Nekem celeb! -interjúsorozat, II. rész - Gábor Brigitta

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, sőt, nagyra tartom őket. Szeretnem azt hinni, hogy  azok az emberek is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy az kizáró ok lenne. 

"Szerencsésnek mondhatom magam"

Tegyük fel, hogy ismerem a szabásminta készítésének fortélyait, tudom, hogyan kell megvarrni egy szoknyát, egy inget, tegyük fel, hogy úgy gondolom, hogy tudok varrni (tegyük fel), de azt a kérést, hogy játékfigurát készítsek, csípőből utasítanám el. Elsősorban nem is a technika miatt, bár nyilván ennek is megvannak a maga trükkjei és fogásai, ezek elsajátíthatóak, azonban a figuráknak lelke is van, az arcuk mindent elárul, s nemcsak saját magukról, de készítőjükről is. Gyerekjátékot megálmodni és készíteni felelősséggel jár.

Brigit  a blogján keresztül ismertem meg, azonban bátran állítom, hogy túlnőttünk a virtuális ismeretségen, sok jó beszélgetés, sok jó (és néhány rossz) vásár van mögöttünk, közöttünk pedig alig 5 km távolság.

Szeretem az általa készített játékokat, mert ugyanazt érzem, amit a készítőjüknél: a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, de a változatosságot is. Amikor megmutat nekem egy-egy újdonságot, látom a (szinte) szülői büszkeséget.

 

- Ha gyerekként választhatnék a játékaid közül, de csak egyetlenegyet, nehezen menne, ugrálnék egyiktől a másikig, nem tudom, nem fakadnék-e sírva a választás nehézségétől. Felnőttként már nincs sírás, de a döntés így is nehéz lenne. Talán Jámbort választanám, a mackót, esetleg egy batyus triumvirátust. Vagy egy bagolyfiókát. Vagy...  Neked melyik a kedvenc teremtményed, Brigi?

- Most éppen a rókák a kedvenceim, mert bár ravaszdik, emellett rendkívül bájosak is. De a "régiek" közt is vannak kedvencek, például a pici bagolyfiókákat is nagyon szeretem, mert pont egy maroknyiak és pihe-puha plüss a hátuk,  amitől folyton ölelgetni, cirógatni kell őket. Aztán ott vannak a batyusok.... Nos, ezt talán nem kell magyaráznom...

- A batyusok, azok nekem  kedvenceim, de nem mindenki ismeri őket, mesélnél róluk?

- Aprócska figurák (cica, maci és nyuszi) laknak egy összegombolható tartóban. Azt szoktam mondani, hogy praktikus, mert nem kell az egész gyerekszobát magával vinnie a gyerkőcnek, mégis van nála három játék, anya táskájában pedig csak annyi helyet foglal el összecsukva, mint egy pénztárca. Ideális olyan esetekben, amikor sokat kell  várakozni, például orvosnál, vagy utazásnál, vagy templomban... Mellesleg van ennek egy kimondottan fiús változata, a garázs batyu, amelyre szintén nagyon büszke vagyok, mert fiúknak textiljátékot készíteni számomra az egyik legnehezebb feladat.

- Úgy képzelem, hogy nagyon nehéz egy új játékfigurát, például egy mackót kitalálni, hiszen jó arányokkal kell bírnia, megfelelő méretűnek kell lennie, a lábaknak, karoknak biztonságosan kell csatlakoznia a testhez, a pofinak aranyosnak kell lennie.... és még sorolhatnám. Hogyan történik a forma kialakítása? Megvan a fejedben az egész, s már csak meg kell valósítani?

-  Nincs bevált receptem - pedig igazán jó volna! -, van, hogy egyszerűen csak beugrik egy forma vagy egy ötlet (mint mondjuk az előbb bemutatott batyus figurák esetében), ilyenkor a legjobb, ha azonnal elkezdem nemcsak lerajzolni, de kiszabni és megvarrni is. Van azonban olyan is, hogy eldöntöm:  most aztán már ideje valami újba kezdeni -  hát ez a nehezebb út. Ilyenkor akár hetekig is rajzolgatok, próbálkozom és mégsem érzem, hogy sikerülne. Ilyen volt például Jámbor, a mackó. Már nagyon régóta szerettem volna egy saját macit, de sokáig nem sikerült rátalálnom arra a formára, ami igazán én vagyok. Hónapokig tartott, mire a mostani formáját elnyerte. Persze, így utólag azt mondom, hogy semmi különös, nem is értem,  mi tartott annyi ideig.

Mostanában a formaalakítással sokkal kevesebb a gondom, ha már megvan az ötlet, szinte azonnal a végleges szabásminta kerül papírra, és ez azért jelentősen megkönnyíti a dolgomat.

 - Tetszik, hogy nem építesz rózsaszín ködöt az alkotás mögé. Vissza tudsz emlékezni arra, mikor döntötted el, hogy a továbbiakban főfoglalkozásként ezzel szeretnél foglalkozni?

