Nekem celeb! - interjúsorozat, III. rész - Németh Györgyi

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, sőt, nagyra tartom őket. Szeretnem azt hinni, hogy  azok az emberek is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy az kizáró ok lenne.

" A futásban mindenki sikerre van ítélve"

Györgyit a való világban ismertem meg, együtt jártunk főiskolára, együtt készültünk mindkét államvizsgánkra. Sok jó beszélgetésünk volt a diploma után is, szeretek vele beszélgetni, mert egy hihetetlenül  energikus, ugyanakkor közvetlen személy. Az, hogy fut, nem meglepetés, amióta csak én ismerem, sportol, persze, nem hébe-hóba, hanem a tőle megszokott erőbedobással.  Okleveles fitneszedző. Például. A futás azonban más,  s mint kiderült, nem csupán az ennek kapcsán indított blog miatt.

    -  A „Miért éppen Alaszka” mintájára kérdezem, hogy miért  éppen futás? Annyi sportot kipróbáltál, annyi sportágban mozogsz otthonosan.

    -  A futókat mindig is nagyra tartottam. Olyan emberi tulajdonságok kapcsolódnak ehhez a sportághoz, amelyek az én értékrendemben nagyon fontosak: a kitartás, a képesség önmagunk legyőzésére, a leküzdeni a szinte lehetetlent, a nem adom fel -érzés. Éppen a minap fogalmaztam  meg, hogy a  futás igazi művészi élmény, alkotó munka, testi-lelki művelés, melyen keresztül katartikus élményeket él meg a művelője. Persze, a kívülálló azt látja, hogy a másik csak fut és kész. A belső monológot, a belső érzéseket, küzdelmeket csak a futó maga élheti meg.

   -  Mi szól még a futás mellett? Úgy értem, gyakorlatban? Feltételezem, hogy minden sportágban tiéd lehet a flow-élmény, de mindig van egy praktikus, gyakorlati oldala is a választott sportnak.

     -  Persze. A futás mellett szólt az is, hogy bár a gyerekek mellett is tartottam heti négy edzést, de arra, hogy még fitneszterembe is elmenjek, egyszerűen nem jutott időm. A négy edzés pedig nem volt elég. :) Itt élünk a Duna mellett, egyszerűen kínálta magát a futás - kihúzott a lakásból a természet.

    -  Tehát ha jól értem, piros pont a futásnak, hiszen bármikor végezhető, nincs edzőtermi időpontokhoz kötve, ráadásul a szabadban történik.

     -   Egyrészről igen,  hiszen az otthoni teendők után felüdülés a természetben lenni, hallgatni a madarakat, nézni a Dunát, belevetni magam az erdőbe. A praktikum mellett - tehát, hogy nincs időbeli kötöttség, ráadásul nem kell beutazni sehová, tehát fizikai kötöttség sincs - a szabadság érzését is adja. Az anyaság jó dolog, azonban valljuk be, monoton feladatokkal is jár, nekem pedig szükségem van arra, hogy időnként magam legyek. Hogy kifussam magamból a felgyülemlett feszültséget, hogy visszataláljak magamhoz, hogy átéljem azokat a pillanatokat, amikor teljesen szabad vagyok és azt csinálom, amit szeretek. Nekem kell a levegő, a tér, a szabadság, különben megfulladok. Pszichotikusnak tűnik? Ma már nem érdekel, ki mit gondol erről, ez vagyok én, így működöm. Egyébként meg mindenkinek megvan a maga defektje.  Remélem. :)

   - Soha rosszabbat. De menjünk vissza az időben. Tudom rólad, hogy több sportágat is kipróbáltál.  Sőt, nem is csak kipróbáltad.

    -  Gyakorlatilag 3 éves koromtól sportolok. Pici lányként művészi tornáztam, de  megtudtam, hogy a mi egyesületünkből nem visznek minket versenyre, így azzal a lendülettel abba is hagytam a tornát.  Amikor 10 éves voltam, a TV- ben ment a Linda c. karatés- szuperhősnős sorozat, na, az nekem nagyon tetszett, be is iratkoztam taekwondo-ra. Itt volt az első igazi futós élményem, 3 km-t  futottunk, én egy kis masnis papucscipőben, sosem felejtem el. Aztán kezdett egyre komolyabbá válni a taekwondo, jöttek a versenyek, én meg egészen jól szerepeltem, serdülőben és ifiben is magyar bajnok lettem.

     -  Miután nem egy vizsgára készültünk együtt, tudom, hogy ha valami érdekel,  akkor 100 %-osan odateszed magad, így van ez a sporttal is. Viszont nemcsak sportoló vagy,  hanem edző is. Többszörösen.

