Az állatkert pedig

 

nemcsak állat-, hanem növénykert is, ezzel tudom magyarázni, hogy állatokról fotó nemigen készült, az egy lajhárt és a vadkacsát leszámítva. Most, ha visszanézem a fényképeket, ember sehol, állat hébe-hóba, mintha mindig csak felfelé tekintgettem volna. Vagy éppen hogy lefelé. Ha mégis előre, akkor  csakis fatörzsekre. A normál szemlélődést mára a zsákomba száműztem, s de jól tettem.

A vásárban

az asztal mögött látszólag én csak egy árus vagyok, aki szeretne eladni, de ez még nem minden, mert a pult alatt én anya  vagyok, aki viszi a tiszta ruhát, a pénzt, a túrótortát, a lasagne-t, a bodzaszörpöt egyik-másik gyerekének, a pult fölött eladó, a pult alatt anya, kéretik ezt nem úgy érteni, hogy deréktól lefelé vagyok anya.

Érdeklődésre

elmondom, hogy volt vacsora, igen, hogy mindenki kapott enni, mert a vendégek hoztak magukkal nemcsak villát, de szinte egy egész készletet, ajándékba, el kell majd gondolkodnom ezen, mert lehet, hogy ez a jövő útja, úgyismint megoldás, én megmondom, miben szenvedünk hiányt, valaki pedig csak hoz vagy éppen küld hiánypótlást, végülis érkezett így már hozzánk dió', evőeszköz-készlet, táskamerevítő, heveder, könyv (több könyv!), fonal, de sütemény is. Most fényképezőgépre vágyom.

Cserébe viszont nem fokhagymás pirítóst kaptak, hanem levegőn szárított sonkába tekert sárgadinnyét, mézes-szójás-citromos csirkét zöldsalátával és kókuszos-almás süteményt. És mentás limonádét, de ha jól láttam, egy üveg bor is lecsúszott.

És ezzel (szerintem) részletes  és kimerítő, a figyelmet bizonyos tendenciára is felhívó választ adtam a  nekem kedves bloggerina által felmerült kérdésre.

' a címet, ha elküldené még egyszer a feladó, azt megköszönném, elhagytam, hát persze

A vásárnak nem lészen logikája, ellenben lélektana

Én azt szeretem, ha lineárisan haladunk előre, ha A van, akkor B is lesz, rendes, kiszámítható jövőképet szeretnék, ilyen vonalas és merev vagyok, mit tegyek, gondolom, a kor előrehaladtával ez nem javul, hanem merevedik, rámsül majd ez az élettel szembeni elvárás, bár most még küzd a másik fél, hogy bizonyítsa, nem úgy van az, ahogy én, hanem ahogy ő.

Például, ha elindulok ragyogó kék éggel és vakító napsütéssel, akkor nem fordul meg a fejemben, hogy 40 km-rel arrébb szemerkélő, majd ömlő esőbe futok, de nem ám, elvégre nem Oroszországba illő távolságot futok le, a futást kéretik jól érteni, de semmiképpen nem szó szerint. És ha esik, akkor azt gondolom, hogy ember a lábát szabadtéri vásárba ki nem teszi, mert magamból indulok ki, hogy én az orromat sem, ezzel erősítem a merev vonalamat, ami csak belülről merev, kívülről nagyon is puha, sajnos. És ha a fél társaság összepakol, akkor az a logikus, hogy a többi is azt tegye, egy, mert a kimondatlan, közös vélemény az, hogy esőnap van, kettő, hogy minél kevesebben maradunk, annál kevésbé vágynak a látogatók betérni hozzánk, három, hogy minél kevesebb a látogató, annál kevesebb a vásárló, a nagy számok törvénye alapján ez így logikus.

Avagy mégsem, mert ez így mind nem jött be, maradtunk is, látogatók is voltak, vásárlók is (bőséggel )voltak, én a teljes elképedés napját éltem meg, felborult a rossz idő - rossz vásár és majd nagyon szoknom kell a vasárnapok kiszámíthatatlanságát, nehéz ez nekem, bár most könnyen szoktam az új helyzethez.

