2012. május 15., kedd

Felhőtlen

Úgy döntöttem, nem dolgozom pár napot, hanem pihenek, vagyis, hogy mást csinálok, 
azt pedig  úgy kell, hogy  kitakarítjuk a fürdőt*, elpakoljuk a különböző projektek során magunk mellett felhalmozott textileket, esetleg elkészítjük az adóbevallást, még inkább esetleg átadjuk a háznál lévő férfinak, főzünk valamit, de a másban az a legjobb pont, amikor új kötésmintát keresünk, mert ezzel egy napot gyakorlatilag ki is lőhetünk a megítélt háromból, méghozzá eredmény nélkül, ugyanis nem találtam megfelelőt,. mert legyen lace vastagság, legyen elég fonalam hozzá, ne legyen sok ismétlés benne, mert  (azt sem) nem bírom, ne legyen túl egyszerű, mert megunom, de túl bonyolult se, mert nem értem, legyen benne valami kihívás, miközben pihentessen is. Ezzel eltelt a délutánom, soha többé nem kötök semmit, ordította a feldühödött nő, aki a más-csinálás közben annyira felidegesedett, hogy holnap Buci majd bogozhatja az idegszálait rendesen.
Na, így kell pihenni.

*rácsodálkozva, hoyg ebben a koszban tisztálkodtunk az utóbbi napokban

5 megjegyzés:

  1. Én azt hiszem, inkább mégsem így pihennék. :o) (bár én szabásminta kereséssel tudok hasonlókat eljátszani, végiglapozom az összes Burdámat, mondván, emlékszem is hasonló fazonra valamelyikben...)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, jaj, Zaza! Hát bizony nálam a pihenés másképp néz ki: egy folyóirattal, kávéval (esetleg sütivel)a kanapéra elnyúlva... lehet, hogy ezért pihenek olyan ritkán :)

    VálaszTörlés
  3. A fürdőszobán viszont nem szabad csodálkozni. Végül is ott "tisztulunk" meg. Valahol csak ott kell maradnia a kosznak! Én legalábbis ezzel szoktam magam nyugtatgatni.

    VálaszTörlés
  4. régi szép idők, amikor még kötöttem:)
    én még tovább jutottam ezzel a ...pihenéssel, mindig találtam megfelelőnek tűnő mintákat, el is kezdtem belőlük a próbát, de hol túl vékony volt a tű, hol kevés szemre kezdtem a darabot, hol..., hol..., mindig le kellett fejteni, így aztán estére egy végigkötött nap után általában pont ott tartottam, ahol te:)

    érdekes módon, mégis pihentetett

    VálaszTörlés
  5. nemcsak a szóáthúzás.. de a kiscsillag!!! :)

    WOW ! :)

    És sajnos.. igen.. igen... a családanyák már csak így pihennek :D

    VálaszTörlés