szocreál

Fővároshoz közeli vidéki nagyváros közepes méretű méteráru üzlete. Belváros.Hétfő délelőtt.

4 eladó, láthatólag semmi teendő.

Miközben egy valaki lemérte a kért 3 méter vatelint számomra, észrevettem a vékony szivacsot is, gondoltam, érdeklődöm. Az árát még csak-csak megtudtam (előkeresett noteszből), viszont az, hogy az adott méretű maradék mégis mennyibe kerül, ez felülmúlta a pult mögött állók minden képességét.

Egyikük lemérte a szivacsot, majd szólt a másiknak,  hoyg számolja ki. Az elővette a számológépét, kiszámolta, majd odamutatta a harmadiknak, hogy vajon jó-e az eredmény, ő ezt nem tudja kiszámolni. A harmadik....a harmadik erre a következőt felelte: én csak a saját gépemen tudom kiszámolni.

Beült a kasszába, közben mi ugyan sokat sejtetően egymásra néztünk Zével, ám arcunkról nem fagyott le a mosoly, csak ironikusabb lett. A hölgy tehát beült a kasszába, elővette a saját számológépét, majd háromszor kérdezte meg, hogy mit is számoljon ki. Ennek előnye,hogy én most pontosan tudom,hoyg egy 95 x 98 centis vékony szivacs van a birtokomban.

Kiszámolta az összeget, végre fizettünk, majd a pult alatt keresgélve (- Ez talán jó lesz -) előhúzott egy kisimogatott papírtáskát, melyen a felirat egy teljesen más céget hirdetett. Olyan volt ez, mint amikor én itthon a szép papírtáskákat egy szintén szép, ám nagyobb papírtáskában gyűjtögetem, s ha úgy adódik, én is először ezek között keresgélek méretben, s alkalomnak megfelelőt. Ketten beletuszkolták a vásárolt termékeket, ám az egyik idejekorán feladta, hogy ez úgysem megy bele.

A negyedik? Ő mindeközben semmit sem csinált.