A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogosdi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogosdi. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 5., hétfő

Igen, igen

Blogolni azért (is) jó, mert kapok ezt-azt, könyveket küldenek nekem, sokat, elolvasásra, meg örökbe is, jön fonal és dvd, textil, stresszlabda (ami egy ruganyos testű nyuszi), angyalfunkciót betöltő baba, meg ilyesmik, és kaptam szappant is, azt nem küldték, hanem hozták, meg tejeskávét és süteményt is (ilyenekkel engem le lehet kenyerezni), de még szendvicset is és forró csokit is és Mikulás ajándékot is.
Cserébe elmondom sokadszorra is, miért ez a blogom címe, jó üzlet ez.

2011. október 25., kedd

Unisex

Meg olyan is van, hogy egyszercsak kiderül, a blog írója, aki sem stílusában, sem a felvetett témákban, sem érzelmi megnyilvánulásaiban nem keltett bennem gyanút, szóval, hoyg nem nő, hanem egy egészséges, értelmes, harmincas pasi.

2011. október 20., csütörtök

Szeretném megmagyarázni,

amit én sem tudok.
Van ugye ez a blog, amelynek kategorizálása ellen én mindig tiltakoztam, ezért is éreztem jól magam a Goldenblog egyéb mezőnyében, tehát ez nem kreatív blog, nem kell hinni a szemeteknek, bár én abban bízom,   a rendszeresen olvasóknak ez már feltűnt. Aki nem az, annak most mondom.
Az, hogy időről időre  feltűnnek  táskákról és egyebekről készült fotók, az az aktuálisnak (pl. vásárok) köszönhetőek, a hangsúly azonban nem ezen van, még akkor sem, ha olybá tűnik. Biznisz tekintetében a FB-kal jobban járok, tehát ez aztán nem akadályozná meg a bolt blog bezárását.

Ha pedig már FB, akkor elmondom, hogy van ez a három dolog, hogy blog, személyes FB oldal, biznisz FB oldal, nem szeretném összekeverni a hármat, ezek különálló oldalak, s nyilván van bennük közös pont (mondjuk én), meg átfedés, de valahogy úgy, ahogy a halmazok egymásba kapcsolódnak. A biznisz oldalt nem kell magyarázni, gondolom én. A személyes FB néha bizniszes is, meg cikkmegosztós, néha belinkelek egy-egy blogbejegyzésemet is, például a könyveseket, nagyjából ennyi az aktivitásom, egyre jobban fáraszt(anak az emberek). Én bajom, tudom. Ha valaki úgy érzi jól magát, hogy kiír mindent, hogy belinkeli minden posztját, tegye. Közöm? Semmi. Csak néha fullasztó. Nekem.
A blog viszont más, ott nekem terem van és levegőm, ide azt írok, amit akarok, arról, amiről akarok, s bár elméletileg ez sokkal nyíltabb, hiszen jöhet bárki, nincs kontroll, valahogy mégis azt érzem, itt én vagyok otthon. Már kitaposott, már elkopott, de néha még foszladozik is, ettől nekem meg még kényelmesebb.

Viszont, hogy ne legyen egyszerű, elvégre akkor mi a bajom, mindezt nézhetem másképpen is, tehát mondhatom azt,  hogy ez egy napló, nem egy igazi, de mégiscsak napló, írok bele, véleményt mondok, aggódom és örülök, ahogy azt kell, ám mégiscsak van egy szűrő, amin keresztül engedem át a dolgokat, nem önthetek mindent a publikum elé és akkor előáll az a helyzet, hogy vagyok én, aki gondol/érez/dühöng/örül... és vagyok én, aki a szűrőt tartja, vagy éppen én magam vagyok a szűrő. Az emberek szeretnek szépet olvasni, szépet látni, nincs ebben semmi megvetendő, én is azt szeretek, én azonban nem vagyok sem kívül, sem belül szép, és akkor felmerült bennem, hogy kinek kell ez és kell-e egyáltalán valakinek. Mármint rajtam kívül, persze, mert nekem kell. 
És most nem a visszajelzésekről, meg a kommentekről van szó, hagyjuk ezt, hanem, hoyg baromi haszontalannak érzem magam, úgy általában, meg úgy teljes mélységében, s ennek a fentiekkel való összefüggése lehet, hogy nem világos még számomra sem, de kell lennie valami földalatti összekötő csatornának, ha ez így jött elő. Bennem.
És akkor most keresem a csatorna bejáratát. Vagyis még itt vagyok.
Vagy mit tudom én. És akkor ez egy kellőképpen érthetetlen poszt kellőképpen érthetetlen, ám illő végszava.