A lélektanról meg annyit, hogy ott volt nekem ő, meg ő, (ismervén őket, lesz itt egy kis vérpezsdítő vita, a sorrendet illetően, jaj, de ismerem őket), meg ő, de ő is, meg a blogtalanok társasága is fellépett,  és hogy én életemben ilyen szép párt nem láttam, a világ az ömlő esőben szépen kiteljesedett, ennyit az én merev és vonalas elvárásaimról. Egy- null a javára.

Hát például

volt ma a könyvesbolt, tele könyvvel, de nekem sokat kellett válogatnom, hogy találjak valamit, amit  megvenni elolvasni is érdemes,  ott gondoltam arra, miközben iszogattam a sárgadinnyés-uborkás limonádémat, hogy majd írok egy könyvet, a fenét egyet, ötöt!, írok szakácskönyvet, miért, ma már mindenkinek lehet,  mindenki egy séf titokban, én is főzök, én is sütök, ennyi ma már elég. Aztán írok egy könyvet valami idegen ország idegen városában játszódó, nagyon izgalmas, nagyon trendi könyvet, lesz benne csalódott szingli, aki a végén mégiscsak, mert kegyes az élet, megtalálja a boldogságot, de persze az onnan jő, ahonnan nem számít rá, mert az én könyvem telve lészen meglepetésekkel, meg (ál)bölcsességekkel, lehessen sírni és reménykedni minden eljövendő szinglinek.De írok egy self-made könyvet is, Hogyan váltsunk életünk derekán, ez nem mindenkinek ajánlott, mert nagyon mély lesz, rávilágítok az összefüggésekre, fájdalmas lesz, no. És írok egy tiniknek valót is, mert én mindenkire figyelek, nem marad rés a piacon, a varázslók kontra vámpírokon azonban még töprengek.

Jaj, az ötödik, az most nem jut eszembe, de nem kell megijedni, mert fajtánként több kötetet tervezek, az elkövetkező néhány év karácsonyán minden család fája alatt heverjen legalább egy zazálea-könyv, ez lehet a cél, rajtam ugyan ne múljon.

És akkor most kell elképzelni, hogy miket láttam a könyvesboltban.

Azért kell péntekenként

a városba menni, hogy a testet táplálhassuk az elkövetkezendő egy hétben is, a testet, meg a varrógépet, de az akvarellpapírt is, most pedig még azért is, hogy a piacon elszidhassam  mindennek  a sok (számomra mérhetetlenül sok) embert, kik válogatnak a sonkák és tojások között, de idegesen ám, mert azt úgy kell, szidom őket ezerrel (leginkább azért magamban, meg ZM-nek, aki jól bírja), miközben válogatok a sonkák és tojások között, (a sok embertől) most már idegesen, ahogy kell.

A világ

pedig, bárki bármit is mond, s ha a saját kertünket veszem alapul, sárga. A "hogyan vált azzá" kérdés számomra legalább oly érdekes és felfoghatatlan, mint maga a világ keletkezése, ez a teremtéstörténet kicsiben. Még inkább apróban.

A

"bélést keresek, hagyjatok" elnevezésű játék mai adagját is letudhattam, minden a szokásos mederben zajlott, lesz-nem lesz; jó-nem jó; ugyan; dehogyis; nem is tudom; hát, ha nincs más; mindjárt kidobom az egészet,  segíts már, elegem van; jé, ez micsoda, naugye.

Jó

asztaltárs, jó vásárlók, jó bloggerek, jó beszélgetések, jó nevetések, jó bevétel, jó kávé, jó idő.
Jól elfáradtam.

Nem,

nem az történt, hogy váratlanul megoldódott minden problémánk, az egyenesek sem értek össze a végtelenben, de még csak a könyv sem került kiadásra és a filmet sem kezdtük el forgatni, sőt, önjelölt főszereplőket sem kellett elhessegetnem a nap folyamán, valahogy senkit nem érintett meg a filmvígjáték témája, nem kerestek meg vastag pénztárcás producerek sem, egyszerűen ügyeket intéztem. Meg kávéztam a többi ügyeket intézővel.