    -  Az egyik nagy hazai fitnesziskolánál szereztem aerobic edzői végzettséget, majd elvégeztem az Aerodance, 3/4 step, BodyArt Basic, - Contact és - DeepWork képzéseket, ill. február elején kezdem a TRX képzést is. De további szakképzéseket is tervezek, mert speciális edzői szaktudást és sok- sok hospitálást adnak, én pedig hiszem, hogy a tapasztalt edzőktől lehet a legtöbbet tanulni. Továbbra is csoportos edző maradok, ugyanakkor nem kívánok kizárólag csak edzői munkát végezni. Jelenleg a funkcionális tréningek irányába mozdultam el. 

   - Ezt nekem egyrészt igen nehéz volt még megjegyeznem is, másrészt viszont pontosan mutatja azt, hogy mennyire nyitott vagy az újra, hogy kíváncsi vagy, hogy mindig új és új területek vonzanak, hogy mintha soha nem mondanád: , na, most megérkeztem.

    -  Ezen néha én is elgondolkodom, hogy ez a nyughatatlanság áldás vagy inkább átok?  Mert sokszor lefárasztom magam, az biztos. Azt érzem, hogy az a sok tanult és tapasztalt dolog, amelyekre eddig látszólag ad-hoc módon és pillanatnyi érdeklődésemnek megfelelően költöttem pénzt, töltöttem időt vagy szereztem diplomát - az mostanában kezd összeállni.  Szerintem ez köszön vissza a blogban is. Még mindig nem érkeztem meg, viszont rátaláltam az utamra. A gyerekek születése óta próbálgattam az utakat, de valami mindig volt, ami miatt nem volt az igazi. Ez a mostani időszak olyan szívdobbantós, sokat sejtető. Nem üzletileg, mert arról itt még szó  sincs, de nem is a blog olvasottsága miatt  (bár az is kellemes érzés, nem tagadom), hanem olyan, mintha nem egy keskeny ösvényre érkeztem volna meg, hanem egy szép rétre.

   - Ismerve téged, megkockáztatom a kérdést, hogy a futás mennyire kikapcsolódás és mennyire verseny? Nem másokkal, hanem magaddal szemben. 

    -  A kérdés jogos. A hétköznapi futásaim egy edzésprogram részét képezik. Vannak olyan edzések, amelyeket a középhaladó csapattal futok, az kikapcsolódás, nem túl megterhelő, jó társaságban vagyok, az olyan dumálós. Vannak azonban intenzív edzések, amelyek céllal történnek, pl. az állóképességem vagy a tempóm javítása,  ilyenek az intervall edzések vagy a dombfutással nehezített futások.  Korábban mindent mértem, mennyivel futok, mennyit futok, milyen pulzussal, stb. Ha nem mentem el az aznapra betervezett edzésre, feszült lettem. Ezeket a görcsöket sikerült elhagynom, ebben sokat segített nekem a közösségi futás. Hogy lehet teljesítményhajhászás nélkül is futni.

     -  Itt azért megjegyezném, hogy túl vagy a maratonon is. Mit gondolsz, fokozható  ez még? Van valami kilométerekben mérhető cél? Egyáltalán lehet ezt kilométerekben mérni?

     -  Hát, a maratonnak van azért egy kis története, amit még a blogomban sem írtam le.  Röviden annyi, hogy a kisfiamnak 14 hónapos korában volt egy nagyon komoly balesete, aminek a legrosszabb kimenetele is lehetett volna. Nagyon jól tartottam magam  a kórházban és végig a gyógyulása alatt. Ám amint az ő állapota rendbe jött, én összeroppantam.

 

 

      -   Erről sokat beszélgettünk. Az tudja megérteni ezt az állapotot, aki maga is benne volt.

     -  Teljesen ismeretlen állapot volt előttem, én, a sportos nő, a magyar taekwondo bajnok, a félmaratonista futó - nem bírtam felkelni az ágyból, szívaritmiám lett, pánikrohamaim voltak.  Nemhogy sportolni nem tudtam, hanem ahhoz is alig volt erőm, hogy a családom ellássam. Gyakorlatilag 3 év kellett hozzá, hogy kimásszak ebből a pszichés gödörből, s bár minden hónappal egyre jobb lett az állapotom, nem mertem nagyobb intenzitású edzéseket végezni. Akkor azt mondtam magamnak, hogy akkor leszek gyógyult, ha újra lefutom a félmaratont olyan idővel, mint a kisebbik fiam balesete előtt. Azt azért még hozzátettem, hogy ha a maratont is megcsinálom, akkor soha többé nem fog előjönni ez az alattomos állapot. Ezek vittek a maraton felé.

      -  És megcsináltad.

