"Szemeimet...

...a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem."


Napra pontosan egy hónap múlva lesz a 2. államvizsgám, amely tény magában foglalja azt is, hogy előtte még egy másikon is túl kell esnem. Ennél fogva szemeimet a célra vetem, legalábbis próbálom és ez biza azt is jelenti, hogy nem a varrógép lesz a leggyakrabban használt eszköz a közeljövőben.

Biztosan lesznek bejegyzések, de képek nem. Arról nagyon nem akarnék képet készíteni, ahogy a szobánk kinéz, magamról sem, főleg nem az utolsó napokban, varrni pedig (értelemszerűen) kevesebbet fogok.

Szilárdan elhatároztam, hogy minden reggel 5-kor felkelek, mert akkor még friss, üde az ember és állítólag az agya a pihenten töltött éjszaka után, mint a borotva, na, ez ma, az első próbálkozás után már megdőlni látszik, igaz, ehhez talán időben le kellett volna feküdni. Mert hallottam én a vekkert, le is nyomtam, sőt, fel is ültem, még a szemüvegem is megtaláltam, de amikor a vezetési stratégiákról olvastam, már nagyon csúsztam lefelé. A makro- és mikrokörnyezetnél egyértelműen eldőlni látszott a dolog, de akkor még arcoskodtam, hogy márpedig, és igenis. Végül a taktikai tervnél feladtam, lehajítottam mindent és visszafeküdtem. Mit mondjak, szédítő tempóban aludtam el.
Úgy látszik, én az éjszakázásnál maradok. Talán bejegyzést is akkor fogok írni. :o)