A FlyLady,

mely az én fordításomban repüljbabámként szerepel, szóval, a FlyLady azért remek találmány, mert egyetlen dolgot követel meg az embertől és most nem a kirakattevékenységnek gondolt mosogatótisztításra gondolok, hanem egy annál sokkal fontosabb, nem kézzelfogható, de még csak nem is látszattulajdonságra, konkrétan a következetességre.

Gondolom, ezért nem megy nekem.

...

melegszendvics, forró csokoládé
(apropó: holnap - hétfő- mégiscsak én leszek)

Akartam én

verset posztolni, mert vasárnap van, vers is van, de ha jól látom fél tíz van, mostan ébredtem fel, minekután 11 után, fagyhalál közeli állapotban hazabotorkáltam, a botorkálás szó szerint értendő, leszálltam a buszról, s arra gondoltam, hogy semmi baj, nem nézünk előre, csak egyik lábat tesszük a másik után, autó úgysem jön, a fejem nem kell felemelni, néztem hát a lábam a hóban,végül hazaértem, itthon aztán jól elkényeztettek, de erről nem mesélek, mert inkább panaszkodni szeretnék, van ilyen.

Arról, hogy bedagadt kezem, lábam,de a fejem is, orcám (mely napközben is hasonlít a mesék két piros orcájú királylányához, csak itt a szél, meg a hideg, ugye), olyan a fejem, mint egy medicinlabda, most akkor leírom, hogy ez a nem-pisiléstől lehet, 11 óra. Mondta egy lány ottan kint, hogy ezt pszichésen ki lehet bírni, az én pszichémmel  (ugyebár, khm) pedig semmi baj, de inkább a finnyásság az oka mégis, egyszer megpróbáltam a három nap alatt, de nem tudok bemenni egy irgalmatlanul mocskos WC-be, használni végképp nem, hát gyűjtöm magamba a folyadékot, mi reggelre a felszínre vezetődik dagadás formájában.Az pedig ideális, hogy mire az első érdeklődő jön a vásárba, már lelappadok, mert a minden bizonnyal alkesz árus (vörös és dagadt fej) nem tesz jó benyomást, valljuk meg.

Na mármost, kialakul egy véd-és dacszövetség az árusok között, pult alatti kincsek előkerülnek, de ezek (szinte) kizárólag folyadék formátumúak, s mit mondjak, mi az, mi nem fagy meg, van pálesz és vodka. Még tartom magam, hogy én ezeket nem szeretem, a szagukat sem, de lehet még olyan idő, mikor bástyáimat feladom, s már előre gondolkozom, mivel is jó a vodka, mondjuk naranccsal. Forralt bor és tea, előbbi finom, de én attól is vigyorgok (placebo, tudom), kellemes lebegés, ilyen az én asztrálutazásom, megelégszem ennyivel, mindig is a sekélyes megoldások híve voltam. A tea klasszikus napközis tea, de forró, ez mindent visz, kulacsom nyújtom, s már töltik is, bár kitaláltam, hogy kedden vízforralót viszek, bent van már a Lady Grey-em, önellátó leszek. 

De komolyan mondom, hogy lakosztály alakul a téren, van ugye a faház (ez egy másik történet,  de panaszkodós ez is), van benne egy olajradiátor, 15 év félretoltság után a jóember előbányászta, eljött az ő ideje, szeretem is nagyon, van egy hálózsákom bent (mert a barátnőmnél aludtam egy este, de akkor meg a házban felejtettem), sőt, tegnap a  kitartó havazást nejlonokkal (takarófólia, 20 nm) próbáltuk mérsékelni, végül ez nekem nem vált be, de akkor kaptam nagyon erős, strapabíró szemeteszsákot, erősítendő a homeless érzést, sikerült is.

És akkor még panaszkodhatnék a marketingre, a beígért promóciókra, a szélre (orkánra), a hóra, a vásárlókra, a két órás áramszünetre, melynek következtében a kuckó sötétté és hideggé vált, mondhatnám, értelmét vesztette), sok mindenre, de most, hogy a dagadás lejjebb ment, melegben vagyok, család is itt van, olyan hihetetlennek tűnik a két napos kaland, bár nem félek, mert kedden megint megyek, a sorozat következő része tehát csütörtökön érkezik.

