letörölve mindörökre

Éjjel még dolgoztam a laptopomon, mert van kettes és hármas számú munka is (nem kell félni, pénz nincs, még nincs, én ebben a módosító jelentésű szóban bízom), aztán valamikor nagyon későn befejeztem, hogy aztán reggel a kutyasétáltatás utáni kávé melletti fényképnézegetés közben döbben konstatáljam, hogy eltűnt egy évi fényképanyagom. Minden. Az összes táska, összes természetfotó, meg a bibéim, meg a minden.

Először átnéztem a mappákat, mit tudom én, hátha, de semmi, aztán belőttem a keresést, nothing, aztán eszembe jutott a kuka, hogy biztosan ott lesz és majd szépen visszarakom, de ott sem, sehol semmi. Nem is értem, mert rendben, hogy fáradt voltam, meg negyed 8-ra értem haza az ország túlvégéből (by the way, álltunk az M5-ön egy baleset miatt egy órácskát, miközben valaki a busz közepén úgy gondolta, hogy a várakozás ellenszere, ha ő most parfümöt hint magára, zárt térben, teli buszon, pénzbírsággal büntetném az ilyet), meg gyorsan etettem mindenféle állatot, meg  néztem Sherlock-ot, aztán meg még dolgoztam, de soha nem tennék olyat, hogy eltüntetnék egy teljes mappát rengeteg  fényképpel, pláne, hoyg nem is tudom, hogyan kellene.

Aztán  FaragóNóri felvetette, hogy Pandora esetleg, telepítettem, futtattam, ahogy kell, és Pandora rövid időre, de kinyitotta a szelencéjét, vagyis visszaadott fényképeket, bizniszeset egyet sem, de mást igen, nem mindent, úgyis mondhatnám, hogy sokat nem, de a nullához képest mégis szép számmal szánt meg engem*, jó néhány megsérült rendesen, gondolom akkor, amikor megunta az egészet és visszacsapta a szelence fedelét, hoyg ezt neked, ennyi volt, elég volt, örülj, hogy egyáltalán.

*nagy félelmem volt, hogy a haiku-sok elvesznek, abból kegyesen kaptam vissza néhányat