- Persze! Egyértelműen akkortól számítom tényleges hivatásomnak, mikor a fiúk születése után vissza kellett volna mennem dolgozni a régi munkahelyemre. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy napi nyolc óra munka után ugyanolyan lelkesedéssel, kreativitással és intenzitással tudjam folytatni a varrást, mint addig, hiszen az, hogy folytatni szeretném, nem is volt kérdés. Választanom kellett tehát, hogy folytatom azt, amiben otthon érzem magam és amit igazán élvezek, vagy egy olyan területet választok, amelyben nem biztos, hogy én én lehetek. Akkor ez egy nehéz döntés volt, hiszen feladtam a biztosat a bizonytalanért, az állandó bevételt a kiszámíthatatlan jövőért. Azóta már tudom, hogy sok szempontból - a legtöbb szempontból- megérte ezt választani, de azt semmiképpen nem állíthatom, hogy ez  a könnyebbik út.

- Menjünk még jobban vissza az időben: hogyan kezdődött? Ilyenkor az a válasz, hogy "már gyerekkoromban is..", vagy "mindig is..."

- Mint a legtöbb alkotó és kézműves, én is szerettem rajzolni és egész jól is ment, így akkor egyértelműnek látszott, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Valahogy az élet mégis úgy hozta, hogy kerülőúton jutottam el ide, ahol most vagyok - és persze ez nem az, amiről gyerekként  álmodtam, de az álmok megváltoznak az évek folyamán. Eredetileg a Képzőre szerettem volna menni, de addigra már elkanyarodtam másfelé. Így vagyok én egy pályaelhagyó (jobban mondva: sosem próbált) agrármérnök. Mindenesetre ezt a kitérőt nem bánom, hiszen ezáltal ismertem meg életem párját. A hiányérzet azonban létező igényt jelez, így aztán míg az első kisfiúnkat vártam, lakberendező lettem, de sokat ezt sem gyakoroltam, mert megszületett a második kisfiúnk is. Mindenféléket varrtam nekik, eleinte csak használati tárgyakat, aztán már játékokat is. Előbb csak nekik, aztán a tágabb családnak, majd a barátoknak, később a barátok ismerőseinek.... a kör pedig egyre tágult.

 

- Két gyermeketek van, két kisfiú. Hogy viszonyulnak a munkádhoz? Lelkesednek? Esetleg kritizálnak? Hol így, hol úgy?

- Kritizálni sosem szoktak, legfeljebb csak egy "Aha, jó"-t kapok, ha nem a megfelelő  pillanatban állok eléjük. Nekem az a megfelelő, amikor éppen végeztem az utolsó öltéssel, nekik meg az, ha nem zavarom meg őket semmilyen fontos tevékenységben. Alapvetően már megszokták, hogy ezt csinálom,  így nem izgatja őket különösebben.

- De prototípust csak kapnak??

- Eleinte mindig nekik készült az első darab, mostanra viszont már kinőttek az ilyen játékokból... Persze, mindig megmutatom nekik a legújabb figurákat, el is viszik kipróbálni őket, de a Legóval nem mindig tudom felvenni a versenyt.

- Több helyen is elérhető vagy, a legismertebb a blogod, a bogarkrea.blogspot.hu, de jelen vagy a Facebook-on is.

- Igen,  a blogomban minden figurám megtalálható, régebbiek és az újak is, beszámolok az aktualitásokról, tájékoztatok a vásárokról, időnként pedig (habár óvatosan) bepillantást engedek mindennapjainkba, néha egy kicsit a lelkembe is.

Található itt egy meserovat is, hiszen vallom, hogy mesékre szüksége van gyereknek, felnőttnek egyaránt... Van a blognak egy aloldala, az Ötletelő (http://bogarkrea-otletelo.blogspot.hu), ahol az aktuális időszakhoz (most pl.az iskolakezdéshez) köthető kreatív ötleteket (leírással!)) gyűjtöm össze. A Facebook-on pedig folyamatosan ott vagyok az aktualitásokkal a Bogárkrea oldalon.

A termékeimmel (és velem) lehet találkozni a WAMP -okon, szeptemberben még az Erzsébet téren, utána a Millenárison, ill. a termékeim a Meska boltomban is megvásárolhatóak.

- Van még egy blogod, amelyet talán kevesebben ismernek, ugyanis lakberendező végzettséged is van. Ez mennyire releváns az életedben? Esetleg ez a hobbi?

- A lakberendezés számomra egy örök szerelem. Ez az, amire igazán azt mondhatom, hogy már gyerekkoromban is, hiszen a húgommal már akkor is lakásokat rendeztünk be - papíron. Később, az első gyermekünk születéskor elvégeztem egy lakberendező iskolát. A saját házunk tervezésekor nagy hasznát vettem a megszerzett tudásnak, a végső berendezést is szem előtt tartva az alaprajzot is én készítettem (persze, egy építész átrajzolta),  így mindennek pontosan megvan a helye és olyan, ami igazán  nekünk való.

Amikor a kisebbik fiúnk megszületett, elkezdtem varrni, így más  irányt vett az út, s bár a család és a barátok kérésére szívesen készítettem/készítek terveket vagy adok tanácsot, ez a munka is teljes embert kívánna, így a kezdetben szakmának indult dologból hobbi lett. De sosem lehet tudni, mikor fordul a kocka.

