Az történt,

hogy ültem a kávézós könyvesboltban, ami egyébként nem ugyanaz, mint a könyves kávézó, ültem a magam sűrűségében és nagyon hasznosan kívántam eltölteni a várakozási időt, mit kirótt rám a család, és akkor  egyszerre megláttam  az idő manifesztációját (mert ha figyelünk, ez előfordul), balra tőlem ült a fiatal lány, ki üde volt és felszabadult és jólesően harsány, s ki már nem voltam, jobbra pedig ült az idősebb hölgy, ki elegáns és felszabadult és csinos volt, s ki még akár lehetek is. A keret között pedig ott ültem én, a jelen vaskosságában, s szerettem volna odaszólni, hogy figyeljetek, emberek, látjátok ezt?, de hát ki is vagyok én, óh, hát én a jelen vagyok, akkor a helyemen vagyok, csak tessen előre figyelni, nem balra és nem jobbra, oda csak pillogunk, ellenben a mi terünk levegőjének sűrűsége mégiscsak a mi tüdőnkre szabott, hát rendben van.

Ki állítja, hogy nem hasznosan töltöttem ki az időt.