Érték

Vannak rémes napok, meg elviselhetőek, aztán az átlagosak, a semmilyenek, a jók és vannak azok, amelyeken kisebb, emberi léptékű csodák történnek. Vagy mégcsak azok sem, de valamiért így gondolunk rájuk. Nem gondolom, hogy leírva érezhetővé válik, mi is az, amitől ez a mai nap jobb, szebb vagy éppen különlegesebb, talán még a magam számára sem lehet megmagyarázni, de ez jó, meg még az is, hogy nem is kell magyarázni, érezni kell.

Amikor úgy teszel fel valamit a falra, hogy annak ott a helye, holott előtte fél perccel a létezéséről sem tudtál; amikor úgy sikerül valami, olyan gördülékenyen, simán, ahogy jó lenne mindig, csak akkor nem lenne ajándék; amikor találkozol valakivel, akivel...

Mert amikor Edige postán érkezett ajándékát megláttam, hát azért összeszorult a szívem, mennyi munka, nekem címezve, rám gondolva, üzenetértékkel megrakva gazdagon, nem is tudom, már akkor kicsit összezavarodtam, mire föl?, lehetne kérdezni, de én sem tudom a választ, csak odatettem arra a helyre, ami az ő helye és ettől megint otthonosabb lett a ház, nem is értem, csak egyszerűen jó.

Aztán a masinériámmal olyan könnyen varrtam meg az egyik keresztlányomnak, Mírának egy táskát, hogy észre sem vettem, érezhető a különbség a kedvelt régi és a kedvelendő új gép között - öröm ez is.


És ugyan a délután csak egyórásnak tervezett, de estébe folyó laza beszélgetésen nem készült fotó, mert az apparátot mondjuk eszembe sem jutott magammal vinni, de mégis. Ha tudnátok... és tudjátok meg, hogy ráakadt a blogomra egy falumbeli, akiről kiderült, hogy utcabeli is, és néhány igazán illetlennek nevezhető, mert kötelező köröktől mentes levélváltás, meg türelmes várakozás után ma sort kerítettünk a személyes találkozásra. És ha olvasnátok a levelezésünk, meg hallottátok volna a beszélgetésünk, hát van abban valami nagyon mélységesen emberi, amikor nem kell illedelmeskedni, meg jópofiskodni, hanem lehet beszélni rögtön úgy, mintha ezer éve is így ültünk volna az asztal mellett, cseresznyemagot köpködve, meg levendulaszörpöt iszogatva és világot megváltva terveket szőve.

Hát honnan jőnek kérem ezek a napok? És miért csak néha? Tudom, tudom ... hogy értékeljük, de mégis, honnan bukkannak elő csak úgy, minden előzmény nélkül, nem értem. Csak örül a lelkem, hosszú idő után, meg merem kockáztatni, felhőtlenül.