2010. március 24., szerda

Kora reggeli töprengés

Én most már úgy látom, hogy rövid és csalóka az élet, az év, a hónap, a hét, de legfőképp és elsőként a nap, mely mögött csapda rejlik, a pillanatnyi tennivágyás és felbuzdulás, de egyben az elmúlás csapdája is.
Némely napok koncentrátumokká válnak az emlékeimben, ragyognak borostyánként, belesűrítettem egy-egy napba heteket, tán még éveket is, mások pedig állnak egymagukban, magányosan és szomorúan.
Hát hogy is van ez, kérem.

6 megjegyzés:

  1. Részlet egy Popper Péter interjúból:

    Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte: - Utállak benneteket pszivel kezdődő foglalkozásúakat. - Miért utálsz János? - Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik. A valóságban, -mondta Pilinszky- az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.
    Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.

    Az interjút Székely Anna készítette, és a Népszava szombati, Szép Szó mellékletében jelent meg 2005. június 11-én

    VálaszTörlés
  2. NO igen, erről mesélhetnék, kár, hogy nem ismered a másik blogomat, amit most így, ide nyilvánosan nem közlök. Pedig ott éppen a pszi-vel kezdődő dolgok vannak.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos mind a kettőre szükség van ebben a nem könnyű életben....Az irgalomra valóban sokkal nagyobb mértékben...

    VálaszTörlés
  4. Tudod én a hókusz-pókuszokban hiszek:-) És ez így van jól! De ez a Pilinszky tudott valamit... tudod az a probléma, amiből azt csinálunk.
    Egyszer elmentünk a férjemmel egy asztrológus barátnőmhöz, mert a középsővel az előző iskolájában gondok voltak. Aztán ott világosodtam meg ezügyben, hogy a problémát csak a mi és a volt tanárnő fejében volt... amint el tudtuk engedni, nem volt többé probléma. Persze egy suliváltás is párosult a megoldáshoz.
    Különben nekem ma ezen a verőfényes Gábor napon esszenciális élményeim vannak:-))))))) Megpróbálok nem sok dolgot belezsúfolni a mai napba, hogy az élményeknek is helyet adjak:-))))))
    Élmény téged olvasni!
    Szép napot: Colette

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, hogy " belőlem " szóltál... most a szülanapomhoz közeledve én is ezzel foglalkozom:)
    Most még emésztem az olvasottakat :.......Szép, verőfényes napot !

    Ja! Különben csak most nézem, hogy Bajnán laksz...tavaly ott volt nyáron a sulink művésztelepen :) Csodaszép vidék:)

    VálaszTörlés