Addig pedig csak szépet és jót, üdvözlettel:

A Waldorfról szólva,

mert minden történés ellenére nem szeretnék szó nélkül elmenni a szombat mellett, szóval, a waldorfos vásár olyan volt, hogy én mindenkinek ilyet kívánnék, mindenkinek, ki két kezével dolgozik, tesz-vesz és alkot, mert ilyen közönség nincs is a világon, már-már azt hittem.

Nem az a lényeg, hogy megvolt a helyem, annyi asztallal, mit kértem, gyönyörű táblával és árcédulával, mit nem kértem, mégis kaptam, hanem az emberek, a szervezők, meg a vendégek, meg a vásárlók, meg a gyerekek, nem is tudom, hogyan mondjam el. Hogy most voltam először egyedül vásáron és 10-kor azt gondoltam, hogy nekem itt babér (biztosan) nem terem, 10: 05-kor pedig már alig győztem a tempót. És jöttek, néztek, kérdeztek, dicsértek, lelkendeztek, vásároltak (sokat), visszajöttek, megint vásároltak, beszélgettek, kérdeztek, ha van közönség, kinek készíteni érdemes bármit is, ők azok.

Fészekmeleg érzés volt, nekem ez életem központi kérdése, lubickoltam is benne rendesen, s ezzel a remek képzavarral talán tudom érzékeltetni, mit jelentett ez nekem. 

 

(el nem múló hálával, Katának, Verának)

Szeretném azt elmondani, hogy

nem kellettek Virág ruhái és tankönyvei a tolvajnak (nem tudjuk még, hogy mi nem kellett), nem találta méretben, színben,élményben megfelelőnek őket, ezért a híd alá hajította, oda, ahol egy férfi sétál rendszeresen, s módszeresen gyűjti be a hasonló sorsra jutott dolgokat, keresi a gazdájukat, reménykedik, hogy megtalálja őket, addig is hazaviszi őket, majd telefonálásba kezd.

Virágnál megtalált egy számlát, rajta egy cégnévvel, s elkezdett érdeklődni, a cégen belül ki hagyott el, s mit, esetleg kinek a gyereke, ilyen emberek is vannak. Azok mellett, akik elvisznek, vannak a megtalálók is, ki van ez rendelve nekünk.

És vagyok én, a hitetlen, a lufiszorongató.

Ez a bejegyzés

most nem jöhetett volna létre, ha

1. a mai, a falunkban lévő vásárban nem hangzik el a termékeim láttán az a mondat, hogy mit képzel ez, ennyiért adja, hol él ez (háromszor)

2.nincs ez a jóember, aki felváltott, mert testileg-lelkileg kicsit leeresztettem

Ha ez a kettő nincs, lehet, hogy ott állok most is a fagyban, jégben, de mivel van, én már itthon  melegedem. Egyébként pedig az a hülye, aki a tegnapi nagyon nagy sikerű Waldorf-vásár után ettől az egy mondattól hagyja magát befolyásolni, nem igaz? 

(nem akarok hülye lenni, nem akarok)

Oszlásnak indulunk,

mármint Brigivel, mert mi megosztunk egymással sok mindent, helyet, bérleti díjat, faházat, örömet és bánatot, segítő kezet, így én megyek a Waldorf iskolába a saját magam és az ő dolgaival, ő pedig megy a Chrismukkah-ra a saját, s az én dolgaimmal.
Várunk mindenkit, ez nem kérdés!

Legalább

egy hónapja nem töltöttem fel semmit  a Meskára (idén már nem is fogok), de nem is baj, szeretem, hogy mindenki idetalál, aki akar, megrendel, amit akar, de most azt kell mondjam, idén már a blogon keresztül is csak kisebb dolgok elkészítését tudom vállalni, úszom az árral, ahogy ilyentájt egy kézművesnek illik/kell.

Ez így nagyon rendjén van.