2013. január 17., csütörtök

igenis

Először is, hogy Zének a Képzőn* igenis volt egy zenekara (Nők Lapja), sőt, én még koncertjükön is voltam, akkor történt, hogy két barátunk egy egész rekesz sört gurított le az Ipar** lépcsőjén, de az egy ilyen hely, a fiúk pedig még bohók voltak, magyarul tajtrészegek. 
A zenekar feloszlott, viszont még közben vettünk egy egész dobszerkót, amit valahol elhagytunk, majd nem kevés év múltán újból lett zenekar, egy másik, de ma már csak házi színpadon lép fel, amint az ma kiderült.

Viszont továbbra is képzőművész, bár ma az apeh-ben a kategóriáját egyszerűen művészeti tevékenységre tágították, abban akár énekelhet-táncolhat is. És festhet akvarelleket továbbra is.




*Képzőművészeti Egyetem
** Iparművészeti Egyetem

7 megjegyzés:

  1. Hű! Wow! Az első, az nekem nagyon! A másodikon megy a fények!!!

    VálaszTörlés
  2. Hát így már minden világos. Ezek a képek nagyon jók!

    VálaszTörlés
  3. Meg is lehet valahol venni ezeket a gyönyörűségeket? Vagy csak soha-el-nem-érhető-vágyakozás-tárgyának tetted ki?

    VálaszTörlés
  4. Hát nem tudom, hogy zenél, de festeni nagyon tud!!!!

    VálaszTörlés
  5. A festő fest, a szobrász szobor. Ezt még soha nem mondták nektek? :P

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűen akvarellezik azurad, Rita!

    VálaszTörlés