almát rágcsált a kedvenc Avercamp képem előtt, egyben mögöttem.

Mindenesetre Rembrand, Vermeer és Avercamp örök. 

Bár kevés van belőle.

Utrecht szuper

Leiden

A csatornák és a bringák száma meg csak nő és nő,  mintha minden holland úton több lenne belőle.

Breukelen

Rengeteg fénykép készül, de most ezzel nem foglalkozom. Nem ezzel foglalkozom.

nem tudom, hazamegyünk -e

Utrecht

egy pipa

Na, szóval,az történt, hogy Amszterdam lesz a világközepe abban az egy hétben, míg mi is ott, így ebből leszűrhetem akár azt is, hogy ott leszünk, ahol történnek a dolgok, mindenesetre szállást nem találtam, a mi árszintünkön, ezt azért hozzátenném. Kibérelhetnénk akár egy lakóhajót is, meg kandallós hálószobát is kaphatnánk, de hát azért, ugye. Az összes többi (számunkra megfizethető) hostel, hotel, panzió, magánszállásmind foglalt, ami azt is hozza magával, hogy nem pusztán a világ fele lesz velünk, hanem,hogy  a Világ Csóróinak Világtalálkozójára megyünk.

Couchsurfingolni nem akarok, nekem az, hogy minden átgondolás nélkül vettünk jegyet, már kimeríti a kaland és izgalom kategóriát, elolvastam egy újabb blogbejegyzést erről, nemleges a válaszom. Az igaz, hogy sosem voltam az a hátizsákos, stoppolós fajta, ez nekem kimaradt, én biztonsági játékos vagyok (vagyunk),  még ha ez most ellentmondani is látszik a történéseknek.

Mindenesetre írtam 625 levelet, kaptam 620 "sorry, the room is already taken"-t. A maradék 5-tel folytattam a dolgot, de nem volt egyszerű, viszont mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, de tényleg,nem panaszkodhatom rájuk.  Azt nagyon nem akartam firtatni, hoyg perpill 3 éjszakát tudok kifizetni (legfeljebb), ennyi van a számlán, de nem is kellett, mert végül találtunk egy olyan helyet, ahol nem sokkal többért, mint amennyibe a legolcsóbb magánszállás kerül (milyen ravaszul kikerültem a konkrétumokat, hehehe), még reggelit is kapunk, de ami a fő, hogy összesen 40 eurós foglalást kellett utalnom, ezt nagyon vagányan és gond nélkül tettem meg. Ez Utrecht-ben lesz, a szívem csücskében, ahová a Legkisebb átbicajozik, annyira közel leszünk hozzá. És ahol állítólag várni fog minket, na, ebben én kételkedem.

Most akkor az van, hogy a szállás elméletileg megoldva, jöhet a következő (nem kisebb) gond, hoyg a Zsömlekutyát hová tegyük.

Éleslátásom messze földön híres

Az első párizsi utunkról találtam képeket a gépen, rendkívül lényeges képeket*, hogy milyen az utcakő, a templom szellőzőrácsa, az utcatábla,  egy édességbolt  kirakata, kilincs (sok kilincs), ajtó, rengeteg ajtó, főleg kékek, néhány zöld és piros, sütemények, kávéházak belülről, a Ladurée** mosdója, sakkozók a Luxemburg kertben, a legrégebbi ház, spaletták csukva, spaletták nyitva, kerítések, Suger apát amforája (vitrinben) és ki ne maradjon ez a kedvencem, a gyöngyszem.

Aki tudja, hol készült, ne tartsa magában. Nem, nem ez az épület legjellegzetesebb része, tőlem olyat ne várjatok.

 

* sokat elárul ...rólam

* klikk a dobozra