- Klasszikus (és kihagyhatatlan) kérdés: mi inspirál? Honnan merítesz?

- Ez egy nehéz kérdés. Mások hasonló nyilatkozataival kapcsolatban már sokszor gondolkodtam, mit mondanék, de igazán okos dolgot nem tudtam kitalálni. Tudatosan nem keresem a motivációt, nem állok neki feltúrni az internetet csak azért,  hogy hátha majd beugrik valami. Persze, a szememet azért nem csukom be, sokszor látok olyan ötletet vagy figurát, ami nagyon tetszik és sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe, de nagyon figyelek, hogy később ezek nehogy túlságosan nagy hatást gyakoroljanak rám.

Amit viszont szándékosan keresek, az a szépség. Mindig is nagy hatással volt rám egy  szép kép vagy környezet, de akár egy arc, egy mozdulat, egy vers, vagy egy hangulat is. Ezért is van egyre terjedelmesebb gyűjteményem a pinterest-en. Egyszerűen csak a képek szépsége miatt. Nézegetem őket, mint egy szép albumot... Mindezeket igyekszem magamba szívni, elraktározni, bízva abban, hogy amikor tervezésre, alkotásra kerül a sor, akkor megfelelően hatnak rám.

- Tehát a játékkészítés mint munka, a lakberendezés mint hobbi, a család mint háttér. De mi jelenti a pihenést? Mi az, ami feltölt?

- A pihenés mostanában a hímzés. Tudom, az majdnem ugyanaz, mintha varrnék, de mégsem. Emellett az olvasásról sem tudnék lemondani, akkor is elolvasok fél oldalt, ha hullafáradt vagyok. Kirándulni is nagyon szeretek. A környékünkön sok  hegy, völgy, erdő ad erre lehetőséget, a családom is élvezi. Én bottal megyek (nordic walking), ez remekül átmozgat, s mivel egyébként nehezen veszem rá magam bármilyen sportra, nagyon örülök, hogy ennek minden percét élvezem, miközben érzem, hogy jót tesz.

 -  Meg tudnád fogalmazni, mi a munkádban az öröm? Értem én, hogy az alkotás, mégis.... Visszatérő kérdésem ez, tudom.

-  Összetett dolog ez, de például szeretem, ha eszembe jut egy új ötlet és azt sikerül megvalósítani, amikor kész az utolsó öltés és pont olyan, amilyennek elképzeltem. Szeretem a szebbnél  szebb textileket összeválogatni. Szeretem, amikor pozitív visszajelzéseket kapok, ahogy a gyerekek egy vásárban sugárzó arccal ölelgetik a figuráimat. Szeretem, amikor az asztalomon halomban állnak a különböző színekben pompázó figurák. Így a legszebbek..... És szeretem azt is, hogy itthon dolgozhatok, így a gyerekeim a nap minden percében számíthatnak rám.

-  Mi a véleményed arról a nézetről, hogy ideális az az állapot, amikor a munka egyben hobbi is, vagy fordítva, amikor a hobbi egyben munka is. Ez valóban így van? Nem változik a lelkesedés azáltal, hogy bevételi forrássá válik az addigi hobbi? Megmarad az öröm? Nem lesz belőle kényszer?

- Tulajdonképpen az alkotás öröme mindig megmarad és a lelkesedés is állandó, esetleg időnként eluralkodik felette a fásultság. De az, hogy megvalósíthatom a terveimet, kísérletezhetek újabb formákkal, magam osztom be az időmet és energiámat, abszolút pozitív irányba billenti a mérleget.

Nyilván azáltal, hogy ezzel keresem a kenyerem, az alkotás mellé sok egyéb tevékenység is adódott, hiszen magam megyek a várásokba, írom a blogot, fotózom a figurákat, töltöm a webáruházat, postázom a csomagokat, igyekszem naprakész lenni a Facebook oldalamon is, emellett a marketingben és a könyvelésben otthon kell lennem valamennyire. Eléggé összetett feladattá vált így a munkám, ami egyrészt jó, hiszen sokféle, egymástól különböző tevékenységet próbálhatok ki, így ha az egyikhez éppen nincs kedvem, van más tennivaló. Másrészt viszont időnként elbizonytalanodom hogy jól csinálom-e ezt a sok mindent.

Összességében tehát azt mondhatom, hogy igen, élvezem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy a hobbim most már a munkám lett.

- Tökéletes végszó. Köszönöm az interjút!

Az alábbi kérdést helyesen megválaszolók között kisorsolásra kerül egy Bogárkrea által készített, a cikkben is említett batyus játék. Brigi kedvesen felajánlotta, hogy a nyertes nemcsak (a készlet keretein belül) színt választhat, hanem fiús anyuka esetén akár a garázsváltozatot is. A kép tehát csak illusztráció.
Érdemes jól válaszolni! :)


Update: a játék utolsó kérdése az e-mailcímre vonatkozik, ha a jobb oldali kék sávot ne lehet lehúzni addig, akkor görgetni kell az egérrel, úgy tökéletesen működik.