Azok voltak a szép idők, amikor mindennap sütöttem kenyeret. Régen volt, sosem lesz.
Szóval: nincs kenyérsütőm, időm sem, a tűzhelyünk pedig az ország egyik legrégebbije, egyértelmű, hoyg kenyeret kell sütni, minden erre determinál / predesztinál*.
Amióta Marmorstein-éknál vettünk néhányszor diós kenyeret, erre vágytunk, ez a nekünk való kenyér, sűrű, magában is boldogan majszolja az ember, nem kíván rá semmit, legfeljebb vajat, ha nagyon muszáj. Egyetlen hibája van, az ára, ami egyébként számunkra teljesen érthető, nekünk drága, ez van.
Aztán addig túrtam a netet, míg megtaláltam ezt a receptet és igaz, hogy itt is előre kell gondolkodni, de megéri.
Este begyúrtam összekevertem, másnap délelőtt (amikor észrevettem) dolgoztam rajta kicsit, egyedül annyit változtattam rajta, hogy nem kukoricadarába forgattam, hanem -lisztbe, tekintve, hogy ez volt itthon. És kenyérliszttel készítettem, persze, BL 80. Jénaiban sütöttem, előbb lefedve, aztán levéve a tetőt, csodás ropogós héja lett, ahogy kell.
Én hiszek a 12- 18 órás kelesztési időben, azt az illúziót adja, hogy van idő, nem kell kapkodni, megadjuk a módját mindennek, rendben van a világ. És ez jó. A kenyér meg fantasztikus.
* soha nem tudom a különbséget, esetleg tudom, de elfelejtem, hoyg tudom
