legfeljebb ezt

A kevés idő - sok munka mint egyre jobban terpeszkedő terjeszkedő mainstream mellől kinézve mindenkinek izgalmas és ingerben gazdag élete van, én most megrekedtem, nem találom sem izgalmasnak, sem érdekesnek az életet, nyöszörgök és jajongok, miközben pontosan tudom, hogy ha nem így lenne, akkor nyöszörögnék és jajonganék igazán.

Mindenesetre elmentem barlangászni barlangba.

A barlang nekem nem jó terep, egyszer ugyan voltam Aggteleken, de akkor még kisgyerek voltam, és bár annak is félős,  nagy tömegben ez mégsem tűnt fel. Egyszer pedig a Tátrában bementünk a családdal egy jégbarlangba, alapvetően az maradt meg, hogy szlovák nyelvű vezetésre sikerült befizetnünk, így némileg szigetet képeztünk a többiek között, de mindig arra fordultunk, amerre a tömeg és az elvárásnak megfelelően csodálkoztunk is. És utána piknikeltünk egy hegyi patak mentén, ezzel ki is merítem a kapcsolatos emlékeket.

Ennyi. No more barlang. Én még Ausztriában sem mentem be soha a sóbarlangokba, zártak és szűkek és sötétek, nagyjából éppen az ellentétei annak, mit én kívánok.

Most viszont néhány futópajtival  bementünk és rögtön kettőbe is, így a 10 évenkénti barlangbajárás két ciklusát is kilőttem egy nap alatt, lehet utánam csinálni. A barlangok továbbra is szűkek, sőt, szűkebbek, mint emlékeztem, erre pedig nem annyira jó az a feltevés, hogy esetleg én lettem -e nagyobb.

Sötétek is, ez sem változott sokat, bár van fényvételi lehetőség, sőt, állítólag telefon is van, de a kipróbálására  nem adódott lehetőség, thanks God. 

A barlangba egyébként rendes faajtón megy be a nagyérdemű, mely faajtó kulccsal nyílik, ez tök fura, nem? Hát még az, hogy utánad be is zárják. A sötétség mellett csend is van, ezt onnan tudom, hoyg olyat játszott velünk a futópajti vezető, hogy a Szemlő-hegyi barlang közepén lekapcsolta a lámpákat, hogyaszongya, hallgassuk a csendet. Mert az jó. Mindenesetre én egy perc után mondtam, hogy oké, értem a lényeget, kérem vissza a fényt. Azért ez tök nyomasztó volt, hiába tudtam, hogy ott vannak velem néhányan és csak ki kell nyújtani a kezem, teljesen elveszettnek éreztem magam abban a fene nagy barlangban.

A barlang tényleg állati szép hely, ezt nem tagadhatom, cseppkő, meg kristály, meg minden, nagyon szép és nagyon örültem, mikor végre kijöttünk, mondtam is, hogy én ide soha nem szerveznék programot,  eddig sem, ezután sem, ezért szuper, hogy most másokkal bemerészkedtem.

Külön említést érdemel, hogy a Pál-völgyi előtti büfében nagyon jó a zsíroskenyér.

Hát, ennyi. Inger ezennel bezárva.

Na jó, még eszembe jutott, hogy először is felmásztam egy létrán, bent a barlangban és én, ezt csak az izgalmak fokozásáért. Kettő, hogy kétszer történt meg az a szívszorító  jelenet, hogy a járdásról lecsúszott a cipőm a 2cm-es mélységbe és iszonyúan megijedtem és a mögöttem jövőbe pánikszerűen belekapaszkodtam. Még jó, hoyg nem rántottam magammal a 2 cm-es szakadékba.

olyan, mintha vízben jártunk volna, de nem az csak beton. bármennyire is kiábrándítóan hangzik