    -  Igen. A felkészülést nagyon élveztem, a mindennapos anyai teendők mellett kifejezetten üdítő volt, hogy valami konkrét célért dolgozom. Nem tehetek róla, így működöm, a versenyszellem és az új célok  kitűzése mindig bennem lesz, de azóta már megtanultam a "csak futást" is. 

  - Mint minden tevékenységnek (nem merném hobbinak nevezni), a futásnak is van közösségteremtő ereje. Köréd egész kis csapat szerveződött, együtt jártok futni.

    -  A futásban mindenki sikerre van ítélve. Egyetlen tényezőnek kell meglennie, ez pedig az elhatározás. A közösségi futásban motiváljuk egymást, minden újabb edzés a személyiség és  a testi fejlődés picinyke lépcsője. A közös élmények, a közös érdeklődés, a közös helyzetek tartják össze a futóközösségeket. Egy ilyen közösségben az ember csak pozitív visszajelzést kap,  ezért is népszerű a futás.  Olyan még nem volt, hogy valaki lefutott x km-t, majd a végén egy futótárs azt mondta volna, hogy "na, ez most nem volt valami jó tőled". 

     -  Mi az,  amire egy kezdő futónak figyelni kell?

     -  Nyilván sok mindenre, ahogy minden más sportág esetén is, a blogban azonban a kezdők is találnak maguknak segítséget, pl.edzéstervet. A legfontosabb azonban az, hogy ne világmegváltó terveket szövögessünk. Legyen egy reális célunk, ne az, hogy akkor most mindennap futni fogok. SMAC* - ésszerű, mérhető, elérhető és ellenőrizhető. Ez akár egy minden futónak szóló általános vezérelv is lehet.

    -  Beszéljünk a blogról. Mindent a futásról nőknek (és másoknak) a címe és hát hogy is mondjam? Annyira inspiratív, hogy én, aki életemben 100 métert nem futottam, vettem egy futócipőt.  Mondtam is neked, hogy  a te lelkeden szárad. Szóval, hogyan jött létre?

    -  Ennek megválaszolásához beszélnem kell a családunkról. A férjem borzasztóan elfoglalt, egyszerűen nem tudtuk megoldani a 2 karrier - 1 család programot. Voltak próbálkozásaim a 6 órás munkával, de ez soha nem 6 óra volt, így be kellett dobnom a törülközőt. Óriási zűrzavar volt bennem, kialakult egy család - munka káosz, s miközben szerettem volna intellektuálisan is kibontakozni, létrehozni valamit, a gyerekek nevelését is szerettem volna a kezemben tartani. Eközben az is bennem volt, hogy olyan dologgal foglalkozzam, ami én vagyok. Amihez érzek magamban kvalitást és lelkesedést.

     -  Így aztán úgy döntöttetek, hogy te otthon maradsz, s gondoskodsz a családról.

   -  Igen, ez történt, s bár erős hiányérzettel küszködtem, én is beláttam, hogy nincs jobb megoldás. A család az első, bár azért tartottam edzéseket, s a férjemnek is segítettem a munkájában. Közben kezdődött el a maratonra való felkészülésem, s mivel korábban marketing területen dolgoztam, foglalkoztam PR-ral és még írni is szerettem, gondoltam, jobb híján írok egy blogot. És ha már maraton, legyen a futás a blogtémám.
- Milyen remek, hogy van nyomtatott sajtós kommunikáció diplománk is, ugye, ugye. A blogban azonban,  bár a mainstream a futás, nemcsak erről van szó. Rendesen feszegeted a női szerepek témakörét is.

    -  A futás a fő vonal, de számomra az anyaságom kezdete óta nagyon nagy kérdés a női identitás, az emancipáció, a szerepgondok. Folyamatosan kutatom, mások hogyan élik  meg a klasszikus női szerepeket a XXI.században, éppen ezért a futás mellett igyekszem a kor női dilemmáit is bedobni a cyber térbe, hátha írnak nekem valamit a  nőtársaim. Jólesik írni. 

     -  Mit szeretnél, hogyan képzeljenek el  a  blogolvasók?

   -  Húh. ... szeretném, ha nem a nagy megmondót látnék bennem (bár szerintem ez eddig működött), hanem egy olyan nőt, aki imád sportolni, imádja a futást, tudja, hogy mit adhat ez a mozgásforma a nőknek és mindehhez van sok - sok évi tapasztalata, sportolói, edzői, anyai és női oldalról egyaránt. Van igénye ezt kutatni, utánajárni a kérdéseknek és megírni. Ennyi.
    -  Köszönöm az interjút!

      De azért még nincs vége. Az alábbi kérdésre helyesen választ adók között kisorsolásra kerül egy Györgyi által felajánlott Nuflex ajándékcsomag, melyről többet itt tudhattok meg. Érdemes jól válaszolni!

                                   

* SMAC -  smart, measurable, achievable, controlled