A cipő mint origó

Könyvtárba nem tudtam menni, mert feldühödtem és elfáradtam a több cipőbolt kitartó és szerintem türelmes látogatása során, nem, nincs cipő, s mivel ebbéli felajzott állapotomban" mégsem mehettem a könyvtárba (lásd alább), nem lett könyvem, ezért vennem kellett, így viszont most már ne is legyen cipő, mert pénz sincs.

" a kísérőszemélyzetnek lett, három pár is, ez sem javított rajtam, azt hiszem

Mint a

kifacsart citrom, olyan vagyok én egy-egy vásári nap után, pedig ugye semmi, az ember csak álldogál, meg üldögél, mosolyog, magyaráz, mi ez, nem is munka, a favágás, a bányászat, a kapálás, az igen, de vásárban lenni, ugyan már. Még az a jó, hogy az ég egy szelete mindig rám süt, s pótolja az egyébként nem publikus, de engem mélyen bántó hiányosságaimat (is).

Annyi impulzus ért,

én azt tán elmondani sem tudom.

A nap legfényesebb

pontja nem az volt, amikor a (valójában nem létező) olasz utunkat számolták a lányok (holott), meg nem is az, amikor Orsi az összes teámat megitta a sok froclizásért cserébe (pedig), de még csak nem is az, amikor Brigi csokival csillapított (habár), hanem a mosdólátogatás, mert ott finom meleg és szélcsend volt.

Most pedig megyek, mert egy Saramago nevű pasival töltöm a jól megérdemelt éjszakát.

Csak egy kicsit

nem nézek rátok, s mennyien lettetek... nem, nem a bacikra gondolok. Ugye, tudjátok...

Most pedig

az van, hogy ritmust váltok. Legalábbis szeretnék.

Aki ismer,

az tudja, nem a külcsínen van a hangsúly, a nadrág csak olyan képes beszéd, meg ilyesmi, inkább az, hogy hiába az én terem, én töltöm meg a blogom, az lesz, amit én szeretnék, mégis van egy kis hiányérzetem. Én azt már sokszor mondtam, hogy ez a mindig happy, mindig rózsaszín, mindig szép és rendes, az nem én vagyok, de ha eltérek a mainstream-től, akkor biztosan kapok egy fejbevágást, hogy ennek nem itt és nem így és miket írok, negatív hatásom van.  Ezért feszengek néha a gatyámban, s bár belepasszírozom magam ebbe a másnak valószínűleg remekül álló, általános elvárásnak megfelelő, köztiszteletnek örvendőbe, de mit tegyek, kicsordulok belőle, ne mondjam, kifolyok minden oldalon.

Valaki azt írta, hogy ha nem tetszik valami, akkor nem szól, hanem továbbmegy, miközben én kétségbeesetten áhítozom a visszajelzésekre, nem kizárólag a készített dolgokkal kapcsolatban. Milyen furcsa, hogy többen nálam kezdik a napjukat, s én nem is tudok róla... sosem leszek író, mert azt szeretném, ha minden olvasó mindig visszajelezne, agyrém.

Egy kicsit elmagányosodtam, azt hiszem, ebben a blogtérben, miközben egyre többen jönnek hozzám, én magam szívszorongva állok és varrok várok, ki értheti ezt.

Új dologban

töröm a fejem, jár az agyam (és a kezem), ezért nincs  tiszta udvar konyha, rendes ház. Ellenben újdonság sincs.
(ez nem igaz, közben varrtam egy táskát)

Az estét lezártnak tekinthetem,

mert a konstruktív beszélgetés után vettem 21 darab buborékos borítékot,10 deka juhtúrós pogácsát, 825 forintért hazabuszoztam, megittam vagy fél liter Deit-et, megválaszoltam 6 darab e-mailt, olvastam olyan 20 oldalt, megnéztem legalább 7 blogot, aludtam vagy 12 percet, de nem vagyok képest magamhoz térni mégsem, hát kötök 4-5 sort, megnézek 2 részt a Katedrálisból, s elmegyek aludni legalább 7,5 órát.

Feladtam még a reményét is a mai aktivitásnak, sorry.

Sok ilyen

konstruktív beszélgetést kívánok magamnak az új esztendőben, mint ez a mai, sokat!

Készen

lettem az árcímkékkel is, ár ugyan nincs rajtuk, majd rögtönzök, most még nem megy, de lesz mire írni, ez a lényeg. Az összegzés is készen van, s mit sejtettem, beteljesedett, vagyis, hogy az elmúlt két napban nem sikerült pótolni a Waldorfban eladott dolgokat, de az érte kapott summa már az enyém,. hát nem bánom, lesz, ami lesz. 

Most szépen felöltözöm, nem is a szépen van a hangsúly, hanem hogy felöltözöm, kényelmest játszottam,  pizsamában adminisztráltam, a szokásos kávék (ZM)  mellett kaptam fahéjas csigát is (Luca), frissen sültet, finomat, elmajszolgattam, miközben táblázatba írtam, hogy x darab táska, egyenkénti árazással.

S bár nem gondoltam volna, készen lett a sapkám-sálam, azt a virágnak induló kört most varrtam fel, gyerekkorom óta nem volt sapkám, most már ez is van, szeretem. A mintája még most is úgy van, hogy kört horgolok, szépen bővítgetem sorról sorra, majd amikor már mégiscsak túl nagy lesz a sok próba ellenére is, akkor veszettül elkezdek fogyasztani, majd egyszercsak befejezem. A sál a szokásos Woddland, sokszor kötöttem, kinek a Shetland a pihentető, kinek a Woodland, utóbbi vagyok én. Körbehorgoltam mind a sálat, mind a sapkát szép lila fonallal, meleg is, puha is, kellhet-e ennél több?

 

Tehát konvencionális a megjelenésem, van rajtam nadrág, pulcsi, sapka, sál, mehetünk becuccolni.