Most is csak úgy tudom kezdeni a bejegyzést, hogy fogok majd írni a piacról is, de most még nem... azért remélem, nem nő hozzám ez a mondat. Most akkor nem a piac, hanem amit ott szereztem, többek között ezt a hat, gyönyörű Weck üveget, egy literesek, tehát nem kicsik, nem kopottak, nem koszosak, nem vízkövesek, semmi sem nem, hanem gyönyörűek. Persze, tudom én, hogy ehhez tartozik gumigyűrű és fémcsat* is, az éppen nem volt, de lesz és tudom, hogy tényleg lesz, de így sem érdekelt (mától fogva a most-nak élek, mondtam-e már), legfeljebb nem befőzéshez használom az üvegeket, hanem tárolásra. Tökéletesen illeszkedik a fedele. A gyönyörűűű üvegfedele.
Beáztattam őket domestos-os vízbe, megmostam, majd öblítettem őket egy kis ecetes vízben, ezek úgy ragyogtak, mint Salamon töke, és akkor itt ez most nem káromkodás, ugye.
Került bele cukor, meg a klasszikusok. Azóta nézegetjük.
(300 forint/darab)
*Butlersből aprókat méregdrágán, de azok gasztroajándékok, az mindjárt más



